Cimerek
-Az Arsenal 1888-ban két évvel a klub alapítása után (amit ekkor Royal Arsenalnak neveztek) vette fel az első címerét (1). Ez a címer nagyon hasonló volt Woolwich körzetének címeréhez. A klub egészen 1913-ig itt Woolwich-ban játszott (Plumstead Common; Sportsman Ground; Manor Ground; Invicta Ground majd megint Manor Ground) ahonnan a Highbury-be költöztek. Az eredeti címer három oszlopot foglalt magában, amik kéményeknek tűnhetnek, valójában azonban ezek ágyúk. A jelentősége ezeknek az ágyúkban Woolwich körzet katonai történelmében rejlik, ugyanis több katonai jelentőségű épület is fontos szerepet játszott Woolwich-ban (Royal Artillery Regiment, Royal Arsenal, valamint több katonai kórház). Ezek az épületek mind a mai napig meghatározzák a környék látképét.

-Az ágyúk az eredeti címeren nyilvánvalóan a környék katonai hagyatékáról árulkodnak. Annak ellenére, hogy az Arsenal már 89 éve elszakadt Woolwich-től, az ágyú szimbólum fejlődése végig nyomon követhető a címerek fejlődésén is, így természetesen az új címeren is szerepel. Régebben egy címer nem játszott akkora szerepet egy futballcsapat életében, mint manapság. A címer nem szerepelt a mezeken, és szinte csak a legfontosabb meccsek programfüzetein tüntették fel. Miután 1913-ban a klub a Highbury-ben költözött és a neve szimplán Arsenal-ra változott,egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy a klub megőrzi a Woolwich Arsenal örökségét az ágyút, mint szimbólumot. Az első világháborúnak 4 szezonra volt nagy hatással és ezután is időbe telt, amíg a foci újból "gyökeret vert". Ez idő alatt nincs semmi jele annak, hogy bármiféle címert is használt volna a klub, de 1922-23-as szezonban a csapat első programfüzetén megjelent egy új címer (2), egy félelmetes ágyút ábrázolva.


- Ezzel a 3 függőleges ágyút felváltotta az egy keleti irányba néző robosztus ágyú. Ezt a címert csak 3 szezonon keresztül használták, utána egy újabb jött: egy keskenyebb, nyugat felé néző ágyú, mellette "The Gunners" felirattal (3).

Habár hivatalosan sosem lett megnevezve a keskenyebb ágyúnak az eredete, de ha megnézzük a Woolwich-i Royal Arsenal bejáratát, akkor az ott szereplő ágyúk (4) nagyban hasonlítanak az Arsenal címerén használatra. Ez az ágyús címer szerepelt a programfüzeteken és más publikációkon 17 szezonon keresztül, habár menetközben sokat változott (eltűnt a The Gunners felirat), mégis az ágyú egészen mostanáig a klub alapszimbóluma maradt.


- 1949-ben egy új címer jelent (5) meg a programfüzeteken, ez volt a VCC vagyis a Victoria Concordia Crescit. Ez egy latin mondás, amit Harry Homer (programfüzet szerkesztője) használt fel, miután a csapat League Championship (1947/48) győztes lett. Ez a mondás annyira elnyerte a csapat tetszését, hogy a címerpajzs alatt helyet is kapott, valamint ez mindmáig az Arsenal mottója. Victoria Concordia Crescit annyit jelent: a győzelem az egyensúlyból/harmóniából származik. Az ezután következő 53 évben kisebb módosításoktól (6), (7) eltekintve a címer változatlan maradt. Végül a változás 2002-ben történt meg. Több oka is volt ennek: a sok kis változtatás miatt a címert nem tudták bejegyeztetni, így nem válhatott szerzői jog által védetté, valamint egy jövőbe tekintő csapatról van szó, így egy új és modern címer felvétele időszerűvé vált. (8)

-
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Ramsey(jelen) vs Cesc(múlt)
2012-02-02 00:09 | ciboy

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
22
60-18
54
2.
Manchester United
22
54-21
51
3.
Tottenham
22
41-24
46
4.
Chelsea
22
40-25
41
5.
Arsenal
22
39-33
36
6.
Newcastle United
22
32-30
36
7.
Liverpool
22
25-21
35

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Bolton
2012.02.01. / 21:00
Blackburn
2012.02.04. / 14:00
Sunderland
2012.01.11. / 16:00
AC Milan
2012.01.15 / 20:45
:: Előző mérkőzések
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3
Leeds United
FA / Emirates / 1:0
Fulham
PL / Craven C. / 2:1
QPR
PL / Emirates / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 21. hét)
Rúgott gól - 39   Kapott gól - 33
4 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
5 30' - 45' 7
6 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
9 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.77 Kapott gólátlag: 1.5 / 3.27 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 43
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design