A csatár bravúros gólja a Bolton ellen és a Braga elleni BL-duplája még szeptemberben azt jelezte, hogy ez évben végig a kezdő tizenegyben szerepelhet majd. Ám ekkor jött Marouane Chamakh kitűnő formája, s Arsene Wenger sorra a marokkói mellett tette le voksát a mérkőzések előtt.
A menedzser ekkor azt látta a legjobbnak, ha kölcsön adja valamely élvonalbeli csapatnak, ahol alapember lehet, s tapasztalatokat szerezhet a következő idények megalapozásául.
A választás a West Bromwich-ra esett, s a támadót januárban kölcsön adta fél évre a klub a birminghami egyesületnek.
Vela gyorsan közönség kedvenccé vált a kiscsapatnál, ugyanis két utolsó pillanatban szerzett góljával 2 pontot mentett meg az Albionnak, s ezzel bebiztosította a bennmaradást a gárdának.
Előbb a helyi rivális Wolves ellen talált be a hajrában, majd a Stoke ellen is eredményes tudott lenni.
Az Arsenal szurkolói remélik, hogy formáját átmenti a következő idényre, s most már az Ágyúsok színeiben ontja majd a gólokat.
A legszebb pillanata:Csereként beállva tudott duplázni a 6-0-s elsöprő győzelem alkalmával az Emirates-ben a portugál bajnok ellen. Előbb egy egyéni megmozdulást követően volt eredményes, majd Cesc Fabregas szolgálta ki őt parádésan.
forrás: Arsenal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!