Feltartott kézzel Kijevben
2008-09-18 00:40 | Írta: stranger | Kategória: Mérkőzések
Az utóbbi időben állandósult remek forma miatt, az ágyusok, és természetesen szurkolóik is kellő magabiztossággal állhattak a kijevi túrához. Szerencsére a kisebb a sérüléssel bajlódó Clichy és Eboué is játékra készen kopogtatott az öltöző ajtaján. Irány a BL és irány tehát Ukrajna.

A játékvezető sípszava után végre a labda is útjára indult. Az ukránok egyáltalán nem játszottak megilletődötten, felvették a kesztyűt a nagy nevekkel érkező angolok ellen. Az ál-piros-fehér(sárga-kék) szerelés azonban ma egyáltalán nem tündökölt úgy, ahogy kellett volna. Habár a helyzetek megvoltak, előbb Robin Van Persie lőtte jobbal a kapusba ajtó-ablak helyzetben a bőrt, majd Adebayor csavart mellé egy ordító ziccert. A szimpatikusan küzdő kijevi csapat próbálkozott, ám támadó alakzatukról sok jót nem lehet elmondani, hiszen szinte helyzetet sem tudtak kialakítani.  Az első játékrész alkonyán, újra a villám léptű holland lépett ki Sagna tért ölelő indításával, azonban  a kevésbé legendás jobbosa ismét célt tévesztett, hiszen a játékszer ugyan megrezgette a hálót, viszont a kevésbé gólt érő feléről. ..oldalháló.. Az utolsó percekben, még az 5ös sarkáról Robin visszajátszotta az üresen érkező Fabregasnak a labdát, hogy a spanyol a lemerevedő Bogush kesztyűi közé pöccintse azt. Lőnie kellett volna, hiszen a vad-lábon volt a laszti. Néha olyan érzése volt az embernek, hogy az ágyúsok, korántsem veszik eléggé komolyan az ukrán erőket.

A 2. 45 percre sajnos fejben is ugyanaz a 2 csapat kocogott ki, így a játék továbbra sem sziporkázott, s lüktető iramról sem számolhatunk be. A hazaiak minden erejét felmorzsolta a védekezés, az ágyúsok akarása, pedig végtelenül görcsössé vált. Kérdéses viszont, hogy az ukrán haderő, hogy úszta meg piros kártya nélkül a találkozót, hiszen Walcottot cséplőgép módjára aprították, a spori pedig erélyességének hiányáról bizonyosságot téve, nem mutatta fel a figyelmeztető-sárgákat a szabálytalankodó hazaiaknak. A Dinamo pár perc után mintha felébredt volna, már helyzetig jutott, Almuniának kellett tornászni Gallas hibája után. A csapatkapitány ezután sem mondott le a főszerepről, hiszen újabb hibája után Bangoura robogott el a jobb szélen, éles beadására pedig Vukojevic érkezett Sagna ápoló kezei közt. Az ukrán rögtön „meg is halt”, a spori pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. Az, hogy ki rántott le kit az nézőpont kérdése. Nézőpontja pedig a feketébe öltözött, a pályán egyedül árválkodó, úriembernek is van. Azonban az övé számít is! Így Bangoura állt a labda mögé, s annak rendje és módja szerint a bal alsóba helyezte azt, a talán kicsit korán jobbra-eldőlő Almunia mellett. Innentől felborult a pálya, viszont helyzetek már elvétve is alig-alig akadtak. Kátánáccsó. Retesz be. Wenger látta, hogy 19re kell lapot húznia, így előbb Bendtnert, Ebouét, majd Vela-t is hadba küldte. Így az utolsó percekben a foci hőskorát idézve már 4 támadóval rohamoztunk. A presszingnek meg is lett az eredménye, Walcott viharzott el a jobb szélen, s laposan belőt labdáját közvetlen közelről, javítva ezzel rengeteg hibáját, Gallas pofozta a hálóba. Az ukránok ekkorra már minden párharc után ugrasztották volna az összes helyi klinikát. „Doktor úr, segítség!” A korábban szimpatikusan játszó alakulat, sajnos lesüllyedt a „színész válogatott” szintjére.  Ezért is számíthattunk rá, hogy Bertrand Layec sporttárs, rápakol egy vastag 6 perces hosszabbítást az alap játékidőre. Nos rosszul tettük, ugyanis a másfél perces HAZAI kapus kirúgás, és az egy perces HAZAI bedobás után, a játékvezető lezártnak tekintette az amúgy szokásosnál jóval gyengébb iramot hozó találkozót.

Nyugodtan bevallhatjuk azonban, hogy ez a meccs, nem elsősorban a játékvezetőn ment el, hiszen londoni „fiaink” helyzetek sorát elpuskázva, szórakozták ki a sajtot szurkolóik szájából! Kellő hozzáállással borítékolható lett volna a 3 pont. Így viszont...

A mérkőzés legjobbja: ?

/stranger/




Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!
HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -

HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
selymes véleménye:
2008-09-20 14:45
Sajna nem láttam a meccset :(( Viasat6-om nincs :'(
 
Profil
Üzenet
Teki véleménye:
2008-09-18 21:46
Igen !!! Úgy látom, hogy a helyzetkihasználásunk a régi maradt. Minden meccsen kidolgozunk egy csomó helyzetet és a végén még örülhetünk a döntetlennek. Statisztikai adat, hogy az Arsenal az egyike a legtöbb helyzetet kidolgozó csapattoknak, azonban a kihasználásuk az szinte már katasztrofálisnak mondható. Valószinü, hogy sokkal többet kellene gyakorolni, mert ezt egyetlen csapat sem engedheti meg magának.
 
Profil
Üzenet
pásztr véleménye:
2008-09-18 19:32
megint egy olyan meccs ahol rosszul jáccotunk..volt a fulhami most ez,ez nemnagy baj..de majd az emiratesbe kapnak egy nagy zakót
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2008-09-18 17:13
gallas akkor javította hibáját GO GUNNERS GOO
 
Profil
Üzenet
babe véleménye:
2008-09-18 14:47
hát jah végülis kb 6 ordító gólhelyzet abból egyet rugtunk be. mindegy ezen már fölöslelges vitatkozni egyenlőre csak a boltonnal kell foglalkozni már nagyon várom
 
Profil
Üzenet
Geault véleménye:
2008-09-18 14:44
már megint a helyzetkihasználás....Egy csapat nincs ami ennyi helyzetet tud kihagyni mint mi. Több mint bosszantó

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (26 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Blackburn Rovers vs Arsenal
Ewood Park, 2010/08/28, 13:45, Premier League
Gól: 27' Mame Diouf ill. 20' Walcott, 51' Arsavin
:: Következő meccs
  - -  
Arsenal vs Bolton Wanderers
Emirates Stadium, 2010/09/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...

Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Amikor nem vagyunk eléggé tájékozottak, sok mindent félreértünk...
2010-09-07 17:15 | dede1

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Chelsea
3
14-0
9
2.
Arsenal
3
9-2
7
3.
Manchester United
3
8-2
7
4.
Aston Villa
3
4-6
6
5.
Bolton
3
5-3
5
6.
Birmingham City
3
6-5
5
7.
Wolverhampton
3
4-3
5

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Braga
2010.09.15. / 20:45
Sunderland
2010.09.18. / 18:30
Tottenham
2010.09.20. / XX:XX
W.B.A.
2010.09.25. / 16:00
:: Előző mérkőzések
Blackpool
PL / Emirates / 6:0
Liverpool
PL / Anfield / 1:1
Legia Varsó
BM / W. Polskiego / 6:5
Celtic
BM / Emirates / 3:2

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 1. hét)
Rúgott gól - 9   Kapott gól - 2
1 0' - 15' 0
1 15' - 30' 1
2 30' - 45' 0
3 45' - 60' 1
0 60' - 75' 0
2 75' - 90' 0
Rúgott gólátlag : 3.00 Kapott gólátlag: 0.66 / 3.66 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 26
Eddigi rekord: 1298
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design