Emmanuel Frimpong január 1-jén fog csatlakozni a Wolverhampton Wanderers csapatához, mivel az év végéig kölcsönben ott fog szerepelni.
A ghánai születésű középpályás, akinek tavaly komoly térdsérülés rövidítette meg a szezonját, ezzel hátráltatva a fejlődését, visszaküzdötte magát az első csapatba, ahol idén már 14-szer szerepelt.
Emmanuel január 1-jén csatlakozik Mick McCarthy csapatáhot, hogy értékes tapasztalatot szerezzen és hogy segítse a fejlődését.
A harcias középpályás 11 éves korában csatlakozott a klubhoz, és kulcsjátékosa volt az Arsenal ifjúsági csapatának, amely 2009-ben megnyerte az ifjúsági FA Kupát és egy évvel később a bajnoki címet, és amelyben játékostársa volt Jack Wilshere is. Hosszú ideig a jövő sztárjával azonosított az Arsenalnál. Emmanuel először a 2008/2009-es szezonban, 16 éves korában a Ligakupában ülhetett le az első csapat padjára.
Miután a 2010/2011-es szezonban elhatározta, hogy leteszi a névjegyét az Arsenalban, egy sérülés véget vetett esélyeinek, végül augusztusban a Liverpool elleni 2-0-s vereség alkalmával debütált a felnőtt csapatban.
Már képviselte Angliát ifjúsági szinten, de még mindig képviselheti Ghánát is, ha felnőtt szinten beválogatják.
Az Arsenalnál mindenki a legjobbakat kívánja Emmanuelnek a Molineux-ban.
forrás: Arsenal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!