Vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődik a mérkőzés, a Sportklub TV 19,45-től felvételről közvetíti a találkozót.
Ismét szerencsénk volt a sorsolásnál, mert egy harmadosztályban szereplő csapatot kaptunk az FA. Kupa selejtezőjében. Az erőviszonyok alapján sima Arsenal győzelemnek kell következni, de tudjuk, hogy Angliában a "kiscsapatok" már számos meglepetést okoztak a "nagyoknak"! Gondoljunk a legutóbbi példára: a MU. csak egy ici-pici gólocskával tudott túllépni egy ötödosztályú együttessel szemben, pedig elég erős felállásban szerepeltek.
Reméljük Wenger okult az Ipswich elleni "nyögve-nyelős" továbbjutásból és egy kellően erős kezdőt küld pályára!
Nem arról van szó, hogy Eboue, Squillaci, Gibbs, Denilson, Rosicky, Bendtner, Chamakh képességei nem múlná felül a Leyton játékosok képességeit, hanem mint CSAPAT nem tud összeállni és lendületes, hatékony játékot produkálni!
Wenger öt évig próbálkozott azzal a szisztémával, hogy a Liga és FA. kupában a második /csikó/ csapatát szerepeltette. Voltak ugyan sikeres mérkőzések, de a végén mindíg buktunk.
Ebben az idényben Wenger "bevetette" a 7-8-9 játékost rotáló szisztémát és majdnem újra elbuktunk.
Január végére Wenger rájött arra - amire sok véleményíró szúrkoló társam még ma sem -, hogy a túlzó rotálás kudarchoz vezet! Ezért ma már óvatosabban bánik a rotálás lehetőségével.
Tehát vegyük komolyan a Leyton Orient csapatát és egy olyan Arsenal vegye fel idegenben a küzdelmet, amely képes hatékony és eredményes csapatjátékot nyújtani!
Hajrá Ágyusok!
Videós sorozatomban ismerkedjetek meg közelebbről Kieran Gibbs-el:
http://www.youtube.com/watch?v=IBFafOvZdKQ
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!