Mérkőzés elemzés
2010-10-25 11:10 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Manchester rohamokkal indult a találkozó, Fabianski-nak már az első percben bravúrt kellett bemutatni. Ezután az 5. percben Boyata utolsó emberként buktatja Chamakh-ot a 16-os vonalán, ezért a bíró jogosan kiállítja a City védőjét.

A következő percekben a hazaiak elvesztik a fejüket és több szándékos, kemény belépést láthatunk tőlük. Főleg Fabregas-t nem kímélik a City védői ! Az első negyedórában inkább a kűzdelem mint sem a szép játék jellemezte a találkozót. Jó volt látni, hogy a játékosaink "felvették a kesztyűt" és nem ijedtek meg a fizikailag erősebb City játékosoktól ! Remek taktika volt Wenger-től, hogy a középpályásaink a megszerzett labdákkal azonnal inditották a csatárainkat !

A 20. percben egy Nasri-Arshavin-Nasri gyors kényszerítő után a francia szép gólt lő az ötös sarkáról 0:1.

A következő percekben is - hasonlóan a Shaktar elleni meccshez - fegyelmezetten és lendületesen fociztunk, ez pedig nem igen ízlett a nehézkes mozgásu City védőknek. A jobb oldalon Sagna és Nasri, a balon pedig Clichy és Arshavin "húzta" meg a széleket ezzel kimozgatva a Man. védelmét, igy Chamakh, valamint a felfutó Fabregas és Song többször került jó helyzetbe a hazaiak kapuja előtt ! JÓ A TAKTIKÁNK !

A Man. City erőteljes kontrákkal próbálkozott, de ezeket jól semlegesítettük.

A 40. percben Fabregas-t buktatták a 16-oson belül, a megitélt büntetőt Fabregas gyengén lövi és Hart kapus hárit ! Marad a 0:1.

A második félidő elején - az általam sokat kritizált tili-toli játék miatt - nagy helyzetet hagytunk ki : Nasri és Fabregas is gólt lőhetett volna, de "elszórakozták" a lehetőséget !

A következő percekben Fabianski nagy pillanatai következtek, mert többször is veszélyes helyzetben tisztázott az Arsenal portása ! Kicsit visszavettünk a tempóból, ezért a City még 10 emberrel is többet bírtokolta a labdát.

A 66. percben Fabregas átadását Chamakh visszateszi Song elé aki nagy gólt lő a jobb felsőbe 0:2.

A 70. percben Arshavin helyett Rosicky lép pályára. Erősíteni próbál a City, de jól látható, hogy -  10 emberrel -  a magabiztos, jól játszó Arsenal ellen nincs sok esélyük !

A 84. percben Chamakh és Fabregas helyett Bendtner és Walcott lép pályára. A friss emberekkel uraljuk a mérkőzés végét is, sőt a 88. percben Nasri elmegy a baloldalon, kiugratja Bendtner-t, aki 13 méterről okosan kilövi a hosszút 0:3.

Összegzés : ez a nagyszerű győzelem - a Shaktar-hoz hasonlóan - a jó taktikának és a rendkivül fegyelmezett játéknak köszönhető. Rég volt ilyen, hogy a csapatunk - egy héten belül - kétszer is jó és fegyelmezett játékot tudott nyújtani !

Érzésem szerint "elkaptuk a fonalat", jó formában van a csapat és az edző is, ez mindenképpen bíztató a jövőre nézve !

Egyénileg : Ebből a csapatból senkit nem kell kiemelni, mert valamennyi játékos remek, egyenletes, jó játékot nyújtott ! Ezen a meccsen, ebben a csapatban NEM VOLT GYENGE PONT !

VÁRJUK A FOLYTATÁST, SZÉP VOLT ARSENAL !!!

http://www.arsenal.com/news/news-archive/35110/tv-online-man-city-v-arsenal-highlights



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-10-26 10:21
szép győzelem volt az biztos
 
Profil
Üzenet
levproff véleménye:
2010-10-25 21:37
Fabregas fél lábbal is megjátsza azt, amit itt a csapatban páran.
 
Profil
Üzenet
dede1 véleménye:
2010-10-25 19:35
arsenal90 ! Amennyiben a Fabregas-ról írt kritikádat a Shaktar meccs után írtad volna, azt mondanám, hogy igazad van ! Azon a meccsen valóban látszott Fabregas-on a sok kihagyás / elemzésemben le is írtam /. Azonban engedd meg, hogy a tegnapi Cesc teljesítményről írott véleményeddel ne értsek egyet. Nézd meg az elemzés végén levő filmösszeállítást : a kiállításnál Ő adta a passzt, Ő harcolta ki a 11-est, / kár, hogy kihagyta /. A második gólnál szintén remek passzal indított stb..., szóval tegnap már sokat láthattunk a "régi Fabregas-ból". Üdv.
 
Profil
Üzenet
V.Persie10 véleménye:
2010-10-25 18:56
Fabregas nem játszott szarul csak sokat hiányzott és elszokott a csapattól!Egy két forduló és visszanyeri a formáját!!
 
Profil
Üzenet
Pvt. Ryan véleménye:
2010-10-25 18:37
Valakinek, meg kellett szólalni, hogy ki volt a szar...Cesc klasszis, ha árnyéka önmagának, akkor is kifocizik egy átlagot.De rossz semmiképpen nem volt. Én azért külön kiemelném Nasrit.Elképesztő, hogy milyen jól játszik eza gyerek. Ha nem sérül le, és tartja a formáját, akkor a csapat egyik legjobb, hanem a legjobb pontja lehet.
 
Profil
Üzenet
arsenal90 véleménye:
2010-10-25 18:16
Sziasztok! --------------->"Ebből a csapatból senkit nem kell kiemelni, mert valamennyi játékos remek, egyenletes, jó játékot nyújtott ! Ezen a meccsen, ebben a csapatban NEM VOLT GYENGE PONT !"<----------------Én ezzel nem értek egyet!!!Fabregas csak árnyéka volt önmagának szerintem,a tizenegyest is rosszul rúgta meg valahogy nem az ő napja volt....Nem csak a többi játékost kell fikázni mint pl Fabianskit hanem meg kell mondani ha a "Nagy Cesc" is szarul játszik!!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (27 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 50
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design