Túl a Boltonon
2008-09-20 23:05 | Írta: stranger | Kategória: Mérkőzések
A hétközi Bajnokok Ligája játéknap után, a szokásos évi „szenvedős” meccs következett, a Reebok stadion gyepén. Mivel a BL első játéknapja nem okozott különösebb nyugalmat az ágyúsok szurkolóinak, így a mérkőzés előtt talán minden szurkoló fejében egy képzeletbeli kérdőjel jelent meg az összecsapás végkimenetelével kapcsolatban. A forduló meglepetéseként szolgáló Liverpool-Stoke összecsapás 0-0ás végeredménye viszont, mindenképpen egy agilis, motivált Arsenalt vetített előre, hiszen nem kevesebb volt a tét, mint a Premiere League tabellájának a kezdő sora.

A mester alig változtatott a korábbi kezdőn; csupán Bendtner került be RvP helyére(feltehetőleg a rotáció miatt), így szinte egy-az-egyben az a csapat futhatott ki a Reebok stadion pázsitjára, mint pár nappal korábban Kijevben. Ahogy a kezdősípszó elhangzott, a hazai csapat rögtön tövig nyomta a képzeletbeli gázpedált, s azonnal a kapujukhoz szegezték az öltözőben ragadt vendégjátékosokat. A 14. Percben O’Brian szöglete után, Tourét megelőzve Davies fejelt a hálóba. (1-0, 14.p, Davies) Mintha egy vödör vízzel locsolták volna arcon az ágyúsokat, úgy estek neki a hazai csapatnak. Kis szerencsével pillanatokon belül  1-2 lehetett volna az állás, ám előbb Adebayor, majd Song találta telibe a kapufát. A sokadik piros-fehér akció után, Bendtner okos labdájával Adebayor lépett ki. Ellőhette volna a játékszert, ám a berobbanó Eboué ígéretesebb helyzetben volt, így otthagyta a szélsőnek, aki Jaaskelainen mellett a rövidbe zúdította a bőrt, mint utóbb kiderült lesről. (1-1, 26.p, Eboué) Wenger fiai nagyon elkapták a fonalat, a Bolton pedig összeomlani látszott, mivel 2 perc múlva egy szemkápráztató, az Arsenal játékára oly jellemző, akció során, Denilson centerezett balról az érkező Bendtner elé, aki kapásból varrta fel a labdát Jaaskelainen kapujába. (1-2, 28.p, Bendtner) Habár továbbra is az ágyúsok domináltak, visszavettek a tempóból, hiszen a vezetés a kezükben volt. Beindult viszont a hazai csapat, azonban nem elsősorban a labdajátékban jeleskedtek. Előbb Tourét könyökölték le, majd a félidő utolsó percében Davies páros lábbal felelőtlenül csúszott rá Clichyre, akit ezután percekig ápoltak. A vétkes megúszta egy sárga lappal.

A második félidőre a Gall futó, már ki sem jött. Az egyébként is felforgatott vendég csapat hadrendjében így további változtatásokat kellett végrehajtani. A jobb lábas Sagna került bal Clichy helyére, a Clichyt váltó Djourou pedig elfoglalta Bacary állandó posztját a jobb oldalon. Habár Song óriási lövése volt a téma a 2. játékrész elején,  a hazai csapat volt az aki teljesen más arcát mutatta a 2. félidő nagy részében mint korábban. Gary Megson komolyan beszélhetett fiaival a szünetben. A védők gyökeret vertek a 16os vonalán, a támadók pedig veszélyes kontrákat vezettek, így nem egyszer az egyébként rendkívül jól védő Almunia reflexeire és bravúrjaira volt szüksége a vendégeknek. A hazaiak trénere még így sem volt megelégedve a látottakkal, s kettőt cserélt szinte egymás után. Mustapha majd McCann érkezett. Inkább a Bolton játéka dominált ezekben a percekben. Így Wenger is lépésre szánta el magát: bedobta Walcottot. Mint utóbb kiderült jó húzás volt, mert a bombaformában lévő angol úgy cikázott ide-oda a pályán, hogy még felrúgni sem nagyon lehetett. A 87.percben, Ramsey pályára lépése után, az ifjú angol indult meg középen, jó szokásához híven 3-4 ember között, majd 30méter sprint után kitette a játékszert szélre a kiugrásra kész Adebayornak, hogy az ő centerezése után a hosszú saroknál érkező Denilson bombázzon a tehetetlen Jaaskelainen szemei közé. (1-3, 87.p, Denilson) A Bolton feladta, így Walcott és társai kedvére gurigázhattak, Theo pedig 4re is növelhette volna az ágyúgolyókat a hazai kapuban, viszont a mai meccsen nem csak Almunia védett remekül, így végül kimaradt a helyzet. A játékvezető 3 perc hosszabbítás után lezártnak tekintette a mérkőzést, így a sípjába fújt!

A mai meccsen rengeteg jó teljesítményt láthattunk. Adebayornak nem jött össze a gól, de így is embertelen mennyiségű mezőnymunkát végzett. Hasonló szerepkörben játszik mint Henry annak idején. Song remekül szűrt, Denilson pedig góllal és gólpasszal józanította ki a kétkedőket. Walcott 25 perc játék után majdnem ellopta a showt, viszont Almunia teljesítménye mellett végképp nem mehetünk el szó nélkül. Remek kapus lett belőle, ezen a meccsen pedig minden beadásra tökéletesen mozdult ki, kézzel és lábbal is bravúrokat mutatott be. Ha ő nincs akkor, most nem 1-3 állna az eredményjelzőn.. ezért:

A mérkőzés legjobbja: Manuel Almunia

/stranger/




Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
füligjimmy véleménye:
2008-09-21 12:03
Egy megjegyzés: Mustapha keresztnév, vezetéknév Riga (bár lehet, most a Mustaphát hasdználja, ha íygy van, nem szóltam). Meg is lepődtem, hogy egy ilyen jó játékos a Boltonban padozik. Tavaly az atomszar Levantében bőven 10 gól felett hintett (pontosan nem tudom, mennyit). A rotációban nálunk is bőven elférne, mozgékony középcsatár. No mindegy. Viszont: enyire ingadozó teljesítményt egy meccsen belül nem lehet nyújtani. Lehet, hogy a két szélsőhátvéd helycseréje okozta, de akkor se. Almunia nálam azért nem a mezőny legjobbja, mert nagy bravúrt nem mutatott, a megbízható teljesítmény, beadások lehúzása, nem pattanjon ki róla a labda stb. ezen a szinten alapból elvárható, mindazonáltal Vaz Te ziccerét az ő nyakba varrom, hál' istennek a gólvonalról mentettek.
 
Profil
Üzenet
Van Pisti véleménye:
2008-09-21 11:59
Nem az asszem h a Sport 1 vagy a 2
 
Profil
Üzenet
FabregasSsS véleménye:
2008-09-21 11:42
Sheffield meccset is a Eurosport adja??
 
Profil
Üzenet
Don Ricco véleménye:
2008-09-21 11:37
fhu...a 3.gólnál 6an próbálták követni Theot...de kemény:D...GoGoGunners!!!
 
Profil
Üzenet
babe véleménye:
2008-09-21 11:35
clichyé nem hiszem h súlyos de az egy hét pihi is belefér mert az elkövetkezendő két meccset hozni kell nélküle is
 
Profil
Üzenet
Robin van Persie véleménye:
2008-09-21 11:30
Hála istennek Clichy-nek nem tört el a lába, "csak" zúzódások vannak a sípcsontján...Megint 1 sérült.. :(

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (38 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 3
Vendég: 34
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design