Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny, Vermaelen - Ramsey, Song, Arteta - Walcott, v.Persie, Chamberlain összeállításban léptünk pályára.
Nagy iramban kezdődött a találkozó, szinte egymásnak esett a két csapat. A Bolton, labdavesztés után fegyelmezetten visszazárt, így az Arsenal nagyon nehezen tudta átvinni a labdát a hazaiak térfelére. Amikor sikerült, újra és újra előjött a régi hiba: mindenáron v.Persie-vel akartak gólt rugatni a többiek, kevés volt a távoli lövés és az egyéni betörés!
A semleges nézők rendkivül jó iramú, küzdelmes mérkőzést láthattak, mert a csapatok akarásával nem volt gond! Az Arsenal szurkolóknak már nem tetszett annyira a játék, mert a helyzetkihasználásunk ezuttal is gyenge volt.
A sok tili-toli közben csak Chamberlain egy-egy távoli, erős lövése jelentett üde színfoltot, de ezek sajnos elkerülték a Bolton kapuját.
Az első félidőben az Arsenal birtokolta többet a labdát, viszont a gólhelyzetek tekintetében kiegyelített volt az állás.
A második félidőben folytatódott a sok szabálytalansággal tarkított, heves küzdelem! Az Arsenal-nak voltak olyan tizperces periódusai, amikor eldönthette volna a találkozó sorsát, de nem volt szerencsénk, mert kétszer is kapufát löttünk!
A csapatunk akarásával nem volt baj, viszont azt az iramot nem tudtuk megismételni amit az Aston Villa ellen a második félidőben produkáltunk.
A 69. percben Chamberlain helyett Henry lépett pályára.
A Bolton is döntésre akarta vinni a dolgokat, több veszélyes támadást is vezettek, de szerencsére megúsztuk ezeket az akciókat!
A 80. percben a sokat hibázó és fáradtnak tünő Ramsey-t, Rosicky váltotta.
Az utolsó 10 percben beszorítottuk a Bolton-t, de már ekkor a szerencse is elpártolt tölünk, mert v.Persie emelése a kapufán csattant!
Összegzés: ezen a találkozón nem volt szerencsénk, mert "kifogtunk" egy olyan Bolton-t, amely ebben az idényben most játszott a legjobban és véleményem szerint ezzel a fegyelmezett játékkal bármelyik PL. élcsapat ellen helyt állt volna! Nagyon kellett volna a 3 pont, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a mérkőzés képe alapján a Bolton rászolgált az egy pontra!
Egyénileg: Szczesny és a védelem jól játszott, közülük is kiemelkedett Sagna és Mertesacker akarása! A középpályánkon találjuk a mezőny legjobbját Arteta személyében. Szédületes futóteljesítményt nyújtott a spanyol, a pálya minden részét bejátszotta! Song is sokat dolgozott, ez nem mondható el Ramsey-ről, aki nagyon halovány volt ezen a napon! Szintén gyenge formában focizott Walcott és v.Persie is, alig-alig jelentenek veszélyt az utóbbi időben! Az, hogy egy csatár néha -néha gólt lő, de a csapatjátékban alig-alig vesz részt, ez ma már nem elég a mai fociban!!! A fiatal Chamberlain viszont helyt állt, sokat mozgott és voltak erőteljes, távoli lövései is, ami biztató a jövőre nézve!
A hátralevő időben két dolgot tehet a Vezetőség az Arsenal-nál: vagy beletörődik, hogy a 7. évben sem nyerünk semmit, vagy lép egy nagyot, edzőt vált és egy másik csapatszerkezettel, játékstílussal és más taktikával megpróbálja a lehetetlent: jól szerepelni a FA. kupában, odaérni a PL.-ben a negyedik helyre, valamint továbbjutni a BL.-ben! Ki-ki döntse el, hogy mit választ!
HAJRÁ ARSENAL !
http://player.arsenal.com/
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!