1 hétig a tabella élén
2008-09-27 21:04 | Írta: stranger | Kategória: Mérkőzések
A soron következő bajnoki meccsen a friss feljutó, Hull City volt az ágyúsok ellenfele. A Halmosival érkező, nyáron rendkívül jól erősítő „Tigrisek” a liga fekete lovának számítanak, hiszen nagyon régóta nem kezdte újonc csapat, ilyen jól a Premier Ligát.

Az első pár perc alapján, rögtön levonhattuk a következtetést, hogy a Hullnak nem feltétlenül csak a tisztes helytállás a célja. A 2 csatárral felálló vendég együttes bátran, támadó felfogásban kocogott ki az Emirates mesés gyepére. Nem tartott viszont sokáig ez a szimpatikus taktika, ugyanis az ágyúsok azonnal beszorították az újoncot. A pálya szinte felborult, s a felezőre felállt védelemnek, csupán annyi volt a dolga, hogy néha előre tegye a lasztikat. A hazai csapat sorra dolgozta ki a ziccereket, értékesíteni viszont egyet sem tudott. Illetve Adebayor fejelt egy szabályosnak tűnő találatot, amit Wiley egy karlegyintéssel el is intézett. Érvénytelenítette a pontot. Ha valamiben Walcott élen járt, akkor az a 100%os ziccerek elpuskázása. Egymaga mesternégyest rúghatott volna, azonban minden helyzetét elügyetlenkedte. A félidő derekán Van Persie léphetett volna ki óriási helyzetben, azonban a partjelző –tévesen- lest jelzett. A sokadik bal oldali akciót követően, járt lábról-lábra a bőr, hirtelen Eboué találta magát szemben a kapussal, viszont lövés helyett inkább a passzt választotta, így a labda elgurult Persie balosa előtt. A nyomasztó mezőnyfölény, ezúttal nem érett góllá, s így 0-0 ás állásnál vonulhattak szünetre a csapatok.

Wenger nem változtatott csapatán a 2. félidőre sem és nagyon úgy tűnt beszélt az ifjú angol fejével, hiszen az 51. percben 3 védőt fektetett el egy ütemváltással, s centerezéséről még Adebayor lemaradt, az egyedül álldogáló Fabregas viszont, a menteni igyekvő McShane segítségével a gólvonalon túlra kaparta a játékszert. (51.p, McShane, 1-0)A Hull összeomlani látszott, sokadjára dönthette volna el a hazai csapat a mérkőzést, ám a művelet ezúttal sem sikerült, mivel először Van Persie közeli lövése kerülte el a kaput, majd Fabregas lövésénél mentett, az egyébként remekül teljesítő Myhill. A Tigrisek, talán másodjára merészkedtek át a félpályán, de próbálkozásaikat máris siker koronázta, hiszen a 62. percben, 16os sarkánál Geovanni rövid töprengés után irdatlan nagy –védhetetlen- gólt zúdított Almunia kapujába. (62.p, Geovanni, 1-1)A gól meghozta a vendég csapat harci kedvét, akik 4 perccel első góljuk után egy jobb oldali szögletet követően már vezettek is.

A mostanában sokat hibázó Gallas maradt le fájó távolságra Cousinról, aki így senkitől nem zavartatva csúsztatott a hosszú felsőbe.(66.p, Cousin, 1-2) Innentől az Arsenal minden erejét mozgósítva próbálta visszaszerezni az elúszni látszó 3 pontot. Mr. Wenger, Bendtnert és Velat is becserélte, így a végén 4 csatárral rohamozotak az ágyúsok. A Hull természetesen védekezésre rendezkedett be, így Garcia és Mendy érkezhetett. Az utolsó percekben Fabregas sokadjára tornáztatta meg a vendégek kapusát, aki ezúttal is túl járt a spanyol eszén. A mérkőzés legvégén még Gallas találta telibe a felső lécet. Az Arsenal 10ese próbált törleszteni hibája után, ezúttal ez nem sikerült neki. A legutolsó ziccert Touré törte bele a földbe, pedig ő is egyedül álldogálva kapta a beadást 5 méterre a kaputól. 4 perc ráadás után a bíró lefújta a találkozót.

Az ágyúsok saját magukat verték meg ezen a találkozón, s a francia mesternek azon sem ártana elgondolkodnia, hogy miért ilyen gyenge a csapat mérlege sarokrúgásokból. Míg az ellenfél 2 próbálkozás után máris gólt ünnepelhetett szöglet után, a piros-fehérek több mint 14 próbálkozást követően sem tudtak a hálóba találni.

A mérkőzés legjobbja: Boaz Myhill

/stranger/

Arsenal vs Hull City /// Statisztika
63.1 % Labdabirtoklás 36.9%
25 Lövés 9
4 Talált lövés 5
1 Mentés 1
15 Szöglet 4
10 Falt 10
4 Les 8
2 Sárga lap 1
0 Piros lap 0
15 Szerelés 25
427 Pontos passzok 207
80 Rossz passzok 32
Arsenal vs Hull City /// Live Team Line-Up


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
ArseNa|_4ev3r véleménye:
2008-09-28 03:33
Hát nem esett jol ez a vereség de ettöl még nem fogok átlni másik csapathoz nem vagyok divat drukker... de a Porto ellen most ezt meg kel nyernük szerintem most 110% fogunk teljesiteni mivel most ez a vereség még jobban feltüzelte a játékosotkat:P
 
Profil
Üzenet
pásztr véleménye:
2008-09-28 03:23
a következő meccs jobb lesz.mellesleg fabregas csináljon valamit a hajával,mert nagyon csunya..
 
Profil
Üzenet
wolfi véleménye:
2008-09-28 02:39
Én 15éve Arsenal fan vagyok. De: Ilyen szart még nem láttam. Miért lenne ma valaki divatbol Arsenal fan? Évek óta szart sem nyert a csapat,nincs egy klasszis játékos. Akkor miért is kellene divatból ennek a csapatnak szurkolni? Divatbol szurkoljanak C.Ronaldonak és társainak,de itt ezt nem tudom elképzelni. Igen:Égni fog az én pofám is! Szégyen ez a csapat. Szégyen Wenger! --- Minek is kellene örülni? Annak a három győzelemnek? Mindjárt elered a könnyem... Szégyen... Nagypofával kimenni a pályára.... Undorító.... Wenger... Gondolkozz... 1:0. Arcoskodj... 2:1 SZÉGYENKEZZ!!!!... Erre nincs magyarázat! Lehet,hogy ezen múlik a bajnoki cím....már ha benne leszünk egyáltalán az első 4-ben. ---Olyan boldogok vagyunk,hogy az Arsenal nem kerül idegen kézbe! Csakis angol tulajdonban marad! Miért is? Mennyi angol játékos van van a csapatban? Ki az aki nem szeretné ha végre neveket igazolna a csapatunk? Írjátok folyamatosan: Lehet,hogy ez ide igazol,lehet,hogy az ide igazol?! És közben senki sem akarja,hogy neveket igazoljunk..... ez lol! Inkább venné meg az egészet egy kazah milliárdos és csinálna belőle egy tényleg jó csapatot. Én Magyar vagyok! Leszarom,hogy milyen nemzetiségűek a tulajok,és leszarom hogy hány milliárd hasznot termel a csapat. Én csak trófeákat akarok! Mint régen! Nem ezt a szégyent.... (FIGYELMEZTETVE, NE FLOODOLJ)
 
Profil
Üzenet
aricsi véleménye:
2008-09-28 01:34
Jól mondja a stranger. Én még kritizálni se szoktam soha a csapatot. Most is csak annyit mondok hogy go gunners.
 
Profil
Üzenet
Thauglor véleménye:
2008-09-27 23:34
Hümm... Érdekes h enyire nem érett meg a támadójáték most... lehet h a "gyerekek" kellettek volna?
 
Profil
Üzenet
Fabregas1996 véleménye:
2008-09-27 23:02
Engem ez a vereség kicsit elkeserített, de ettől még nem leszek pesszimista. Ez egy randa meccs volt, de a keret, a csapat ugyanaz maradt. Éppen csak a hangulat változott, és mindenkinek egy fájó emlékkel több. De remélem, hogy ez a vereség segít a "gatyábarázódásban", és a fiúk mostantól úgy fociznak majd a pályán, hogy feledtessék ezt a mai napot. De hangsúlyozom: ugyanaz a csapat maradtunk.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (63 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 4
Vendég: 32
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design