Szombaton 16.00-kor lépünk pályára a WBA vendégeként a PL. 30. fordulójában. A mérkőzést élőben csak a neten láthatjuk.
A hazaiak "élet-halál harcukat" vívják a kiesés ellen, ezért mindent meg fognak tenni a sikerért. Az Arsenal előtt pedig egy újabb bizonyítási lehetőség, amivel vagy tudunk élni, vagy távolodunk a PL. kupától.
Az előjelek nem túl biztatóak. Olyan sérült játékosaink vannak, akikről azt sem tudjuk, hogy mikor és hol sérültek meg ! Egymásnak ellentmondó, titokzatos nyilatkozatokat olvashattunk - hetenként mást és mást -, hogy 3 nap múlva játszhat, majd jött az újabb nyilatkozat, hogy 3-5-8 hét múlva, vagy ebben az idényben már nem is !
A héten pedig "robbant a bomba": leigazoltuk a 41 éves Lehmann-t. Hogy is van ez ? Eddig azt hallottuk, hogy "Wenger bátran nyul a fiatalokhoz, Wenger-nek jó szeme van a fiatal tehetségekhez, bátran bedobja a mélyvízbe a tiniket..stb...".
Hogy is van ez? Most Almunia mellett van egy fiatal kapus, de nem láttuk még a hamadosztályú csapat ellen sem a kupameccseken! Ott van a brazil UTÁNPÓTLÁS VÁLOGATOTT Wellington Silva, akinek nem tudták elintézni, hogy január 8-a után már játszhasson az Arsenal-ban! Ott van Ryo Miyaichi, aki nagyon jól szerepel kölcsönben Hollandiában!
Ezeket a nemzetközi szinten is elismert fiatalokat már rég be kellett volna építeni a csapatba. Wenger nem ezt tette, hanem sorozatosan "berotálta" a sokat bakizó Bendtner, Denilson, Rosicky, Diaby, Squillaci, 2-4 éve semmi maradandót nem mutató játékosokat! Most pedig legigazolta a 41 éves "tehetséget" vésztartaléknak!
Már nem lehet követni ezt a Wenger-i következetlen, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és cselekedeteket.
A sorozatos vereségek és kupakudarcok azt sejtetik, hogy valami nincs rendben a játékos politikában! Ezért is kiváncsian várom a WBA elleni meccset és az utána következő PL. találkozókat, hogy magunkra találunk-e, vagy folytatódik a kapkodás és a magyarázkodás!
HAJRÁ ARSENAL !!!
Videós sorozatomban ismerkedjetek meg Ignasi Miquel-el, akit már szintén - fokozatosan - be lehetett volna építeni a csapatba:
http://www.youtube.com/watch?v=3HZ20HPEurE
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!