Előzetes: Arsenal - Hull City
2008-09-26 20:22 | Írta: Bergi | Kategória: Mérkőzések
Halmosi Péter csapata, a Hull City az angol bajnokság 6. fordulójában a listavezető Arsenalhoz látogat. Arsene Wenger együttese a hétközi Ligakupa fordulóban 6-0-ra gázolt át a Sheffield Uniteden, ráadásul a francia mester még azt is megtehette, hogy 19 (!) éves átlagéletkorú gárdát küldjön a pályára. Érdekesség, hogy a szombati, az Emirates-stadionban sorra kerülő összecsapás 93 év után az első bajnoki randevúja lesz a két csapatnak.

A története első Premier League idényében játszó Hull nyolc ponttal a legjobb újonc a mezőnyben és többek között olyan csapatokat előz meg a táblázaton, mint a Tottenham, a Newcasle vagy a címvédő Manchester United. Az eddigi menetelés meghozta a Tigrisek étvágyát, akik Londonban sem lépnek pályára feltett kézzel.

Edzője, Phil Brown ennél is tovább ment, szerinte fizikálisan meg lehet törni a fiatal Arsenalt.

"Soha nem bíztatom egyik játékosomat sem arra, hogy rugdossa meg az ellenfelét, de ha fájdalmat kell okozni a labda megszerzéséhez, akkor ám legyen" – ígért cseppet sem könnyed ellenállást a tehetséges (és szemmel láthatóan nagy győzni akarással megáldott) szakvezető, akinek csapatától – rugdosódva vagy sem – mindenképp nagy bravúr lenne a szombati pontrablás.

Arsenal: Almunia - Sagna, Toure, Gallas, Clichy, Walcott, Denilson, Fabregas, Eboue, Van Persie, Adebayor.

Hull City: Myhill - McShane, Turner, Zayatte, Dawson, Mendy, Ashbee, Marney, Halmosi, Cousin, King.

Premier League - Arsenal - 2008-2009 - Statisztika
  Győzelem
4 Hazai 2
Ibeli 2
  Vereség
1 Hazai 0
Ibeli 1
  Döntetlen
0 Hazai 0
Ibeli 0
Rúgott gól   Kapott gól
11   2
2 0' - 15' 1
3 15' - 30' 1
2 30' - 45' 0
1 45' - 60' 0
0 60' - 75' 0
3 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 2.20 Kapott gólátlag: 0.40 / 2.85 gól / meccs
Arsenal "rosszfiúk" - (Adatlappal)
Cesc Fabregas 0 2
Denilson 0 1
Samir Nasri 0 1
Alexandre Song 0 1
Premier League - Hull City - 2008-2009 - Statisztika
  Győzelem
2 Hazai 1
Ibeli 1
  Vereség
1 Hazai 1
Ibeli 0
  Döntetlen
2 Hazai 1
Ibeli 1
Rúgott gól   Kapott gól
7   10
0 0' - 15' 3
2 15' - 30' 0
2 30' - 45' 1
2 45' - 60' 0
0 60' - 75' 3
1 75' - 90' 3
Rúgott gólátlag : 1.40 Kapott gólátlag: 2.00 / 2.85 gól / meccs
Hull City "rosszfiúk"
Ian Ashbee 0 2
Samuel Ricketts 0 1
Caleb Folan 0 1
Andy Dawson 0 1

Premier League, 6. forduló, szombat:
Everton - FC Liverpool 13:45 ó
Aston Villa - Sunderland 16
Fulham - West Ham United 16
Manchester United - Bolton Wanderers 16
Middlesbrough - West Bromwich Albion 16
Newcastle United - Blackburn Rovers 16
Stoke City - Chelsea 16
Arsenal - Hull City 18:30

Vasárnap:
Portsmouth - Tottenham Hotspur 14:30 ó
Wigan Athletic - Manchester City 17

Mindenkinek jó szurkolást kívánok! Go Gunners!

Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
herko véleménye:
2008-09-27 20:29
kikaptunk:Smegin egy fos csapat ellen:Smegin 2-1re és 4-ek vunk a tabellán:S
 
Profil
Üzenet
herko véleménye:
2008-09-27 20:26
áh hull jobb:S még 1 perc.. gyerünk máár:Sporto ellen ez kevés lesz
 
Profil
Üzenet
Blueelf véleménye:
2008-09-27 20:25
Sajnos latszott rajtunk, h. nagyon leneztuk ezt a csapatot es ezt , most meg is szivjuk. Sajnos otthon hullantottunk el 3 nagyon ertekes pontot, ami a vegen meg sokba kerul. Ilyen konnyen nem lehet pontokat vesziteni, igy nem nyerhetunk semmit, sem az iden, sem jovoben. Harapni kell, barki az ellenfel, s igy kikapni megengethetetlen egy olyan csapatnak, akik a vegen meg bajnoksagot akar nyerni. Nagyon merges vagyok es nagyon bant...foleg ez a szar hozzaallas...
 
Profil
Üzenet
bergkamp.x360 véleménye:
2008-09-27 20:03
legalább jól játszunk??
 
Profil
Üzenet
herko véleménye:
2008-09-27 20:00
azis elképesztő hogy vezet a hull:S:S
 
Profil
Üzenet
Fabregasfun15 véleménye:
2008-09-27 19:30
ez valami elképesztő, h a kommentátor mennyire hull-os...

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (38 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 4
Vendég: 34
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design