Mérkőzés előzetes
2010-10-16 10:57 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Szombaton 16-kor az Emirates-ben játszunk a PL. 8. fordulójában. Sajnos élő tv. közvetítés nem lesz, igy neten keresztül követhetjük nyomon kedvenceink játékát.

A legérdekesebb kérdés talán az, hogy a sérültek közül ki tud már pályára lépni a hosszú kihagyás után. A taktikai variációk végrehajtásához az elmúlt hetekben nagyon hiányzott a szellemi vezér Fabregas, a villámgyors Walcott, a védelem oszlopa Vermaelen, egy gólveszélyes R.v.Persie, vagy a fejjátékban erős Bendtner !

Ezek a különböző erényekkel rendelkező játékosok összessége jelenti egy csapat taktikai erősségét. Ennek hiányában kellett Wenger-nek az elmúlt mérkőzéseken felvenni a versenyt a vetélytársakkal. Nagyon kellenének ezek a játékosok a mindenkori taktikai felálláshoz, illetve a mérkőzések közbeni változtatásokhoz.

Reméljük, hogy ma sikerrel begyűjtjük a három pontot a szívós, ám verhető ellenféllel szemben. Természetesen soha nem szabad lebecsülni egyetlen ellenfelet sem, főleg igaz ez a PL.-ban. Bizzunk abban, hogy Wenger-nek és a csapatnak helyén lesz az esze és a szíve, valamint ott lesz a 60 ezres lelkes Arsenal szurkolótábor, ezek segítségével legyőzzük a Birmingham City-t !

HAJRÁ ARSENAL, ELŐRE ÁGYÚSOK !!!



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-10-17 19:10
muszáj nyerni, több pontot nem szabad veszíteni lentebb nevezett csapatokkal szemben
 
Profil
Üzenet
14Henry14Róbi14 véleménye:
2010-10-16 15:20
es*
 
Profil
Üzenet
14Henry14Róbi14 véleménye:
2010-10-16 15:19
se hleb is visszater csak mas szinu mezben
 
Profil
Üzenet
babe véleménye:
2010-10-16 14:28
nem lesz könnyű meccs de megkell lennie a 3 pontnak theo és nick visszatérése nagy lökést adhat.
 
Profil
Üzenet
ágyús04 véleménye:
2010-10-16 13:00
tarcsuk otthon a 3 pontot és jokis vagyunk,GO GUNNERS!!
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-10-16 12:40
nyrnunk kell go gunners

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (9 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 65
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design