| |
|
|
|
|
|
2008-07-28 17:23 | Írta: stranger | Kategória: Mérkőzések
|
|
Sajnos sokminden értékelhető nemtörtént a mérkőzésen, inkább csak egy laza nb1es lötyögés iramát hozta. A zöld-fehér játékosokon látszott, hogy életük találkozójára készültek, s ennek megfelelően végig a 90 perc alatt magasan képességeik fölött teljesítettek, ezért nem-kevés dícséreti illeti őket, ám csapatunknál már sajnos korántsem volt ilyen rózsás a helyzet, hiszen még egy tartalékos Arsenalnak is rommá kellett volna kapni ezt a maximumon pörgő, mégis szemtelenül gyenge haladást. Reménykedtem, hogy ha már az ifik lehetőséget kaptak, akkor megpróbálnak élni vele, s lehozni egy 5-6 gólos szép győzelmet a kilátogató ?12000? szurkolónak, ám sajnos tévedtem. Már a meccs első perceiben le lehetett szűrni, hogy a piros-fehérek nem akarják erőltetni a focit ezen a kora estébe hajló késő délutánon. A játékosok kocogtak, nagyritkán becsúszott 1-1 sprint. Körülbelül a 6. perc lehetett mikor a londoni csapat úgy döntött vezet egy valamire való akciót.. Az öltönyben és báli ruhában érkező meccssznoboknak egyből leesett az álla, hogy "e".., hiszen óriásit csattant Deniulson lövése a felső lécen. Ezután jó ideig a mezőnyjáték folyt a pálya középső részén, Ramseyvel a főszerepben, aki sajnos szinte semmit nem csinált és azt is rosszul. Az első pár percben bemutatott forintos labdái után már csak észerevétlenségével "tűnt ki", hiszen rendre rossz helyre passzolt, s a helyezkedése is hagyott némi kívánni valót maga után.. Hosszú labdákkal és kontrákkal próbálkozott a Haladás, aminek meg is lett az eredménye, hiszen egy jónak tűnő kiugratás után Kenesei átemelte a vetődő Almunia felett a labdát. Úgy tűn Gavin Hoyte még a gólvonal előtt elérte a bogyót, azonban a spori megadta.. egye fene.. gálameccs. Csoda. Vezet a Hali. Ekkor úgy gondoltam, hogy csapatunk mérgében kitömi a szimpatikusan játszó hazai csapatot, ám sajnos közel sem lett így. A félidő első felében a Walcott a jobboldalon, míg a másodikban az apró 7es Wilshire a balon élt nagyon(kérdés, hogy ez az apró termet mire lesz elég a PL-ben). Rengetegszer rázta le magáról a védőjét, s teremtett zavart a Haladás hátsó alakzatában. Clichyvel ketten tökéletesen játszották be a balszélt. Hoyte előtt adódott egy óriási egyenlítési lehetőség, egy balról bejövő labda után, azonban csúnyán fölé bombázta, majd Clichyt találták meg egy zsíros ütempasszal, de 4 méterről sajnos az oldalhálóba lőtte a labdát. Teltek-múltak a percek.. amikor a 42. minutum környékén Bendtner megtalálta Walcottot aki becsapott pár hazai védőt, majd jobbal, laposan a hosszú sarok felé irányította a játékszert, ami a kapufa tövéről a hálóba pattant. Gyönyörű gól volt. Felébredtünk? Nem.. Almuniát tesztelték még a hazai játékosok néhány erőtlen próbálkozással, azonban a spanyol mindannyiszor magabiztosan gyűjtötte be a bőrt. Félidő. Pihenyjünk.. A második játékrész még az elsőnél is kevesebb izgalmat tartogatott, Wenger szépen sorban lecserélte szinte az egész csapatot. Pályára lépett Mannone, Simpson, Coquelin, Lansbury, Randall és a már első csapat közelében leledző Traoré is. Mindenesetre sokáig az jelentette a megdöbbenést a nézőtéren, hogy a mester beküldte Clichyt és Sagnát belső védőknek, ami talán még soha nem fordult elő a klub történetében, bár talán azután, hogy tulajdonképpen középső hátvédek nélkül játszottuk le az egész meccset, annyira nem volt meglepő. A 2. 45 percben az iram ismét alábbhagyott, s inkább a párharcok domináltak, kis helyzet itt, kis helyzet ott.. ..néztem-néztem hátha feltűnik az utolsó percekben egy magas fekete, vagy egy idegbeteg holland, de nem érkeztek. Mezőnyjátékkal teltek el a percek, s néhány távoli próbálkozás is akadt ám a pörgés közel sem volt kielégítő. A végére már tényleg nem akartak az ágyúsok semmit, a Haladás játékosai pedig teljesen szétfutották magukat, s már egyéb testrészeiket is bevonták testük oxigén cserélő műveleteibe.. A ráadásban még Clichy próbálkozott egy sunyi "sorfal-mögül-ellővős-szerencsétlenkapus-nemlátós" szabadrúgással, ám a bőr kevéssel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.. A hosszabbítás után, az egyébként jól teljesítő játékvezető véget vetett a meccsnek.. /stranger/
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Samir
véleménye: |
2008-07-30 12:16 |
|
|
|
ma az MTK beleszalad 1 zakóba xD:D:D
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
bendi95
véleménye: |
2008-07-30 12:13 |
|
|
|
vki nem tudja, h közvetitik-e a Stuttgart-arsenalt vhol??
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
alwayscesc
véleménye: |
2008-07-29 11:23 |
|
|
|
Áhh...csak 10-et mi ez kérem szépen?:DEz nem futball...xDSzép volt fiúk!GO GUNNERS!
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Chimera
véleménye: |
2008-07-29 09:37 |
|
|
|
láttam a meccset de elolvastam...
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Silent
véleménye: |
2008-07-28 20:25 |
|
|
|
A végeredmény is ez 10:2
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
2D
véleménye: |
2008-07-28 20:24 |
|
|
|
Jó kis meccs volt szépen jáccottunk!Szép volt srácok!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
| |
 |
 |
 |
|
| Arsenal vs Blackburn Rovers |
| Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League |
| Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem. |
|
|
2012-02-07 15:48 | Matthew7 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. |
|
Manchester City |
24 |
63-19 |
57 |
|
2. |
|
Manchester United |
24 |
59-24 |
55 |
|
4. |
|
Chelsea |
24 |
44-29 |
43 |
5. |
 |
Newcastle United |
24 |
36-31 |
42 |
|
6. |
|
Arsenal |
24 |
46-34 |
40 |
|
|
|
|
|
| Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét) |
|
|
|
|
|
| Rúgott gól - 46 |
|
Kapott gól - 34 |
5  |
0' - 15' |
1 |
7  |
15' - 30' |
5 |
7  |
30' - 45' |
8 |
8  |
45' - 60' |
5 |
8  |
60' - 75' |
7 |
10  |
75' - 90' |
8 |
|
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs
|
|
|
|
|
|
|
|
|