A csatár ebben az idényben nyújtotta a legjobb teljesítményt Arsenalos karrierje során, és ma már a neve hallatán mindenkinek a parádés Walcott jut eszébe.
Ez évben ő is a húzóemberek közé tartozott, hiszen 25-ször lépett kezdőként pályára és 13-szor volt eredményes, ami a kemény edzésmunkának tudható be.
A kapu előtt mindig hidegvérű volt és remekül kezelte a labdákat, valamint sokszor szolgálta ki társait egy-egy csodálatos átadással, amivel egyúttal gólhelyzetet is teremtett.
Arsene Wenger leginkább a szélen játszatta a támadót, ám volt, mikor az ifjú játékos ékként tűnt fel a pályán, emlékezzünk csak a Newcastle United elleni Ligakupa győzelemre.
A kiemelkedő szezonstart után bokasérülése miatt sokat kellett kihagynia, s visszatérését követően is csak a cserepadon számított rá a mester. Ezt követően ismét bizonyított, amivel visszaküzdötte magát a kezdő tizenegybe.
A Chelsea elleni parádés gólja az emlékezetes 3-1-es mérkőzésen, valamint az Upton Parkban szerzett gólja és két gólpassza jelezte, hogy nem hiába dolgozott egész évben.
Összegezve, akár középen, akár szélen játszik majd a kiválóság, az biztos, hogy jövőre még többet akar majd kihozni magából.
„Örülök, mert jó szezont tudhatok magam mögött és sokat tanultam ebben a korszakban is. Gólokat szereztem, s jól osztogattam, olyan labdákat adtam csapattársaimnak, mellyel helyzetbe kerültek, olykor gólt is szereztek. Szívesen játszok a szélen is, de nagy büszkeséggel tölt el, hogy Arsene Wenger bízott bennem, s center posztban is bevetett az idény során” – nyilatkozta Theo Walcott.
A legszebb pillanataWalcott betalált a Chelsea hálójába, majd gólpasszt adott még decemberben az Emiratesben, amikor az Ágyúsok kiütötték a Kékeket egy egyoldalú találkozón. A csatár nemcsak gólt szerzett azon az estén, hanem fantasztikusan tálalt Fabregas elé, aki higgadtan fejezte be az akciót.
Forrás: Arsenal.com
http://www.arsenal.com/news/news-archive/2010/11-player-review-theo-walcott
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!