Ozyakup török válogatott lesz
2012-02-22 15:13 | Írta: arsenal1995 | Kategória: Interjúk
Oguzhan Ozyakup elmondta, hogy inkább a török válogatottban játszana, mint a hollandban, mert a szívére kell hallgatnia.

Az Arsenal középpályása rendszeres kezdő volt a holland ifjúsági válogatottakban és az U17-es válogatott kapitánya volt a 2009-es Európa-bajnokságon.

De a 19 éves játékos, aki Hollandiában született, kijelentette, hogy a török válogatottban akar szerepelni és reméli, hogy be sikerül kerülnie Abdullah Avci csapatába.

"Most már döntöttem, mert hosszú ideje az járt a fejemben, hogy két állampolgárságom van" - mondta Ozyakup.

"Az szüleim törökök, de már régen Hollandiába költöztek. Nehéz döntés volt, mert 15 éves korom óta a holland válogatottban játszottam."

"Sok játékossal, a szüleimmel és a családommal is megbeszéltem. Ők csak annyit mondtak, hogy ez az én döntésem. Egy nemzeti csapat nem olyan, mint egy klub. Ez egy ország, és azt kell választani, amit az ember leinkább magáénak érez."

"A szüleim mindig az mondták, hogy nem számít, melyik válogatottban fogok játszani, de belül mindig azt akarták, hogy a törökben tegyem ezt. De ez az én döntésem volt."

"Az embernek a szívét kell követnie. Ha még vártam volna a döntéssel, akkor egyre nehezebb lett volna meghozni. Úgy érzem, hogy török vagyok."

Ozyakup az évek során több török középpályást csodált, és reméli, hogy a nyomdokaikba léphet.

"Emre egy nagyon nagy játékos volt. Természtesen Mesut Özil is jó játékos, de ő német válogatott" - mondta. "Itt van nekünk Nuri Sahin is. Vannak nagy játékosok, akiket csodálnunk kell."

"Először is remélem, hogy bemutatkozhatok az U21-es válogatottban, és majd meglátjuk, hogy hogy megy. Ha valahol tudok egy felnőtt csapatban játszani, akkor nem tudom, mi fog történni."

forrás: Arsenal.com

Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Csacsa996 véleménye:
2012-02-24 20:44
Ratyi!Ameddig legalább 1% esély van addig én ott leszek mögöttük!:;
 
Profil
Üzenet
Ratyi véleménye:
2012-02-24 08:27
roszko - ki fog derülni majd, hogy guardiola mekkora edző, ami után csapatot vált, így igazából kár vitatkozni. csacsa - nagyon ne éld bele magad, kb 10 - 20 % esélyt látok arsenal győzelemre.
 
Profil
Üzenet
Csacsa996 véleménye:
2012-02-23 21:20
Nos, I'm Arsenal till I die!!!!Gyerünk fiúk most álljunk ki a csapatmellett, mert most kellenek igazán a szurkolók.Itt dől el ki az aki igazi Ágyús!!Amikor kell nagyon, akkor ott is van a csapat mögött!!Most a Sp*rs elleni meccs előtt állunk!!!!Ez nem olyan mint egy akármilyen másik meccs!!!!!!!Kapjuk össze magunk!Ne szidjuk, bíztassuk őket bármi is lesz!Hisz ezért vagyunk itt nemde???Üdv mindenkinek!
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2012-02-23 21:00
"misixtc" az alex-es dolog az nem neked szólt abban viszont egyet értünk ,hogy nyomdafestéket nem tűromodon nem szabad megnyilvánulni róla csak ezt előbb elfelejtettem oda írni elhiszem ,tudom hogy néha nehéz megállni de a véleményünket szépen is le lehet írni amúgy ezt már újra neked szerintem a fejénél kezdve bűzlik a hal és ott kell kezdni ,hogy Kronket kivásárolja Usanow és örömömmel tapasztalom .hogy az orosz ígéretéhez hűen elkezdett újra dolgozni az előbb említett ügyön mivel közeledik az április é ezzel lejár a tanács tagok opciós joga a részvényekre és ha sikerül ez neki akkor szerintem azzal a lendülettel AW távozik hiszen nagy meglepetésemre az öreg anno egyértelműen letette a voksát az Amerikai mellet annak ellenére David Dein miatta távozott a clubtól és jelzés értékűen az orosznak is adta el a tulajdoni részét
 
Profil
Üzenet
misixtc véleménye:
2012-02-23 20:41
roszko:Mourinho meg Sr Alex?miért lennének rosszak.én sosem állítottam. mou.letett 1-2dolgot az asztalra nem egy clubbnál.alex,hát őt meg jól ismerjük.na velük se lehet egy lapon emlegetni gardát.az meg,hogy a múlton merengek,hülyeség csak unom,hogy fojton megy a takarodj wenger,meg húzzon a pics....ba ez meg az.meg így kéne,meg ez kéne.persze nekem is van egy elképzelésem mint mindannyiótoknak,de könyörgöm hagyjuk már békén wengert.meg böfögök,rvp talán ha az első szezonját éli meg előre tolt csatárként!bakker.szélen a csatár(ok)mögött játszott évekig.valóban nem egy erő csatár de henry sem volt az,csak őt idejében berakta wenger középre.rvp mellé mindenképp hozni kell egy gólerős csatárt. és szerinted egy csatár csak úgy alakíthat ki magának helyzetet ha leáll bírkózni? számomra ez vicc kategória. andrás19:nem tudtam,hogy te vagy a szakértő!a szám gondolom a korodat jelenti.köszi a kérdést.
 
Profil
Üzenet
Csacsa996 véleménye:
2012-02-23 20:39
Véleményem szerint olyan ember kell Wenger után(akármikor is távozik, bár remélem marad még és észhez térítik egy kicsit) aki egykoron aklubnál játszott.Gondolok itt Bergkampra, Henry-ra,Vieira-ra, Piresre, esetleg Ljungbergre, akik tudták játékoskorukban(és valószinűleg most is)mi is kell igazán a sikerhez.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (55 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 34
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design