Az andalúz Utrera volt első klubja a családjával háromévesen Európába költöző srácnak, s ott, a spanyol területi ligában vált profi futballistává. Korán felfigyelt rá a közeli FC Sevilla B csapata, akikkel szintén ezzel az osztályban játszott, de a nagyok közé nem volt esélye felkerülni. Eladták hát a második osztályú Levanténak, ahol egy elképesztően jó szezont produkált, még hat találatra is maradt ereje a hatalmas mezőnymunka mellett.

A nagyok is felfigyeltek természetesen rá, s Lauren végül a Mallorcát választotta amit a lehető legjobban tett: két szezont töltött az RCD-ben s a liga egyik legjobb középpályásává nőtte ki magát remek csapattársai között (Soler, Ballasteros, Carreras, Dani, Ibagaza, Sztankovics és Roa - nem véletlenül jutottak el a KEK döntőjéig).

A válogatottban is bemutatkozhatott: első meccsét Luxemburg ellen vívta a zöld mezben 1998 májusában, a franciaországi világbajnokságot is a keret tagjaként, de a kispadról nézhette végig. Ekkor már intenzíven érdeklődtek iránta Európa legnagyobb klubjai is: ottholról a Real és a Barca, Olaszországból a Parma jelentkezett be érte. Az újságok kész tényként kezelték hogy a kék-sárgákhoz igazol 7 millió euróért, de váratlanul bejelentkezett az Arsenal, ráígért még három milliót az olaszokra, így meglett a visszavonuló helyi jobbhátvéd-legenda, Lee Dixon utódja, s egyben Wenger addigi legdrágább igazolása is. Nyáron bemelegítésként nyert egy olimpiai címet, (éppen a spanyolokat verték a döntőben), ráadásul ő lett abban az évben Afrika második legjobb, labdarúgója, ezüstlabdása is!

Bár a Premiershipben a Sunderland elleni vesztes mérkőzésen mutatkozott be, kétszeres bajnoknak és FA-győztesnek vallhatja magát (tehát a fekete macska, a Sunderland beceneve neki szerencsét hozott). Januárban hazatért az Afrikai Nemzetek Kupára s a torna legjobbjaként egy aranyéremmel térhetett vissza Londonba! A nagy nyerőszéria után a 2002-es ázsiai világbajnokságon titkos esélyesként nagy csalódást okoztak a nemzeti csapattal, őt pedig annyira megviselték az események és a szövetségi vezetők stílusa, hogy lemondott a válogatottságról.

A torna után ráadásul novemberben komolyabban meg is sérült, de felépülése után hamar visszaszerezte helyét a csapatban s megnyerte második FA-kupáját is. Bár nem a technika ördöge emberünk, de Wenger kulcsemberként tekint rá hihetetlen hasznos mezőnymunkája miatt: nemcsak jól veszi le a pályáról balszélsőjét, szívesen mér váratlan ellencsapásokat veszélyes felfutásaival az ellenre - nem véletlenül jelentkezett be érte 2004 végén a Barcelona is...