Mérkőzés elemzés
2011-01-20 17:30 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Nem is indulhatott volna jobban a találkozó: az 5. percben Arshavin átadásával Nasri kilépett a védők közül és a balsarokba helyezte a vezető gólunkat 0:1.

Megzavarodott a hazai gárda, így az első 20 percben nyomasztó fölényben játszottunk, de a fölényünket nem tudtuk gólokra váltani mert a csatárhármasunk sok hibát vétett és teljesen határozatlan volt a kapu előtt.

Ez azért is bosszantó volt mert a jól játszó Song, Denilson páros a védőfeladatuk mellett rengeteg támogatást adott a csatároknak, ám a Bendtner, Chamakh, Arshavin hármas, hibát-hibára halmozott !

A 35. percben Sagna unta meg a csatárok ügyetlenkedéseit és magáévá tette azt az örök igazságot, hogy lövésből lesz a gól : 14 méterről a Leeds kapujába bombázott 0:2.

A szép gól után a 37. percben egy még szebbet láthattunk : a Leeds játékosa Johnson 25 méterről "kipókhálózta" a bal felsőnket 1:2.

A második félidő első nagy helyzete Song előtt adódott, de közeli lövését védte a hazaiak kapusa. Feljött a Leeds és több ügyes támadást is vezettek, szerencsénkre a védelmünk jól állt a lábán. Az Arsenal támadó játéka továbbra sem volt olyan veszélyes, hogy nyugodtan ülhettünk volna a TV. előtt. Sőt, attól kellett tartani, hogy kiegyenlít a hazai gárda.

Ezt érezhette Wenger is mert a 71. percben kettős cserét hajtott végre: Arshavin és Chamakh helyett Fabregas és Persie állt be. Megváltozott a csapat szerkezete: Fabregas irányított, Nasri kiment balszélre, Persie elfoglalta a középcsatár posztot.

A 76. percben v. Persie megmutatta, hogy mit kell csinálni egy középcsatárnak : Bendtner- első és egyetlen - jó beadása után remek fejessel megszerezte a harmadik gólunkat 1:3.

Még egy taktikai csere nálunk a 83. percben: Nasri helyett Clichy lép pályára. Vezettünk még pár jó támadást, de ezekből már nem sikerült a kapuba találnunk, így maradt az eredmény ami a továbbjutást jelentette.

Összegzés: továbbjutottunk, így elégedettek lehetünk, de pár következtetést le kell vonni. Ez a Wenger által erőltetett Bendtner, Chamakh, Arshavin csatárhármas nem hogy rossz formában van, hanem egyszerűen képtelenek határozott, és hatékony játékot mutatni ! Rossz volt nézni azt a sok technikai hibát amit ez a három játékos elkövetett. Jelen pillanatban ez a hármas "kilóméterben mérhető" hátrányban van a Walcott. v. Persie, Nasri hármastól !

Egyénileg: 1-10-es osztályzatban mérve: Szczesny 7.-- Sagna 7, Djourou 6, Koscielny 7, Gibbs 6--- Song 7, Denilson 7, Nasri 6,---Bendtner 3, Chamakh 4, Arshavin 4. A cserék közül: Fabregas 6, v. Persie 7, Clichy -.

http://www.arsenal.com/news/news-archive/tv-online-leeds-utd-v-arsenal-highlights

 



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2011-01-22 15:01
szép gólokat láthattunk, sagna lövése nagyon nagy volt, de a vendégek gólja még nagyobb volt, és bizony rvp kell előre, ő az a csatár a keretünkben, aki bármior bármilyen helyzetben tud gólt lőni, remélem hogy nem lesz több sérülése és rendszeresen a kezdőben kap majd helyet
 
Profil
Üzenet
Jani véleménye:
2011-01-21 08:58
Jani Az elemzéssel nagyjából egyetértek. Tanulság azonban véleményem szerint továbbra is az: az említett kezdő csatárhármastól sürgősen meg kell szabadulni, nevetséges, impotens játékukkal csak lejáratják csapatunkat. Egyik sem Arsenal szintű játékos. A másik: Venger most is nagyon későn cserélt. Könnyen megjárhattuk volna. Szerencsénk volt, hogy nem kaptunk újabb gólt, ami a "levegőben lógott".
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2011-01-21 08:29
érdekes egy meccs volt, gratula a gyözelemhez.
 
Profil
Üzenet
andras19 véleménye:
2011-01-21 00:34
Chamakh4 te ezt a mecset nezted? Hany hasznalhato labdat kapott, 1et. Es hatul mig palyan volt hany magas labdat fejelt ki ? Egyvalamit tudtunk nem egy Messi, de kuzd es hasznosan jatszik, amellet egyik legjobb fejateka van a PL ben. Amit rajta kivul egyetlen Arsenal jatekos sem mondhat ell magarol. Amugy a tobbivel egyet ertek.
 
Profil
Üzenet
JET99 véleménye:
2011-01-20 20:11
Wenger a mai sajtótájékoztatón elmondta hogy Samakh és Denilson öszeszedett egy kisebb sérülést de álitolag Samakh már 100% Denilson val szinüleeg nem lesz bevethető állpotban Diaby és Squlaci állitolag jövöhétvége fele már játszhatnak de Fabianski még mindig fáj a válla ha terhelsét kapp igy Szesznyi fog védeni a Wigan ellen Vermallen még mindig sérült!!!
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2011-01-20 18:35
szerintem a bendo-arsa-chamakh harmas helyett jobb lenne egy rosi-arsa-chamakh vagy egy vela-arsa-ckhamakh

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (32 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 0
Vendég: 30
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design