A Fabianski - Sagna, Djourou, Koscielny, Clichy - Song, Fabregas, Wilshere - Walcott, v.Persie, Nasri összeállításban kezdtük a találkozót. Nagy volt az iram, 10 perc után már egyértelműen kiderült a taktikánk: mindenki támad és mindenki védekezik, ami a totális foci alapeleme!
Igyekeztünk minél több labdát szerezni már a pálya közepén és megakadályozni, hogy a vendégek indítani tudják a Kalou, Drogba, Malouda hármast. Nagy lendülettel és akarással fociztunk, a Chelsea akarva - akaratlanul is védekezésre kényszerült. Látni lehetett, hogy a kékek kivárásra játszottak és abban bíztak, hogy az Arsenal védelme hibázik és Ők ezt ki tudják használni. Azonban az Arsenal nem tette meg ezt a "szivességet", mert ha hibázott is egy játékosunk, azonnal ott volt egy másik aki javított!
Remekül focizott a csapatunk, csak a helyzetek kihasználása nem akart összejönni egészen a 44. percig. Ekkor egy gyors támadás után Song került "ziccerbe" és Ő 10 méterről a hosszúba lőtte az első gólunkat 1:0.
A második félidőben kissé feljött a Chelsea, de szerencsénkre a középpályás soruk ma nem tudta megfelelően támogatni a csatárokat. Természetesen ebben nagy szerepe volt a harcos, elszánt játékunknak.
Az 51. percben a nagy akarásunknak meglett az eredménye: v.Persie megharcolt egy labdáért a Chelsea kapujától 35 méterre, a labda Walcott elé került, akinek önzetlen beadását Fabregas bepasszolta a vendégek kapujába 2:0.
2 perc múlva Walcott "ellopta" a labdát Malouda-tól, majd Fabregas-hoz játszott, akinek zseniális passzát Walcott 16 méterről a jobb alsóba lőtte 3:0.
A vendégek kétségbe esett harcba kezdtek a szépítésért, ami az 57. percben sikerült is. Drogba egy szabadrugást nagy erővel lőtt a kapunk elé, Ivanovic jó ütemben belecsusztatott és a labda védhetetlenül vágódott a hálónkba 3:1.
A következő percekben a Chelsea "elővette" a régi, jól bevált harcmodorát: "rugott, vágott, harapott", azaz mindent elkövetett, hogy átvegye a játék irányítását és további gólokat érjen el.
Ebben az időszakban azt láthattuk az Arsenal játékosaitól, amit sokszor - joggal - hiányoltunk: "küzdöttek, mint az oroszlánok" !!!
A 69. percben Walcott elszáguldott a jobbszélen és átívelését Nasri - ajtó-ablak helyzetben - a vendégek kapusába lőtte! Óriási lehetőség volt!
73. percben Wenger frissít: Walcott helyett Diaby lép pályára. /Wenger jól érezte, hogy erősíteni kell a középpályát/. Hajtottuk, űztük a Chelsea játékosait annak érdekében, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát.
76. percben v.Persie helyett Chamakh jön be. Sokszor kritizáltam Wenger-t a rosszul időzített cseréi miatt, de most jól látta meg, hogy mikor és kit kell lecserélni, annak érdekében, hogy ne törjön meg a lendületünk.
80. percben megszerezhettük volna a negyedik gólunkat, de Diaby nagy helyzetben hibázott!
Még egy taktikai csere nálunk: Fabregas lemegy és Rosicky jön be az utolsó percekre. "Eldugjuk" a labdát és a 94. percben vége a mérkőzésnek, legyőztük a Chelsea-t !
Összegzés: az első félidőben óriási akarattal és lendülettel, totális focit játszva leiskoláztuk a Chelsea-t. A második játékrészben pedig okosan és főleg harcosan tartani tudtuk a fölényünket és megérdemelten szereztük meg a három pontot. Így életben tartottuk a reményt a bajnokság első helyéért.
Egyénileg: ezen az estén igazi csapategységet láthattunk az Arsenal játékosaitól. Valamennyi játékos a tudása legjavát nyújtotta. Noha a TV riporterei joggal emelték ki Walcott, Nasri, Fabregas teljesítményét, én mégis Song-nak adom a mérkőzés legjobbja címet ! Ez a fiú ezen a mérkőzésen simán megfutotta a 13-14 km-t !!! Amit Song ezen a találkozón nyújtott az már "súrolja" az emberi teljesítőképesség határát ! Ennek az embernek "két tüdeje" van !
SZÉP VOLT FIÚK ! KÖSZÖNJÜK !
http://www.arsenal.com/news/news-archive/36060/tv-online-arsenal-v-stoke-city-highlights
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!