Twente - Arsenal 0-2
2008-08-14 08:30 | Írta: H-Fabregas | Kategória: Mérkőzések

Az angol Arsenal együttese sikerrel mutatkozott be az idei Bajnokok Ligája idényben. A londoni csapat a holland Twente együttesét verte a harmadik selejtezőkörben, amelynek a tétje a főtáblára kerülés. A küzdelmes, szabálytalanságokkal tűzdelt találkozón a második félidőben kerekedett ellenfele fölé Arsene Wenger csikócsapata.

A találkozó érdekessége Steve McClaren személye volt, aki legutóbb az angol válogatott kispadján ülhetett – és távozhatott szégyenkezve, miután csapatának nem sikerült kiharcolnia a európa-bajnoki részvételt. A megbukott szövetségi kapitányt a nyár folyamán a holland Twente együttesénél nevezték ki vezetőedzőnek.

Az angol szakember elmondta, kihívásnak érzi a hollandiai szerepvállalást. Becsületes válasz lenne az őt – tegyük hozzá jogosan – kritizáló szigetországi újságíróknak, ha most sikerülne Arsene Wenger együttesének testén keresztül bejutnia a Bajnokok Ligája főtáblájára.

A mérkőzés elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a szép számmal kilátogató publikum. A Twente nem ijedt meg a lehetőségtől és kezdeményezően lépett fel az Ágyúsokkal szemben, akik rendkívül fiatal középpályával kezdték a mérkőzést. Többek között ott volt a nyáron a Cardiff Citytől igazolt 17 éves tehetség, Aaron Ramsey illetve Theo Walcott is.

A Gelredome stadion közönsége a 25. percben láthatta az első valamirevaló helyzetet, amikor a hazaiak középpályása, Romano Denneboom nagyszerű cselekkel vágtatott előre, majd lőtt, azonban próbálkozása alig kerülte el Almunia kapuját.

Az első félidő fennmaradó perceiben is főleg az Arsenal térfelén folyt a játék. A 35. percben a hazaiak támadója Arnautovics került helyzetbe egy remek kiugratás után, azonban nem tudta elvinni a labdát a spanyol kapus mellett. A fordulás után a másik kapu előtt is helyzet alakult ki, a beívelést követően viszont nem érkezett játékos a második ütemben.

Az első játékrész utolsó perceiben ismét a hazaiak veszélyeztettek, nem sok eredménnyel, így 0-0-s döntetlennel vonulhattak el pihenni a játékosok.

A második 45 perc is taktikai csatával és veszélytelen helyzetféleségekkel folytatódott. A holland közönség azonban élénkebb volt mint a két csapat együttvéve, folyamatosan buzdította a vörös mezben játszó Twentét.

A 60. percben Eboué szerzett labdát a hazaiak térfelén, azonban miután beért vele a tizenhatosra a holland védők könnyedén elvették tőle a játékszert.

A 63. percben a semmiből szerezte meg a vezetést az Arsenal, Van Persie jobb oldalról elvégzett szabadrúgásból csavart a kapu elé, ahol érkezett a csapatkapitány Gallas és besodorta a labdát a kapuba. Ezzel megszületett a lélektani szempontból fontos idegenben szerzett gól.

Úgy tűnik a gól önbizalmat adott az Ágyúsoknak, folytatták a támadásokat, azonban kevesebb sikerrel. Sőt, inkább a küzdelem vette át a főszerepet, a következő percekben rengeteg ütközés és lerántás tarkította a meccset.

Arnautovics továbbra is a legveszélyesebb játékosa volt a Twentének, egy kiugratás utáni spiccel meglőtt labdája alig kerülte el a vendégek kapuját.

A 81. percben tovább növelte előnyét az Arsenal, egy előreívelést követően Theo Walcott gurított középre, amit a hazai védők csak messziről követtek, majd Adebayor beugrított a labdát a hálóba. Ezzel 2-0 Arsene Wenger együttesének, amivel tulajdonképpen el is dőlt a továbbjutást kérdése.,

Bajnokok Ligája selejtező mérközés 3. forduló
Twente FC - ARSENAL 0-2
Gól: Gallas 63, Adebayor 81.
Sárgalap: Denilson, v. Persie
Vezette: Mallenco (spanyol)

Forrás: sporthirado.hu



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
ArsenalLadie véleménye:
2008-08-16 22:20
Bár éjn nem néztem a metset de el tom képzelni hogy jáccottak a fiuk!!!!!!Go Gunners!!!
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2008-08-16 20:21
simá nyertünk XD GO GUNNERS GOO
 
Profil
Üzenet
Arse véleménye:
2008-08-14 16:11
egy kérdés. tudja valaki hogy mikor lesz a visszavágó ??? És azt is adja majd a sprot klub ???? hát ez két kérdés lett! XD
 
Profil
Üzenet
france+henry 4ever véleménye:
2008-08-14 14:01
igazad van arse ez a lényeg h nyertünk
 
Profil
Üzenet
Arse véleménye:
2008-08-14 13:28
Nyertünk és ez a lényeg! Chapman, a liver tegnap sz*r volt és kész! Nem rajtuk múlt hogy nem kaptak vagy 3 gólt, mer annyit simán kaphattak volna! Az egyetlen jó játékos ott Reina volt aki kivédte a 11est, de a többiek.... pfff.... Szóval, ezzel csak annyit akarok mondani hogy a tegnapi arsenal, sérülések ide vagy oda, simán megverte volna a pool-t is. A sérültek fele egy két héten belül felépül és még erősebb lesz a csapat, szóval szerintem jó esélyel pályázunk mind a PL kupára, mind a BL kupára! GO GUNNERS! :D
 
Profil
Üzenet
Crowbar véleménye:
2008-08-14 12:52
bendi95! Igaz hogy nem volt Rosicky,Nasri vagy Fabregas, de egyikőjüknek sem a védekezés a feladata. Diabynak igen. Lehet Ő jól jött volna mert sokkal keményebb, többet ütközik mint Denilson. A probléma az hogy bár hiába van sok védekező kp-nk (Diaby,Denilson,Song,Bischoff), egyik sem megoldás hosszú távon. Flamini nagyon kemény, harcos, rengeteget futó ember volt, sok labdát szerzett, ilyen kéne. Diaby szerintem a legjobb a posztra, de néha túl kemény és nagyon szarul is képes játszani, Denilson halvérű, egyáltalán nem nevezném keménynek, Song rengeteget hibázik, kb mint Senderos, Bischoff-ról meg fogalmam nincs, de aki 21 évesen annyit mondhat el magáról hogy 1 (!) meccsen játszott az előző szezonban a Werderben attól sokat nem várok. Szóval kéne egy ember aki tud középen ütközni, megállítja az ellenfelet, mert tegnap mintha nem is lett volna középpályánk. Denilson is akkorát hibázott egyszer az első félidőben amikor elengedte az ellenfél csatárát a tizenhatos előtt...Szerencsére megúsztuk gól nélkül. Szóval kell az a tapasztalt ember a középpályára, mert az hogy Flamo és Gilby is elment az már sok egyszerre, és úgy néz ki nincs helyettesük.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (24 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 146
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design