A 2010-2011-es szezon elején Lukasz Fabianski arról beszélt, hogy meg szeretné győzni a szurkolókat, miután hányatottan indult a karrierje az Arsenalnál.
A lengyel kapus a legjobb formáját nyújtotta Ágyús mezben és rövid ideig az elsőszámú kapus volt. Csak sérülés akadályozta ennek megtartásában a szezon utolsó hónapjaiban.
Miután a bajnokságot a padon kezdte, Lukasz Maunel Almunia sérülése miatt lehetőséget kapott, amit hidegvérrel ki is használt. Kritikus pillanatokban volt létfontosságú védései a Manchester City, a Wolves és az Everton ellen, amelyekkel az Ágyúsok fontos pontokat szereztek.
Kritizálták a 2009-2010-es szezonban mutatott kevés hibájáért, de Lukasz nem foglalkozott ezekkel. Magabiztos és impozáns és hamarosan az Arsenal kulcsjátékosa lesz.
Aztán januárban könyöksérülést szenvedett, ami véget vetett a szezonjának. Ez tette lehetővé Wojciech Szczesnynek, hogy átvegye a helyét. Ha Lukasz tudja hozni a formáját, akkor az Arsenal két lengyelje izgalmas versengést produkál majd az elsőszámú kapusposztért a 2011-2012-es szezonban.
"Örültem, hogy játszhattam három naponta. Élveztem ezt és csak keményen akartam dolgozni, hogy a legjobbamat nyújthassam. Ez nem csak rám igaz, hanem a többi játékosra is. Ha egy játékos rendszeresen játszik, akkor megnő az önbizalma és sokkal kényelmesebben érzi magát a pályán."
Legszebb pillanata:Lehet, hogy Marouane Chamakh két gólt szerzett a Wolverhampton ellen a Molineaux-ban, de Lukasz volt az akihez, odarohantak a csapattársak a végső sípszó után. A lengyel két nagyszerű védést mutatott be - Kevin Doyle és Chistophe Berra lövése után - egygólós Arsenal előnynél, majd a hosszabbításban Chamakh belőtte a másodikat.
forrás: Arsenal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!