Első számú keret adatlapja
PROFIL ADATOK
NÉV:
Reyes
TELJES NÉV:
 
José Antonio Reyes Calderón
NEMZETISÉG:
 
Spanyol
SZÜLETÉSNAP:
 
1983-09-01
SZÜLETÉSI HELY:
 
Utrera, Seville
MAGASSÁG:
 
175 cm
SÚLY:
 
75 kg
POSZT:
 
Csatár
MEZSZÁM:
 
9
ÉLETRAJZ, PÁLYAFUTÁS
A Sevilla környékén (Utrera, itt játszott egykoron Lauren is!) született srác az FC Sevillában kezdett el futballozni, s 16 évesen mutatkozott be az első ligában, 2000 januárjában. Ekkor óriási szerencséjére kiesett a csapat - ez nem vicc, ugyanis a második ligában a legjobb játékosok elhagyták a klubot, így kénytelen-kelletlen a fiatalokat dobták a mély vízbe, azaz így kaphatott Reyes is főszerepet 19 évesen Marchena, Tszartasz, Nicolas Oliveira és Zalayeta mellett.

Az andalúz gárda 2002-ben feljutott az első ligába, innentől kezdve hősünk már a La Ligában alapember. Ekkor sem volt egyébként ismeretlen a spanyol foci szerelmeseinek, ugyanis az utánpótlás-válogatottak állandó tagjaként nyert U-19-es Európa-bajnokságot is! „Ha belelendült, ment, mint a golyó” – emlékezett rá vissza a Sevilla jobbhátvédje, Juan Luis Redondo. „Irtó nagy játékos, ha jó napja van, lehetetlen megállítani” – mondta róla egykori csapattársa, majdnem druszája és jó barátja, Antoñito Ramiro. José Antonio első primerás szezonjában nyolc gólt lőtt, erre meghosszabbították szerződését hét évvel s kivásárlási záradékát 100 millió euróban állapították meg.

2003 szeptemberében a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott a portugálok elleni barátságos mérkőzésen, majd jött a már említett dupla Örményország ellen, de ott volt a Norvégiát a pótselejtezőn könnyedén legyőző, az Eb-szereplést kiharcoló csapatban is. A külföldi média igazán a Real elleni parádéjára figyelt fel, amikor a piros-fehérek Reyes vezérletével négy gólt lőttek a galaktikusoknak, s az őt fogó Rubént 30 perc elteltével lecserélték, majd később a klubtól is elküldték!

Erre a produkcióra már a nagy egyesületek is vevők voltak: a Barca, a Liverpool és természetesen a Real is bejelentkezett érte. A legaktívabb már akkor is az Arsenal volt, az angolok 2003 nyarán megtették tétjeiket, de 15 milliós ajánlatukat szó szerint kinevette a Sevilla elnöke, Del Nido.

Érdekes módon januárban mégis eladta nekik a fiút "potom" 25 millió euróért, igaz, az összeget csak négy év alatt kell kifizetniük az angoloknak, ráadásul azt is csak az eredmények függvényében. Az amúgy roppant komoly srácot azonnal sztárként kezelték Londonban, bár első két hónapjában nem alkotott maradandót, de aztán lőtt két szép gólt a MU-nak a Ligakupában, majd egyet a Chelsea-nek, s azonnal a jövő világklasszisaként kezdték emlegetni.

A portugáliai kontinensbajnokság előtt sokan benne látták az egyik meglepetésembert, Sáez mester azonban nem merte őt bedobni a nagyon mély vízbe, inkább a deporos, amúgy inkább középcsatár Alberto Luquét nevezte helyére a keretbe. Pedig milyen jól jött volna az ötlethiányban szenvedő spanyol középpályának egy ilyen kreatív ember, mint Reyes! Aki második ágyús szezonjára rossz szájízzel gondolhatott vissza: felvillanásai ellenére mind a szurkolók, mind a vezetők elégedetlenek voltak vele, ráadásul egy spanyol rádióriporternek - aki cseles módon Emilio Butraguenónak adta ki magát - azt nyilatkozta, hogy szívesen igazolna Madridba, mert elege van a szörnyű londoni öltözői hangulatból... Wenger mérgesen azt jelentette ki egy (igazi, albioni) újságírónak, hogy ha Reyes akar, távozhat, majd a már nem igazán a futballra koncentráló játékos nem sokkal ezután a Sheffield United elleni FA-Kupa mérkőzésen megütötte a vendégek játékosát, Danny Cullipot, amiért hárommeccses eltiltást kapott.

Nem ártott volna óvakodnia a leghíresebb kupasorozattól, hiszen később a döntőben kiállították, s piros lapot csak egyszer kaptak előtte FA-Kupa-fináléban, nevezetesen Kevin Moran.

Nyáron Wenger mégis úgy gondolta, hogy Reyes 9 gólja, 10 gólpassza és az Év csapata-beli tagsága "megér egy misét", így fátylat borítva nézetkülönbségeikre nyáron egy hosszú távú, 2011-ig szóló szerződést kötöttek vele a vezetők.

Hét világbajnoki selejtezőn lépett pályára, de az ágyúsok között ismét kiegyensúlyozatlanul teljesített, a BL-ben például nem tudott gólt rúgni, pedig ha máskor nem, hát a fináléban nagy szükség lett volna erre. Egyébként Wenger gyakran Thierry Henry éktársaként küldte pályára Reyest, aki igencsak rosszul érezte magát Londonban, stadionokban és azon kívül is.

Amikor visszatért a világbajnokságról, nem is volt hajlandó futballozni a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőn, mondván, a Real Madriddal így nem szerepelhetne a BL-ben. (Apropó, vb: Reyes mindössze egyszer, Szaúd-Arábia ellen bizonyíthatott, ám hiába adott jelt jó formájáról és egy gólpasszt az egyetlen találat előtt, sérülése miatt többször nem léphetett pályára.)

Wenger nem sokáig tétovázott az ominózus be-nem-öltözés után: bár sokáig az Atletico Madrid is „képben volt”, végül a Reallal egy esztendőre elcserélte a mester Julio Baptistára a renitens spanyolt – a hoppon maradt Atletico pedig bírósággal fenyegette meg a londoniakat. "Úgy érzem magam Madridban, mintha haza jöttem volna – nyilatkozta megérkezése után. – Visszajönni Spanyolországba és a Real Madridban játszani nagyon sokat jelent számomra. Ráadásul össze sem lehet hasonlítani az angliai életet az ittenivel."

A szélső a királyi klubban is folytatta felemás teljesítményét, hiszen parádés mérkőzések, győztes gólok és minősíthetetlen produkciók váltották egymást, de csak addig, míg télen súlyosan meg nem sérült.

Egyébként egy legendás eset is kapcsolódik hozzá, még Hispániából: Francisco Gallardo a Valladoid elleni bajnokin örömében megharapta gólszerző csapattársa, Reyes péniszét a nagy öröm közepette! "Éreztem egy kis szorítást, de fel sem fogtam mi történt, egész addig, amíg nem láttam a videofelvételt - mesélte következő héten Reyes. - A legrosszabb dolog, hogy mindezt egy csapattársamtól kellett elszenvednem."

-   -   -
         
-   -   -
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Blackburn Rovers vs Arsenal
Ewood Park, 2010/08/28, 13:45, Premier League
Gól: 27' Mame Diouf ill. 20' Walcott, 51' Arsavin
:: Következő meccs
  - -  
Arsenal vs Bolton Wanderers
Emirates Stadium, 2010/09/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...

Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Amikor nem vagyunk eléggé tájékozottak, sok mindent félreértünk...
2010-09-07 17:15 | dede1

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Chelsea
3
14-0
9
2.
Arsenal
3
9-2
7
3.
Manchester United
3
8-2
7
4.
Aston Villa
3
4-6
6
5.
Bolton
3
5-3
5
6.
Birmingham City
3
6-5
5
7.
Wolverhampton
3
4-3
5

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Braga
2010.09.15. / 20:45
Sunderland
2010.09.18. / 18:30
Tottenham
2010.09.20. / XX:XX
W.B.A.
2010.09.25. / 16:00
:: Előző mérkőzések
Blackpool
PL / Emirates / 6:0
Liverpool
PL / Anfield / 1:1
Legia Varsó
BM / W. Polskiego / 6:5
Celtic
BM / Emirates / 3:2

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 1. hét)
Rúgott gól - 9   Kapott gól - 2
1 0' - 15' 0
1 15' - 30' 1
2 30' - 45' 0
3 45' - 60' 1
0 60' - 75' 0
2 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 3.00 Kapott gólátlag: 0.66 / 3.66 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 20
Eddigi rekord: 1298
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design