A Bolton nagy nyomást tett minap az Ágyúsokra, ugyanis ha tíz napon belül nem kap megfelelő ajánlatot a klub Gary Cahillért, akkor a játékos marad a Boltonnál.
Ahogy azt már korábban tudni lehetett, júniusban Ivan Gazidis, az Arsenal vezérigazgatója Doncasterben egy ebéd mellett tárgyalt Phil Gartside-al, az északi klub elnökével.
A csülkösök 17 millió fontot kérnek az angol válogatott futballistáért, ám a londoni tervek szerint már 15 millióért is az övék lehet a bekk, ugyanis a Wanderers 93 millió fontos tartozással küszködik jelen pillanatban.
Angol lapok értesülései szerint az Arsenal Henri Lansburyt és Carlos Velát is odaadná a játékosért, de a Bolton jobban örülne a pénznek cserébe Cahillért.
„A Boltonnak rettentő nagy szüksége van a pénzre, és Gary Cahill nélkül is fel tudnak készülni a következő szezonra, valamint a későbbiekben is tudnak még játékost igazolni” – olvasható egy független hírügynökség portálján. „Ha a jövő hét végéig nem jön össze a transzfer, akkor a csapat a következő átigazolási időszakig bezárja a kapukat a játékosok előtt, bízván egy sikeres szezonban, amely kihúzhatja őket az adósságokból.”
Cahill állásfoglalása az volt e téren, hogy ő szívesen játszana olyan együttesnél, amely a Bajnokok Ligájában is érdekelt, s ő már csak vár, hogy mikor írhat alá valamely topklubhoz. A Tottenham már kiszállt a versengésből, de a Boltonnál még reménykednek a Manchester City, vagy a Chelsea kimagasló ajánlatában.
Az Arsenal dolgát megnehezítheti a két pénzóriás csapat ajánlata, mely túlszárnyalhatja a Wengerék által esetlegesen felkínált összeget.
Owen Coyle, a Bolton igazgatója elmondta, hogy már kaptak ajánlatokat a tehetségért, de egyik sem ragadtatta el a vezetőséget.
„Se a játékosomnak, se nekem nem tesz jót ez a bizonytalanság. Egy minőségi focista van a kezünkben, és nem szeretnénk elveszteni, de ha jó ajánlatot kapunk, akkor egy csapásra minden megoldódhat, és mindenki felszabadulhat” – mondta Coyle.
Forrás: Goal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!