1 hétig a tabella élén
2008-09-27 21:04 | Írta: stranger | Kategória: Mérkőzések
A soron következő bajnoki meccsen a friss feljutó, Hull City volt az ágyúsok ellenfele. A Halmosival érkező, nyáron rendkívül jól erősítő „Tigrisek” a liga fekete lovának számítanak, hiszen nagyon régóta nem kezdte újonc csapat, ilyen jól a Premier Ligát.

Az első pár perc alapján, rögtön levonhattuk a következtetést, hogy a Hullnak nem feltétlenül csak a tisztes helytállás a célja. A 2 csatárral felálló vendég együttes bátran, támadó felfogásban kocogott ki az Emirates mesés gyepére. Nem tartott viszont sokáig ez a szimpatikus taktika, ugyanis az ágyúsok azonnal beszorították az újoncot. A pálya szinte felborult, s a felezőre felállt védelemnek, csupán annyi volt a dolga, hogy néha előre tegye a lasztikat. A hazai csapat sorra dolgozta ki a ziccereket, értékesíteni viszont egyet sem tudott. Illetve Adebayor fejelt egy szabályosnak tűnő találatot, amit Wiley egy karlegyintéssel el is intézett. Érvénytelenítette a pontot. Ha valamiben Walcott élen járt, akkor az a 100%os ziccerek elpuskázása. Egymaga mesternégyest rúghatott volna, azonban minden helyzetét elügyetlenkedte. A félidő derekán Van Persie léphetett volna ki óriási helyzetben, azonban a partjelző –tévesen- lest jelzett. A sokadik bal oldali akciót követően, járt lábról-lábra a bőr, hirtelen Eboué találta magát szemben a kapussal, viszont lövés helyett inkább a passzt választotta, így a labda elgurult Persie balosa előtt. A nyomasztó mezőnyfölény, ezúttal nem érett góllá, s így 0-0 ás állásnál vonulhattak szünetre a csapatok.

Wenger nem változtatott csapatán a 2. félidőre sem és nagyon úgy tűnt beszélt az ifjú angol fejével, hiszen az 51. percben 3 védőt fektetett el egy ütemváltással, s centerezéséről még Adebayor lemaradt, az egyedül álldogáló Fabregas viszont, a menteni igyekvő McShane segítségével a gólvonalon túlra kaparta a játékszert. (51.p, McShane, 1-0)A Hull összeomlani látszott, sokadjára dönthette volna el a hazai csapat a mérkőzést, ám a művelet ezúttal sem sikerült, mivel először Van Persie közeli lövése kerülte el a kaput, majd Fabregas lövésénél mentett, az egyébként remekül teljesítő Myhill. A Tigrisek, talán másodjára merészkedtek át a félpályán, de próbálkozásaikat máris siker koronázta, hiszen a 62. percben, 16os sarkánál Geovanni rövid töprengés után irdatlan nagy –védhetetlen- gólt zúdított Almunia kapujába. (62.p, Geovanni, 1-1)A gól meghozta a vendég csapat harci kedvét, akik 4 perccel első góljuk után egy jobb oldali szögletet követően már vezettek is.

A mostanában sokat hibázó Gallas maradt le fájó távolságra Cousinról, aki így senkitől nem zavartatva csúsztatott a hosszú felsőbe.(66.p, Cousin, 1-2) Innentől az Arsenal minden erejét mozgósítva próbálta visszaszerezni az elúszni látszó 3 pontot. Mr. Wenger, Bendtnert és Velat is becserélte, így a végén 4 csatárral rohamozotak az ágyúsok. A Hull természetesen védekezésre rendezkedett be, így Garcia és Mendy érkezhetett. Az utolsó percekben Fabregas sokadjára tornáztatta meg a vendégek kapusát, aki ezúttal is túl járt a spanyol eszén. A mérkőzés legvégén még Gallas találta telibe a felső lécet. Az Arsenal 10ese próbált törleszteni hibája után, ezúttal ez nem sikerült neki. A legutolsó ziccert Touré törte bele a földbe, pedig ő is egyedül álldogálva kapta a beadást 5 méterre a kaputól. 4 perc ráadás után a bíró lefújta a találkozót.

Az ágyúsok saját magukat verték meg ezen a találkozón, s a francia mesternek azon sem ártana elgondolkodnia, hogy miért ilyen gyenge a csapat mérlege sarokrúgásokból. Míg az ellenfél 2 próbálkozás után máris gólt ünnepelhetett szöglet után, a piros-fehérek több mint 14 próbálkozást követően sem tudtak a hálóba találni.

A mérkőzés legjobbja: Boaz Myhill

/stranger/

Arsenal vs Hull City /// Statisztika
63.1 % Labdabirtoklás 36.9%
25 Lövés 9
4 Talált lövés 5
1 Mentés 1
15 Szöglet 4
10 Falt 10
4 Les 8
2 Sárga lap 1
0 Piros lap 0
15 Szerelés 25
427 Pontos passzok 207
80 Rossz passzok 32
Arsenal vs Hull City /// Live Team Line-Up


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!
HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -

HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Zimi véleménye:
2008-09-29 13:26
lehet nem megy neki annyira, de mégis őbenne láttam kb csak azt, hogy: "fiúk ezt még talán meg is nyerhetjük..."
 
Profil
Üzenet
rashard véleménye:
2008-09-29 09:00
Engem nem érdekel h hány meccset vesztünk, meg az sem h évközben hányadikak vagyunk.Egy a fontos: Az utolsó forduló után az Arsenallal kezdődjön a tabella:D Amúgy Gallas helyett sztem is játszhatna Djorou!
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2008-09-28 17:40
sztem Gallast ennyi hibával simán le kéne xcserélnie wengernek...silvestre lehetne a kezdőben vagy nem tom...de gallasnak most nem non megy...
 
Profil
Üzenet
Jany véleménye:
2008-09-28 17:22
ezért kéne egy klasszikus befejező csatár!
 
Profil
Üzenet
fly_Arsenal véleménye:
2008-09-28 16:49
Hát a helyzetkihasználásunk sosem volt jó, de ez azért... Nagyon tetszik viszont ahogy megcsináltátok a meccsleírást! Inkább az elején veszítsünk meccseket mint a végén.
 
Profil
Üzenet
balogunner véleménye:
2008-09-28 09:02
már nagyon várom wenger interjúját:)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (63 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Blackburn Rovers vs Arsenal
Ewood Park, 2010/08/28, 13:45, Premier League
Gól: 27' Mame Diouf ill. 20' Walcott, 51' Arsavin
:: Következő meccs
  - -  
Arsenal vs Bolton Wanderers
Emirates Stadium, 2010/09/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...

Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Amikor nem vagyunk eléggé tájékozottak, sok mindent félreértünk...
2010-09-07 17:15 | dede1

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Chelsea
3
14-0
9
2.
Arsenal
3
9-2
7
3.
Manchester United
3
8-2
7
4.
Aston Villa
3
4-6
6
5.
Bolton
3
5-3
5
6.
Birmingham City
3
6-5
5
7.
Wolverhampton
3
4-3
5

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Braga
2010.09.15. / 20:45
Sunderland
2010.09.18. / 18:30
Tottenham
2010.09.20. / XX:XX
W.B.A.
2010.09.25. / 16:00
:: Előző mérkőzések
Blackpool
PL / Emirates / 6:0
Liverpool
PL / Anfield / 1:1
Legia Varsó
BM / W. Polskiego / 6:5
Celtic
BM / Emirates / 3:2

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 1. hét)
Rúgott gól - 9   Kapott gól - 2
1 0' - 15' 0
1 15' - 30' 1
2 30' - 45' 0
3 45' - 60' 1
0 60' - 75' 0
2 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 3.00 Kapott gólátlag: 0.66 / 3.66 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 36
Eddigi rekord: 1298
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design