Közepes iram, váltakozó játék és enyhe Arsenal fölény jellemezte az első 20 percet. A 24.p-ben Wilshere jobbról átível balra, Fabregas visszapasszol a kapu elé és az előrehúzodó Koscielny bekotorja a hálóba az első gólunkat 1:0.
Ráerősít az Arsenal, többet bírtokoljuk a labdát, helyzeteink is vannak, ezeket azonban rendre kihagyjuk. A Bolton kontrákkal próbálkozik, új összetételü védelmünk sokszor csak üggyel-bajjal hárít. Esik az iram és a játék szinvonala, a vendégek többször is kemény belépőkkel "faragnak" bennünket.
A félidő utolsó 15 percében mi támadunk, a Bolton védekezik. A 42.p-ben Arshavin kilép a védők közül, de nagy helyzetben mellé lő ! A 44. percben egyenlít a vendég csapat : Koscielny rosszul fejeli hátra a labdát, a Bolton lecsap rá és kihasználják a lehetőséget 1:1.
A második félidőben bátrabban kezdett a Bolton, több veszélyes támadást vezettek, az Arsenal nem találta a játék ritmusát. Az 57.p-ben Chamakh óriási helyzetben hibázott. Egy perccel később viszont javított: Fabregas beadását befejelte a vendégek kapujába 2:1.
59.p-ben Wilshere helyett Diaby a pályán. A 60.p-ben K. Davies belefejel Koscielny-be a bíró még csak sárgát sem ad ! A 64.p-ben a Bolton játékosa Cahill dúrván "beleszáll" Chamakh-ba, a vendégek játékosa piros lapot kap!
Ebben az időszakban a vendégek több kiméletlen belépővel akarnak megfélemlíteni bennünket! Ennek esik áldozatul a nemrég beállt Diaby is, le kell cserélni, Denilson váltja. Ettől kezdve átvesszük a kezdeményezést és jelentős fölénybe kerülünk !
77.p-ben egy gyors támadás után, Song ügyes gólt emel a Bolton hálójába 3:1. A 80. p-ben Chamakh - Vela csere után, Fabregas zseniális átadásából Vela gyönyörű gólt lő a vendégek kapujának jobb alsó sarkába 4:1.
Már "gálázik" az Arsenal, a közönség "ollézik". Eboue-t elkaszálják az ötösön, a játékvezető továbbot int ! Még kihagyunk 3 nagy helyzetet, aztán vége.
Összegzés: a sérülések miatt felforgatott csapat az első félidőben még nehezen találta a játék ritmusát, annak ellenére, hogy többet bírtokoltuk a labdát és az ellenfél is mérsékelt teljesítményt nyújtott. Nagyon hiányzott a jobbszélről Walcott gyorsasága, mert látszott, hogy Rosicky nem igazán érzi jól magát a jobbszélső szerepében. A második félidőben a kiállítás után már "iskolajátékot" mutatott be a csapat és egy kis szerencsével nagyobb arányban is győzhettünk volna !
Egyénileg : az első félidőben a felforgatott védelem nem egyszer "fejetlenül" játszott, sokat hibáztak.- A középpályán Song és Fabregas szenzációsan játszott, Wilshere az első 20percben aktív volt, de utána eltünt a pályáról.- Rosicky halvány teljesítményt nyújtott főleg az első félidőben, látszott, hogy nem igazán tetszik neki ez a jobbszélső szerep. Chamakh és Arshavin nagyon jól focizott, főleg Arshavin nagy játékkedve és akarása dicsérhető! A cserék közül Diaby sajnos hamar megsérült és cserélni kellett, Denilson jól mozgott, Vela pedig szép gólt szerzett.
SZÉP VOLT FIÚK !!!
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!