Arsenal - Newcastle 3-0
2008-08-30 20:34 | Írta: H-Fabregas | Kategória: Mérkőzések
Az Arsenal ellentmondást nem tűrő játékkal, 3-0-ra verte a Newcastle-t a Premier League harmadik fordulójában. Az első félidőben Robin van Persie előbb büntetőből, majd egy szép támadás végén köszönt be, a harmadik gól Denilson nevéhez fűződik. Az Ágyúsok levegőt sem hagytak ellenfelüket, és teljesen megérdemelten hagyták el győztesen az Emirates Stadion gyepét.
Az Arsenalnak kötelező volt begyűjtenie a három pontot a Newcastle ellen, miután az előző héten 1-0-s vereséget szenvedett az acélosnak a legkevésbé sem nevezhető Fulham ellenében.

Ennek megfelelően támadólag léptek fel az Ágyúsok, és már a második percben tizenegyeshez juthattak volna, ám Colocinni Van Persie-vel szembeni szabálytalansága után Rob Styles játékvezető nagyvonalúan továbbot intett. Az esetet követő szöglet után Gallas szerezhetett volna vezetést, ám a francia hátvéd három méterről kapu fölé belsőzött.


Alig telt el öt perc a találkozóból, amikor Kolo Touré vette célba Shay Given ketrecét, ám az ír kapus hatalmas vetődéssel kitolta a bal alsó sarokba tartó távoli lövést. Elképesztő nyomás nehezedett a Szarkák védelmére, ám meglepetésre Adebayor volt a legkevésbé gólveszélyes a hazaiak támadóalakzatából

A 18. percben büntetőt végezhettek el a piros-fehérek, Adebayor baloldali beadásába ütött bele Charles N’Zogbia, és ezúttal már nem maradt néma Styles sípja. A mészpontra letett labdát Robin van Persie helyezte nagy erővel a bal alsó sarokba, a Newcastle portásának esélye sem volt a hárításra.

Az Arsenal megérdemelten került lépéselőnybe, és egyértelműen látszott, ha a vendégek nem változtatnak játékstílusukon, akár komolyabb vereségbe is beleszaladhatnak az Emirates Stadionban.

A gólt követően mégis az Arsenal maradt lendületben, a szélekről menetrend szerint érkeztek a forintos, azaz pennys beadások, illetve szabadrúgásból is többször veszélyeztetett a londoni alakulat. Az egyik ilyet Robin van Persie suhintotta a jobb felső sarok felé, ám Given kitolta a holland löketét.



A vendégek előtt a 37. percben adódott az első komolyabb lehetőség az egyenlítésre, ám Owen és N’Zogbia egymást zavarta, így odalett a helyzet. Az egalizálás elmaradt, helyette az Ágyúsok duplázták meg előnyüket: ismét Robin van Persie volt eredményes, hat méterről lőtt nagy erővel a kapu közepébe Eboue passzát követően.

Fordulás után Guthrie szánta el magát lövésre, ám Almunia magabiztosan ölelte magához a nem túl erős próbálkozást. Az 58. percben pedig végleg eldőlt az összecsapás kimenetele: Adebayor tálalt kiválóan Denilson elé, aki okosan gurított a hálóba Given mellett. Egy perccel később Van Persie törte kis híján ketté a felső lécet, nullszögből megeresztett bombája csattant a kapufán.

Negyedórával a vége előtt Tourénak másodszorra is megvolt a lehetősége, hogy feliratkozzon az eredményjelző készülékre, ám közeli fejesét Given reflexmozdulattal kiütötte. Nem sokkal a lefújás előtt Walcott végezhette volna ki a Unitedet, ám ordító helyzetben kapu mellé helyezett.

Az Arsenal 3-0-s győzelmével ismét felzárkózott a Premier League élbolyába, és ami talán ennél is biztatóbb a jövőre nézve, sziporkázó játékkal focizta le a pályáról soros ellenfelét. Igaz, ezen az estén sok együttes két vállra fektette volna a pályán csak indiszponáltan poroszkáló Newcastle-t.

ARSENAL-NEWCASTLE 3-0 (2-0)
London, Emirates Stadion, 60 067 néző, vezette: Styles.
Arsenal: Almunia - Sagna, Touré, Gallas, Clichy, Eboué (Walcott 72.), Fabregas, Denilson (Song 69.), Nasri, Adebayor, Van Persie (Vela 63.). Menedzser: Arsene Wenger.

Newcastle United: Given - Coloccini, José Enrique (Bassong 44.), Taylor, Gutiérrez (Barton 89.), Guthrie, Butt, Beye (Edgar 89.), N'Zogbia, Owen, Ameobi. Menedzser: Kevin Keegan.

Gólszerzők: Van Persie (18., 41. - másodikat 11-esből), Denilson (58.)
Sárga lap: Fabregas (52.), Nasri (92.), ill. Given (52.), Coloccini (28.)

Tabella:         
1. Chelsea      2    6p
2. Arsenal       3    6p
3. Liverpool    2     6p
4. West Ham  3     6p

Forrás: Sporthirado.hu

Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Norberto véleménye:
2008-08-31 11:56
Wenger nélkül nem itt tartanánk!!!!! ezt csak azoknak írtam akik kritizálták [link] [link]
 
Profil
Üzenet
Norberto véleménye:
2008-08-31 11:45
én sajnos nemláttam a mi meccsünket :(:(:(:(:(
 
Profil
Üzenet
Norberto véleménye:
2008-08-31 11:41
a MU a Zenittől is kikapott 2-1-re az UE FASZ uperkupában
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2008-08-31 09:57
ebből is látszik h a man utd egy szar... ott van a legjobb négyben? nincs :D azt hittem h hátrább leszünk de nem.. juhéé GO GUNNERS GOO
 
Profil
Üzenet
AFC1886 véleménye:
2008-08-31 08:35
Barton-nak is "jó" emlékei maradhattak xD Odaáll a cseréhez fütyülik, felrúgja Nasrit, Nasri okosan visszadja, aztán Clichy ad neki egy bőrt :D
 
Profil
Üzenet
S-a-g-n-a-14 véleménye:
2008-08-30 23:16
Köszi babe!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (29 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Ramsey(jelen) vs Cesc(múlt)
2012-02-02 00:09 | ciboy

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
22
60-18
54
2.
Manchester United
22
54-21
51
3.
Tottenham
22
41-24
46
4.
Chelsea
22
40-25
41
5.
Arsenal
22
39-33
36
6.
Newcastle United
22
32-30
36
7.
Liverpool
22
25-21
35

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Bolton
2012.02.01. / 21:00
Blackburn
2012.02.04. / 14:00
Sunderland
2012.01.11. / 16:00
AC Milan
2012.01.15 / 20:45
:: Előző mérkőzések
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3
Leeds United
FA / Emirates / 1:0
Fulham
PL / Craven C. / 2:1
QPR
PL / Emirates / 1:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 21. hét)
Rúgott gól - 39   Kapott gól - 33
4 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
5 30' - 45' 7
6 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
9 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.77 Kapott gólátlag: 1.5 / 3.27 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 3
Vendég: 45
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design