Az előzetesemben ezt írtam: "az összeállításnak és a taktikának olyannak kell lenni, hogy az ellenfél gondolatában fel sem vetődjön, hogy Nekik itt keresni valójuk van"!
Nos Wenger alaposan rám cáfolt: pályára küldte az Arsenal "B" csapatát, mindössze Koscielny és Nasri kezdett a legjobbak közül! A taktikája - a látottak alapján - pedig a következő lehetett: " iramot diktálni tilos, ütközni tilos, egyéni betörésekre vállalkozni tilos, a 16-oson kívülről lőni tilos, egyébként majd csak lesz valahogy és továbbjutunk". /az utóbbi bejött/
A Huddersfield öt játékossal megszállta a középpályát és mindössze egyszem csatárral kezdett. Az első 20 percben többször kerültünk helyzetbe, de az erőtlen és körülményes befejezések miatt eredményteleneknek bizonyultunk.
Sorozatban láthattunk igen gyenge labda átvételeket, rossz passzokat és technikailag rosszul végrehajtott kapura lövéseket. Pl.: Arshavin 11 méterről "ajtó-ablak" helyzetben csúnyán fölé durrantott, Bendtner 2 méterről mellé lőtt, 13 percben Arshavin 10 méterről a kapus kezébe gurította a labdát, Bendtner a kaputól 6 méterre luftot rugott a 19. percben !
A védekező játékunk sem volt jobb: könnyelműen elszórt labdák, harmatgyenge ütközések a védőink részéről mind-mind jelezték, hogy nincs lendület és akarat a csapatjátékban.
A 22. percben újra Bendtner elé került a labda, lövése megpattant egy védőn és a jobb alsó sarokban kötött ki. 1:0.
A gólunk után kitámadt a vendégcsapat és bátor kontra játékra állt át. Kiegyenlítettebb lett a játék, eltünt a két osztály különbség.
A 31. percben Nasri húzódást szenvedett, le kellett cserélni, Rosicky jött be helyette. A támadó játékunk továbbra is vérszegény volt, különösen feltünő volt Chamakh teljesítménye: alig-alig ért labdához!
Az utolsó 10 perc egyértelműen a vendég csapaté volt. Három óriási helyzetükből egyet a 42. percben Squillaci csak - utolsó emberként - szabálytalanul szerelt, ezért a játékvezető kiállította a védőnket.
A 2. félidőre a világ minden edzője behozta volna a Fabreges, v.Persie kettőst, hogy eldöntsék a mérkőzést. Ám Wenger nem így gondolta: Ő a harmadosztályu csapat ellen is a védelmet erősítette meg Song-al ahelyett, hogy felvállalta volna a háromvédős játékot! Chamakh jött le.
Továbbra is az "ezerpasszos" lassú játékot játszottuk minden eredmény nélkül. Az ellenfél pedig a gyors, erőszakos kontráival sorozatban veszélyeztette a kapunkat.
A 66. percben egy jobboldali szöglet után Lee a vendégek középcsatára befejelte az egyenlítő találatot. 1:1.
A 69. percben jött a Wenger féle "veszett fejsze nyele" efektus: Diaby helyett beküldi Fabregas-t, hogy mentse meg a csapatot és Őt a blamától!
Megérkezett az ész, a kreatívitás a csapatjátékunkba. Pár hosszú Fabregas indítás után gólhelyzetek alakulnak ki, de Bendtner és Arshavin a jobbnál-jobb lehetőségeket is elügyetlenkedik!
A 85. percben a játékvezető segít rajtunk: Bendtner eljátssza a "nagy halált" a 16-oson belül és 11-est rúghatunk. Fabregas belövi 2:1.
Összegzés: rossz összeállítás, rossz taktika, akaratgyenge játék, egy lelkes és jól focizó ellenfél, egy ajándék 11-es jellemezte ezt a mérkőzést. A jegyzőkönyvbe bekerült, hogy 2:1-re győztünk és tovább jutottunk a FA. kupában.
Egyénileg: voltak közepes, gyenge és igengyenge teljesítmények a játékosok között, mindenki - aki látta a találkozót - döntse el, hogyan értékeli a játékosokat. Én az egész csapat teljesítményét 5-ösre értékelem a 10-es skálán.
Még annyit, hogy tanulni kellene már ezekből a kiszenvedett, szerencsével megnyert találkozókból ! Sokan írjátok, hogy a szép játék miatt szeretitek az Arsenal-t, de ezeken az Arsenal "B" mérkőzéseken minden van, csak szép játék nincs !
http://www.arsenal.com/news/news-archive/arsenal-v-huddersfield-town-highlights
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!