Tomas Vermaelen elmondta, hogy ő végig hit benne, hogy az Arsenal képes lesz felállni, és akár megnyerni a meccset az Aston Villa ellen, úgy, hogy a Villa 2-0-s előnnyel ment a szünetre a vasárnapi mérkőzésen.
Az első félidőben Richard Dunne, és Darren Bent góljával már 2-0-ra vezetett az Aston Villa, és ekkor úgy tűnt, hogy az ágyúsok kiesnek az FA kupából, de a második félidő nagy fordulatot hozott, és Robin van Persie két büntetőjével, és Walcott góljával az Arsenal megfordította az eredményt, és így 3-2-s győzelemmel jutottak tovább.
Vemaelen elmondta, hogy a csapat egy percre sem ingott meg, és végig hittek benne, hogy képesek megnyerni a találkozót.
„Még az első félidőben hittem, hogy képesek vagyunk fordítani. Úgy gondolom, jobb csapat voltunk az egész találkozón, mint az Aston Villa, és egy percre sem éreztük magunkat nyomás alatt."
„Egy kicsit meglepődtünk a félidőben, hogy a Villa már 2-0-ra vezet, mert ha megnézzük agresszívebben játszottunk, és helyzeteket alakítottunk ki, de a Villa szerzett két gyors gólt, ami úgy gondolom elkerülhető lett volna."
„Biztos voltam benne, hogyha korán gólt szerzünk a második félidőben, akkor még simán visszajöhetünk a meccsbe, és ez így is történt. A második félidőben keményen dolgoztunk, harcoltunk, és egy szenzációs második félidőt produkálva megnyertük a mérkőzést."
„Lehetett látni, hogy az első félidőben nyomás alatt akartuk tartani őket, jó tempót akartunk diktálni, és talán ezért szerezhette meg az Aston Villa a vezetést, de a második félidőben egy kis szerencsével igaz, de emellett jó játékkal rúgtunk három gólt, és így továbbjutottunk."
Forrás: Arsenal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!