Mérkőzés elemzés
2012-01-03 19:00 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Az első percek taktikai felállásán látszott, hogy Wenger sem volt elégedett Ramsey "árnyékcenteres" játékával, mert ezen a mérkőzésen visszarendelte a "welszit" a középpályára.

A Fulham teljesen hasonló felállásban játszott, mint az Arsenal. Nagyon fegyelmezett csapatjátékkal zárták le a középpályát az Arsenal középpályásai előtt, így megakadályozták a gyors indításokat.

Élvezetes, gyors játék folyt a két 16-os között, de igazi gólhelyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A 12. percben Gervinho esett el a Fulham védőjének lábában, de a síp néma maradt, pedig láttunk már ilyen esetben büntetőt itélni!

Mindkét csapat jól játszott, de amíg a Fulham támadói azonnal lövőhelyzetet kerestek, addig az Arsenal a "szokásos", rossz felfogás szerint, 100 %-ig ki akarta passzolni a hazaiak védőit! Ezt hívom én "Arsenal átok"-nak!

A 21. percben Ramsey beemelte a labdát a Fulham védői mögé és az előre huzódó Koscielny 5 méterről befejelte a vezető gólunkat 0:1.

A gól után is támadásba maradtunk és 2-3 őrületes gólhelyzetet hagytunk ki a 16-oson belüli pepecselés miatt! Mezőnyfölénybe kerültünk, de a befejezés a gyenge és pontatlan lövőerőnk miatt nem sikerült!

Szakmai berkekben mindenki számára érthetetlen dolog, hogy miért nem tudnak kapura lőni az Arsenal játékosai!? Amikor ritkán elengedünk egy-egy lövést, az gyenge és pontatlan! Nem igaz, hogy nem lehet erre megtanítani a játékosokat!

A hátralevő időben is többet bírtokoltuk a labdát, de nem tudtuk növelni az előnyt. A Fulham kontrára kényszerűlt és bizony ezek a kontrák elég "gólszaguak" voltak!

A második félidőben teljesen megváltozott a játék képe. A hazaiak beleerősítettek, az Arsenal pedig fokozatosan visszaesett. Egyre inkább megmutatkozott a két csapat között lévő fizikális különbség: mindhárom csatárunkat könnyedén előzték meg a Fulham védői.

Mivel a Fulham "feltolta" a védekezését, nyomást gyakorolt a középpályánkra, így a védekezésre kényszerített Arsenal középpálya képtelen volt úgy támogatni a csatárainkat, mint az első félidőben.

Wenger próbált frissíteni, Walcott helyett Rosicky, majd Gervinho helyett Benayoun lépett pályára, de a játék képe nem változott.

78. percben Djourou megkapta a második sárgáját, így a kiállítás sorsára jutott!

80. perc: Ramsey helyett Squillaci jött be.

Az utolsó 10 percben óriási lelkesedéssel harcolt a Fulham és a 85. percben ki is tudott egyenlíteni: egy jobbról beívelt szögletnél Szczesny alászaladt a labdának és Sidwell fejjel kiegyenlített 1:1.

A hosszabbításban jött a hidegzuhany: egy kapu előtti kavarodás után Zamora nem pepecselt a 16-oson belül, hanem egy eléje került labdát azonnal bevágott a kapunk bal alsó sarkába 2:1.

Összegzés: a vereség oka az "Arsenal átok"! Fizikálisan nem bírjuk a PL. iramát, játékunkból hiányzik az egyszerű, gyors játékstílus, a lövéseink pontossága és ereje gyenge!!! Ez egyértelműen az edzői stáb hibája!

Egyénileg: Szczesny az egyenlítő gólnál hibázott. - A védelem a sérülések és a kiállítás miatt zavarba hozható volt. - A középpályás hármas nagyot küzdött, jól is játszottak, nem rajtuk múlott a vereség. A három csatár az első félidőben még elfogadhatóan játszott, de a második félidőben - sajnos - már fáradtan, enerváltan "csetlettek, botlottak" a pályán. A cserejátékosok semmit nem tudtak hozzátenni a hatékonyságunkhoz!

Az idény felénél kimondható, hogy játékerőben és hatékonyságban - sajnos - a hetedik évben sem tudtunk előre lépni!

http://www.digisport.hu/video/7150



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Jimcer véleménye:
2012-01-05 00:17
maximálisan egyetértek!
 
Profil
Üzenet
roszko véleménye:
2012-01-04 22:40
pénz van ezt ők se tagadják saját megfontolásból tartják vissza a forrásokat amiket szintén nem tagadnak lásd önfenntartó rendszer 32 misi fizetési kalap stb 32 nem vagyok most hirtelen biztos de hasonló szám a lényeg ,hogy + osok legyünk no kockázat a többiek más nagy clubbók nem osztják ezt a nézetet kockáztatnak és eddig bejön nekik ez a nagy helyzet egyszerűen akik most nálunk fogják a gyeplőt jól meg akarják ülni a lovat ameddig lehet és ennyi a történet . Ami bosszantó az az hogy ezek az érdekek teljesen szembe mennek a szurkolók és szerintem a Club érdekeivel is amúgy a szponzorok is csak piti összegeket fizetnek már nekünk és azon is el lehetne gondolkodni ,hogy vannak olyan clubbok akik 100-or jobban el vannak adósodva és mégis összetartják a csapatukat és megfelelően erősítenek és lás csodát valahogy még se mennek csődbe és jönnek az eredmények és mindenki boldog túl régóta káricál AW meg a sok okos üzletember hogy itt most mindenki be fog csődölni csak mi nem és eddig semmi nem történt azon kívül 7 éve csak aláznak miket én ezt már nem veszem be eddig ezzel próbálták magyarázni a bizonyítványt de szerintem most már kitalálhatnának valami ujjat mert mostanában az .hogy ennyi olajmágnás meg különböző milliomosok feltűntek a futball világába nem ugy néz ki hogy a foci mint ipar ág recesszióba fog roskadni egy kisit olyanok vagyunk mint a rossz prédikátor hogy elkiáltjuk magunkat ,hogy itt a világ vége és ha nem jött el akkor elhalasztjuk 1 2 évvel és kezdődik előröl az egész
 
Profil
Üzenet
Csacsa996 véleménye:
2012-01-04 22:14
Biztos van valami olyan dolog(pénzügyi) amibe mi innen nem nagyon látunk bele.Ismerjük Wengert, tehát tudjuk, hogy nem rövid távra tervez.Abban is biztosak lehetünk, hogy olyat nem tesz ami a klubnak rossz lenne.nem valószínű, hogy úgy hagyja itt (remélem nem mostanában) a csapatot hogy a következő managernek innen-onnan kell összekaparni a pénzt, hogy fedezni tudják a kiadásokat.szerintem Wenger megint pontosan tudja mit csinál.
 
Profil
Üzenet
Csacsa996 véleménye:
2012-01-04 22:03
Jimcer!én a mutatott játékra gondoltam.
 
Profil
Üzenet
lesliek72 véleménye:
2012-01-04 21:57
Jimcer: Ilyen már volt! A Liverpool és a MU már többször is kiesett a másod osztályba, az Arsenal a 70-es években 18 évig nem nyert bajnoki címet (1971 és 1989 között)!!! És mégis nagy csapat maradt.
 
Profil
Üzenet
Jimcer véleménye:
2012-01-04 20:46
milyen utóbbi években?már lassan évtized és ez már ciki!Hogy maradjunk így nagy csapat,ha szart se nyerünk!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (160 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 28
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design