
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének szerdai játéknapjának utolsó mérkőzésein két angol nagyágyú, a Liverpool és az Arsenal lépett pályára. Az Arsenal az előzetes várakozásoknak megfelelően, könnyedén lépett át a Twente együttesén, a Liverpool azonban túlórára kényszerült.
A két angol klubcsapat közül az Arsenal várta kedvezőbb helyzetből a visszavágót, Arsene Wenger tanítványainak ugyanis már az első mérkőzésen sikerült kétgólos előnyre szert tenni a holland Twente ellen.
Így az enschedei csapat játékosai előtt hiába lebegett ott akár a fehérorosz BATE Boriszov, akár a ciprusi Anorthoszisz példája, nem sok eséllyel léptek pályára az „ágyúsok” otthonában. Hogy a holland álmok hamar szerteoszoljanak, arról a nyári szerzemény, Samir Nasri gondoskodott: a francia válogatott támadó a 27. percben megszerezte a vezetést a londoniaknak.
A második félidőben még William Gallas, Theo Walcott és Nicolas Bendnter is beköszönt, így az angol bajnokság bronzérmese simán, összesítésben 6–0-val lépett át riválisán, és foglalta el helyét a Bajnokok Ligája csoportkörében.
A Liverpool nehezebb mérkőzésre számíthatott, legalábbis erre lehetett következtetni az első találkozó végeredményéből: Bölöni László vezetőedző együttese ugyanis 0–0-s döntetlent ért el hazai pályán a „vörösök” ellen.
Rafa Benítez fogadkozott, hogy még egyszer nem játszanak ilyen gyengén a liverpooliak, de a „vörösök” az Anfield Roadon sem mutattak be túl meggyőző teljesítményt: a rendes játékidőben nem született gól, következhetett a hosszabbítás.
Behúzta a meccset a Liverpool! A 118. percben Dirk Kuyt jutatta előnyhöz a "vörösöket" és ezt megőrizték a mérkőzés végéig.
Forrás: nso.hu
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!