A csapat 3-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Plymouth ellen.
A mérkőzés hőse a két gólt és egy gólpaszt jegyző Robin van Persie volt, aki ma a csapatkapitány szerepét is játszotta.
A félidő 0-0 volt majd a második játékrész legelején két gól szereztünk: Persie egy szöglet után fejjel, majd Bendtner Perka beadása után közelről volt eredményes lábbal. De nem sokat kellett várni a szépítésre, pár perc alatt jött a válasz egy kisebb védelmi hiba után. A meccset végül Nasri második gólpassza után Persie döntötte el, miután emelésébe még belekapott a kapus, de a "kipattanót" kegyetlenül a lécre vágta Persie, ahonnan az bepattant.
A chelsea hazai páylán ikszelt, és így +1 meccsel hosszabította meg az egyébként sem rövid szezonját. A Man City (amely egyre inkább új edző után kiált) 3-0-ra kikapott a sokkal szebb napokat is látott Nottingham Forest ellen, és így kiesett a legrangosabb országos kupából.