Nézzük együtt az első meccsét!
2010-08-11 13:58 | Írta: boszibence
Tisztelt Szurkolótársak!

Az utóbbi időben több alkalommal gondoltunk közös meccsnézésre, de az új szezon közeledtével egyre lelkesebbek lettünk, hogy ezt a dolgot összehozzuk. bojnCsabbal együtt elkezdtük a program megtervezését és mára az ötletekből megszületett a terv, amelyet az alábbi pár sorban ismertetek veletek:

A mérkőzés 2010. Augusztus 15.-én, 17:00-kor kezdődik. A Premier League nyitófordulójáról van szó, amelyen az Arsenal látogat az Anfield Roadra, az ellenfél tehát a Liverpool lesz. A meccset egy DigiSport csatornával rendelkező Pub-ban tekintenénk meg, remélhetőleg minél nagyobb létszámmal.

Egy olcsó, de színvonalas helyről van szó... az alábbi weboldalon olvashattok bővebben a Pubról: http://www.cheho.hu/

Úgy gondoltuk, hogy meccs előtt 1 órával, tehát 16:00-kor lenne a találkozó a kiválasztott Pub előtt, amely az alábbi címen található: Budapest VI. Nagymező u. 31., a Pub pedig a CHELHO néven működik.

A meccsnézésre reményeink szerint érkeztek vidékről is, így néhány pályudvartól leírtam az útvonalat a kiválasztott helyig:

Nyugati Pályaudvartól: kb 10 perc gyalog

1. Haladjon tovább délkelet felé itt: Teréz körút, Podmaniczky utca irányába 150 m
2. Forduljon jobbra itt: Podmaniczky utca 14 m
3. Forduljon balra itt: Teréz körút 230 m
4. Forduljon jobbra itt: Dessewffy utca 300 m
5. Forduljon balra itt: Nagymező utca
A cél balra lesz 62 m

Keleti pályaudvartól: kb 30 perc gyalog,bkv-val kb 15-20 perc

1. Piros metroval egy megálló Blaha Lujza Tér
2. Blaha Lujza tértől 4-6 villamos Oktogonig 3 megálló.
3. Oktogontól Andrássy úton 300 m ,majd jobbra rá a Nagymező utcára 270m.

Amennyiben az általam leírt információk nem elegendőek , az e-mail címemem bővebb információkkal tudok szolgálni. Tehát ha valakinek kérdése, kérése van, azt a cefregunner@gmail.com emailcímen benyújthatja felém.

Szeretném megkérni azokat az embereket, akik úgy érzik kedvet kaptak a közös meccsnézésre, hogy az e-mail címemem (cefregunner@gmail.com) jelezzék szándékaikat...

Így először is megkérnék mindenkit a kultúrált viselkedésre, és az esetleges alkoholfogyasztást kérnénk mértékkel. :)

Várunk mindenkit szeretettel!


Amennyiben van rá igény a jövőben is tegyük ezt együtt, egymásért és a csapatért!

Üdvözlettel: Cefregunner, bojncsab
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 9
Vendég: 63
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design