Csapathírek:
A Fulham várhatóan Bobby Zamora és Andy Johnson nélkül tud csak kiállni az Ágyúsok ellen, előbbinek Achilles-sérülése van, míg utóbbi lágyék-problémákkal küszködik. Damien Duff visszatért a pályára a Norwich elleni utolsó 10 percben, szóval akár a kezdőbe is kerülhet. Simon Davies (hát) is közel áll a visszatéréshez, de Zdenek Grygera (térd) és Mark Schwarzer (gerinc) biztosan nem játszhatnak.
Az Arsenal Thomas Vermaelent vesztette el egy vádlihúzódás miatt, így a balhátvéd pozícióból már ő is hiányzik Kieran Gibbs (has) és Andre Santos (boka) mellett. A középpályás Jack Wilshere (boka) február közepén térhet vissza, míg a jobbhátvéd Bacary Sagna (lábtörés) és Carl Jenkinson (hát) sem játszhat.
Menedzseri idézetek:
Martin Jol: „Három-négy jó helyzetünk volt, de csak egyet lőttünk be. Többet kellett volna. Ez volt az idén a problémánk, jó meccsink voltak, de még ha jól is védekeztünk, nem tudtunk a megfelelő időben gólt lőni. Ezt kell kijavítanunk. De bármi is történjen, a saját focinkat kell játszanunk.”
Arséne Wenger: „Nehéz helyzetben voltunk a szezon elején, mindig azt mondtam, hogy el kell fogadnunk a kritikákat, és arra kell koncentrálnunk, hogy jobban teljesítsünk és fejlődjünk. Dicséretet érdemelnek a játékosaink, mert 17-18. helyen voltunk a bajnokságban. Senki sem erre fordította a figyelmét, és csapattá értünk. Számomra a csapatszellem jelentette azt, ami eljuttatott idáig. Még mindig van hova fejlődni, de jó alapok vannak lefektetve, mert a hozzáállás és az elszántság egyaránt remek.”
Statisztikák:
Thomas Vermaelen volt a 31. játékos, aki egy élvonalbeli angol bajnokin saját- és az ellenfél kapujába is betalált, amikor a Fulham elleni odavágón 1-1-et játszott a két csapat.
A Fulham csak egy meccset nyert meg a legutóbbi 10 Arsenal elleni bajnokiból.
A Fehérek csak 13 gólt szereztek 21 PL-meccsen az Arsenal ellen, és csak 2 alkalommal sikerült egynél többet.
Az utolsó 5 Craven Cottage-en rendezett Fulham – Arsenal meccsen „döntetlen” a mérleg – 2-2 győzelem és egy döntetlen a csapatoknak.
Robin van Persie 4-ből 3-szor eredményes volt a Craven Cottage-en.
8 idegenbeli nyeretlen meccs után az Arsenal 5-ből 4 bajnokin nyert az ellenfél pályáján.
Az Ágyúsok mindössze 2-szer nem kaptak gólt az utóbbi 16 idegenbeli bajnokijukon, összesen 37 gólt szedtek össze.
Robin van Persie legutóbbi 18 PL-meccsén 19 gólt lőtt idegenben.
A Fulham mindössze 3-at nyert meg a legutóbbi 11 bajnokijából otthon (GY3 D4 V4).
A Fehérek a naptári év első meccsét az utóbbi 4 idényben egytől egyig elvesztette.
Forrás: Eurosport.Yahoo.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!