A Sunderland lépett fel támadólag a mérkőzés elején, az Arsenal védekezésre kényszerült. Főleg a középpályán voltunk gyengék. Ez a Song-Wilshere "felváltva védekezünk és támadunk" taktika nem működött, mert Wilshere tulságosan is magabiztosnak akart tünni és olyan cseleket is megengedett magának, amit könnyedén szereltek a hazaiak. Song pedig felesleges és buta faultokkal akarta fékezni a gyors hazai támadásokat. Fabregas-t pedig szorosan őrizték, nagyon kevés labdát tudott szabadon átvenni.
A 13. percben ritkán látható góllal szereztünk vezetést. Ferdinand a hazaiak védőjének felszabadító rugásába Fabregas beletette a lábát és a lábáról a kintálló kapus felett -kb. 35 méterről- a kapuba pattant a labda 0:1.
Sorozatos támadásokat vezettek a hazaiak, szerencsére Almunia és a védelem ezen a napon jól látta el a védőfeladatokat. Sajnos a Sunderland jobban játszott, mi csak "kerestük" a labdát és önmagunkat. A 29. percben a gólnál megsérült Fabregas-t le kellett cserélni, Rosicky jött be helyette. A félidő hátralévő részében továbbra is a Sunderland irányította a játékot és jóval többet birtokolta a labdát.
A 2. félidőben jobban kezdtünk és mindjárt Arshavin lőhetett volna két gólt, de kihagyta a jó helyzeteket. Kiegyenlítettebb lett a játék, de középen erőltettük a támadásokat és 16-20-ról nem löttünk kapura!
Az 55. percben Song megkapta a második sárgáját és kiállították. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy mindkét sárga túl szigorúnak tünt, de azt is meg kell mondani őszintén, hogy Song mai játékában "benne volt a kiállítás" ! Az 58. percben a középpálya megerősítése miatt Arshavin helyett Denilson jött a pályára.
Érdekes módon a 10 ember ellenére, feljövünk és többet támadunk mint 11-en. A hazaiak többet szabálytalankodnak és megtapasztalhatjuk a gyenge játékvezetés tipikus, jellemző példáját is: a kiállításig minden vitatható helyzetben a Sunderland javára fújt, de a kiállítás után igyekezett korrigálni. Na ezt nem szabad csinálni egy játékvezetőnek!
Nagyobb akarással játszunk, de a probléma továbbra is fennáll: az erőszakos hazai támadók miatt a védelmünk nem tudja segíteni a támadójátékunkat, igy hiába javultunk fel a középpályán és Chamakh Nasri-val együtt oroszlánként kűzd a hazai védők között, sajnos nem tudjuk növelni az előnyünket.
A 74. percben Nasri-t buktatják a 16-oson belül, de ez nem a mi napunk: Rosicky fölé lövi a büntetőt. Kár érte!
Az utolsó 10 percben jól játszunk, igyekszünk tartani az eredményt, a feljavult Wilshere, a hasznos Denilson, valamint a 2. félidőben nagy akarással kűzdő Nasri és Chamakh mindent elkövet, hogy maradjon az 1:0-ás előnyünk. Csupán egy ember nem akarja igy . ez az ember Dowd a bíró. Érthetetlen módon 5 percet hosszabbít, hogy miért, talán Ő sem tudja, mivel ezt semmi nem indokolta!!! A 95. percben a védőinkről lepattanó labdát Bent a hálónkba vágja 1:1.
Összegzés: Wenger a Braga elleni csapatot küldte a pályára. Ami elég volt a portugál újonc ellen, az most -bebizonyosodott- kevés a PL.-ben. Ezt a taktikát akkor lehet érvényesíteni, ha mi birtokoljuk a labdát. A mérkőzés bizonyította, hogy egy fizikálisan erősebb, harcosabb és gyorsabb játékkal semlegesíteni lehet az Arsenal játékát. Ebben a Wengeri taktikában nincs gyors szélsőjáték, ezáltal nincs igazi veszély a támadásainkban.
Egyénileg: Almunia és a hátvédnégyes nagyon sokat dolgozott, közülük is kiemelkedik Koscielny, aki szerintem a mezőny legjobbja volt. Amit ez a fiú fejjel és lábbal művelt azt tanítani kellene a "hátvéd iskolába" ! Senkit ne tévesszen meg , hogy a végén Őróla pattant Bent elé a labda, mert arról nem tehet. Megkockáztatom, hogy ez a fiú nagyobb tehetség mint Gallas vagy Toure. A középpályán az első félidőben Song és Wilshere hibát-hibára halmozott. Fabregas-t a sérüléséig "levették" a pályáról a hazaiak. Elől találjuk a csapat másik legjobbját Chamakh személyében. Ilyen érett, tudatos játékot csak Fabregas-tól szoktam látni. Kár, hogy Arshavin egyáltalán nem, mig Nasri csak a második félidőben nőtt fel Chamakh-hoz. Denilson és Rosicky beállításával sokat javult a középpálya, de a cseh fiú teljesítményét nagyon lerontja az elhibázott 11-es.
Kár ezért a "bírói segédlettel" elveszített 2 pontért, de még sok mérkőzés van hátra, lehet javítani.
Wenger-nek pedig azt üzenném -ha tehetném- térjünk vissza a Blackpool elleni szélsőjátékhoz, mert a PL.-ben az a nyerő!
HAJRÁ ARSENAL !
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!