Barátságos, felkészülési mérkőzésen az Arsenal 1–1-es döntetlent
játszott a Sevilla csapatával. A vezetést még az „ágyúsok” szerezték
meg a 4. percben – ekkor Carlos Vela volt eredményes –, Chevanton
azonban tíz perccel a találkozó vége előtt egyenlített.Egy nappal a parádés, Ajax elleni (ugyebár mínusz kettőről fordítottak
az „ágyúsok”) Arsenal-győzelem után Arsene Wenger fiai a Sevilla ellen
folyatták nyári felkészülésüket, s egyben játszották utolsó
mérkőzésüket az amszterdami, négycsapatos tornán.
Nos, végül a nem a legerősebb felállásban pályára lépő Arsenal 1–1-es döntetlent játszott a Sevillával.
A vezetést már rögtön a találkozó legelején megszerezte a londoni
csapat. Carlos Vela csent labdát a baloldalon, majd a kapu előterébe
vezette azt. A befejezésbe pedig nem csúszott hiba, a mexikói
csodagyerek laposan a hosszú sarokba lőtt.
A folytatásban a lelkesen küzdő Arsenal-fiatalok egyenrangú partnerekként futballoztak a spanyol együttessel.
A második félidőben azonban átvette a játék irányítását a Sevilla, és
már a szünet után nem sokkal elkezdett nyomást gyakorolni ellenfelére.
Jesús Navasnak és Chevantonnak is több helyzete akadt, de az egyenlítés
csak nem akart megszületni.
A 80. percben azonban már nem volt kegyelem: egy csodálatos akció végén
Chevantonnak szinte az üres kapuba kellett lőnie Jesús Navas forintos
passzát követően a labdát. Ez sikerült.
A Sevilla két döntetlennel, míg az Arsenal egy győzelemmel és egy döntetlennel zárta az amszterdami tornát.
Még egy meccs azonban hátra van: az Ajax az Internazionale együttesé fogadja.
AMSZTERDAM KUPA
2. FORDULÓ
| Arsenal–Sevilla 1–1 (Vela 4., ill. Chevanton 80.) |
| Arsenal: Fabianszki – Hoyte, Senderos,
Djorou (Sagna 67.), Gibbs – Wilshere (Walcott 79.), Thomas (Denilson,
67.), Randall, Ramsey – Vela, Bendtner. |
| Sevilla: Varas – Konko, Mosquera (Cala
85.), David Prieto (Squillaci 46,), Crespo (Dragutinovics 71.) – Jesús
Navas, Renato, Maresca (Romaric 46.), Diego Capel; Koné, Luis Fabiano
(Chevanton 46.) |
VÉGEREDMÉNY
| 1. Arsenal |
2 |
1 |
1 |
- |
4-3 |
8 |
| 2. Internazionale |
2 |
1 |
1 |
- |
1-0 |
5 |
| 3. Sevilla |
2 |
- |
2 |
- |
1-1 |
3 |
| 4. Ajax |
2 |
- |
- |
2 |
2-4 |
2 |
Forrás: nso
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!