| |
|
Pontosztás: Tottenham-Arsenal 2-1 |
|
|
|
|
2011-10-02 21:40 | Írta: Pistu | Kategória: Elemzések
|
|
Régebben ciboy kolléga írta ezeket az értékeléseket. Hiányérzet miatt, viszont úgy gondoltam újra indítom ezt a "rovatot". Nagyjából ennyi, és akkor jöjjenek a pontok:
Szczesny: Egyik gólt sem érdemes a nyakába varrni, hiszen végig tartotta a lelket a csapatban nagyobbnál nagyobb bravúrjaival. Nem az ő hibája, hogy nincs védelmünk. 8
Sagna: Sérülésééig a védelem egyetlen olyan láncszeme volt, aki hozta az elvárhatót, habár Bale egy-két alkalommal csúnyán helybenhagyta. Mindettől függetlenül jól játszott a támadásokhoz is rendszeresen hozzájárult és utána vissza is ért, nem úgy mint a túloldali kolléga. Gyógyulj!!! 7
Mertesacker: Szörnyű. Megnyerni a párbajokat egy óriásnak a törpék közt kb olyan nagy bravúrnak mondható, mint amekkora az amikor a focicsukámba belerakom a dekatlonos illatgolyót, hogy ne bűzölögjön. Körülményes, lassú és úgy mennek el mellette, ahogy akarnak. Imádkozzunk, hogy minél hamarabb felépüljön az egyik középső védőnk, mert ha ez így megy még egy darabig akkor... 4
Song: Bármelyik másik középhátvédünkkel jobb párost alkotott volna, mint a német pajtival. Nem az ő meccse volt, adott egy gólpasszt, de a védelemben neki sem sikerült értékelhetően teljesítenie. Mentségére szóljon, nem ez az eredeti posztja. 5
Gibbs: Sagnánál rosszabb volt, viszont azért nekem kellemes meglepetés volt. Szokásához híven, megint problémái voltak a visszajövetellel, de nem az volt a legnagyobb gond a mai védelemben. 6
Coquelin: Most már nem félek attól, hogy mi lesz vkp poszton, hogyha Song és Frimpong is elmegy télen nyaralni. Nagyon aktív volt a középpályán, sok labdát szerzett, hajtott, küzdött, brusztolt, ami igazán díjazandó. MOM 9
Ramsey: Katasztrófa. Az első félidőben a tőle megszokottnál is gyatrább játékot láthattunk. Ami labdát Coquelin megszerzett azt a wales-i el is adta rögtön. A 16-oson belül az első félidőben addig gondolkodik amíg a labda is megutálja. Lőtt egy gólt, de ez nem mentség, főleg úgy, hogy a második gólnál ha felrúgja a 28-ast, akkor nem beszélnénk 2-1-es vereségről. Több kell. Vagy szerintem inkább elég volt belőle egy darabig. 3
Arteta: Sok vizet nem zavart. Nem is emlékszem, hogy valami kiemelkedőt is alkotott volna. A mai meccs alapján nem lesz ő sem meghatározó irányító. Jackie gyógyulj! 5
Walcott: Volt egy távoli lövése az első félidőben, ami nem sokkal ment fölé. Ezen kívül elfutkározott a pálya jobb és bal oldalán, attól függően, hogy Gervinho hol kereste a ganját. 5
Van Persie: "Egyedül nem megy ez megcáfolhatatlan tény, a hit az élet patikája a remény pedig a vény..." Volt egy gólpassza, csak egy fekete lyuk elnyelte labdáját. 6
Gervinho: Egy ekkora fejbe miért csak egy mogyorónyi agy van? Értelmetlen cselek, sok eladott labda, 1 kihagyott ziccer a kapuval szemben, fölösleges cikázások a két szél között. 4
Jenkinson: Beállt, fogta Bale-t... már amennyire tudta.
Benayoun: Segített Jenkinsonnak.
Arshavin: Köpött egyet a pályára, ahogy azt sok ágyús szimpatizáns is tette volna.
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Balthazar
véleménye: |
2011-10-03 18:27 |
|
|
|
Hát olvasgattam és nem igazá nértek egyet midnenkivel...
Szczesny szerintem nem volt benne egyik gólban sem,mert az első védhetetlen volt,a másodiknál meg pont előtte szitált meg nagyon a labda és hiába volt rajta nem tudta fogni,viszont azért kicsit tétova is volt és odatehette volna mindkét kezét :)
Song szerintem is elég jól teljesitett,legalábbis a "nagy igazolás" Mertesacker nem nagyon vállt be, és látszik hogy nem egy Gallas,sem egy Toure...lassú,tétova,rosszul passzol és még fejpárbajt se tud nyerni ilyen magassággal...szerintem télen le kéne gyorsan cserélni valaki másra,mert ő inkább leviszi a csapatot....
Hát és Ramsey....nagyot csalódtam az eddigi teljesitménye után,mert minden labdát eladott amit csak tudott,és azért nem érdemel dicséretet hogy belőtte,mert már jött mögött Van Persie talán és ő is megoldott volna,szóval nem volt nagy tudomány beletenni a lábát a labdába...
Nekem a kapus és a VKP teljesitménye tetszett a legjobban és úgy látszott hogy csak ők akarnak nyerni,mert Ramsey már 5 perc után olyan gyatrán rúgott a labdába mint akiből kiszállt a lélek,és mintha kb. már 8-at kaptak volna...
Kellenek a hiányzók és télen nem az utolsó napi igazolások :)
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
vekei
véleménye: |
2011-10-03 14:18 |
|
|
|
sztem a cseréket kár értékelni egy olyan hitevesztett csapatba mentek fel h öröm volt látni mikor pá perccel a vége lőtt elment a stream.... am meg sagnarol kaptunk egy golt 7es ramsey rugott egyet 3as?? az ok h ramsey am szart volt de akkor is..
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
fly_Arsenal
véleménye: |
2011-10-03 14:18 |
|
|
|
Én még abban vagyok, hogy minden csapatot meg kell vernünk, a nagy riválisok ellen idegenben jó az x. De be kell lássam most már lejjebb kell vinni az elvárásokat...
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Arsenal FC.
véleménye: |
2011-10-03 14:05 |
|
|
|
7 meccs alatt játszotunk a Liverpoollal, a Manchester Uniteddel, a Tottenhammel, ez mind 3 nagycsapat, főleg, hogy idegenbe mentünk aUnitedhez és a Sp*rshöz is ami már eleve szinte esélytelen a többi angol csapatnak, hogy elhozzák onnan a 3pontot, néha-néha valakinek sikerülni fog az idén... 2. félévbe majd mi fogadjuk őket, és az angol szurkolók akik megtehetik, hogy kimennek a meccsre várhatóan szivükkel fognak szurkolni, és akkor mi leszünk abban a jó helyzetben. A Rovers ellen pedig egy nyertes meccset veszítettünk el. Induljunk ki a 3-0-ás meccsből és akkor nemlesz gond.:)
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
fly_Arsenal
véleménye: |
2011-10-03 13:34 |
|
|
|
Azért ha a keretet nézzük, és a játékosok árából indulunk ki, akkor a 4 között kell lennünk.: ManU 405.300.000, Chelsea 421.000.000, ManCity 433.500.000, Arsenal 289.300.000, Tottenham 274.550.000 (transfermarkt.de alapján). Tavaly egyébkénr 330 milla körül voltunk, úgyhogy most megint kaszáltak úgy 50 millát játékoseladásból... Tény, hogy a játékosok ára nem minden, de az is tény, hogy a jó játékosok többet érnek :)
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Fabre
véleménye: |
2011-10-03 13:16 |
|
|
|
a jatekunkat ujra kell szervezni
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
| |
 |
 |
 |
|
| West Bromwich Albion vs Arsenal |
| The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League |
| Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Véleményem a 2011/12-es szezonról. |
|
|
2012-05-20 18:45 | GoldHand |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. |
|
Manchester United |
34 |
82-28 |
82 |
|
2. |
|
Manchester City |
34 |
85-27 |
77 |
|
4. |
|
Tottenham |
33 |
57-38 |
59 |
5. |
 |
Newcastle United |
33 |
50-42 |
59 |
|
6. |
|
Chelsea |
33 |
56-38 |
57 |
|
|
|
|
|
| Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét) |
|
|
|
|
|
| Rúgott gól - 67 |
|
Kapott gól - 43 |
9  |
0' - 15' |
4 |
10  |
15' - 30' |
7 |
11  |
30' - 45' |
9 |
9  |
45' - 60' |
5 |
12  |
60' - 75' |
9 |
15  |
75' - 90' |
8 |
|
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs
|
|
|
|
|
|
|
|
|