Walcott: 'Új lendületet kaphatunk'
2010-09-02 20:38 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk
Theo Walcott szerint a 2012-es EB selejtezőre készülő angol válogatott egy új kezdet előtt áll, amely szerinte pozitívan vághat bele az új időszakba.

A G-selejtezőcsoport pénteki nyitómeccse előtt a fiatal angol elmondta, Fabio Capello csapata maga mögött tudja hagyni a VB csalódását.

Walcott kimaradt az említett tornán szereplő keretből, de most ismét lehetőséghez jut a háromoroszlánosoknál.

„Jó az egyensúly a fiatalok és a tapasztaltak megoszlásában.” Mondta Walcott.

„Úgy vélem, nagyon jó csapat vagyunk. Személy szerint úgy gondolom, hogy olyan egyének vannak nálunk, akik a világ bármely klubjába beférnének. Amíg eredményesek vagyunk, nem számít, hogy játszunk, a három pont megszerzése a legfontosabb.”

„Jó meccs volt a Magyarország elleni, de ha sok játékost próbál ki a csapat, a minőség kicsit visszaesik. Ennek ellenére jók voltunk a meccs egészén. A tétmeccsek mások, sokkal keményebbek, ez az igazi munka.”

Walcott tudja jól, nem garantált a siker, de ő bízik benne, hogy sikerül megkaparintani.

„Amikor az ember egy olyan erődítménybe jön, mint a Wembley, sokan állnak be védekezni és lassítani minket. Bulgária nagyon szervezett lesz péntek este, de amíg a helyes dolgokat csináljuk, nyerhetünk.”

Az Arsenal támadója szerint a játékosok nagyon szeretnének valamit elérni, mind a szurkolókért, mind Capelloért.

„Nyerni akarunk a szurkolókért. Hatalmas támogatás, nézzük csak meg, több mint 70000-en jöttek ki a Magyarország elleni mérkőzésre, ami hihetetlen eredmény, főleg a VB-lebőgés után.”

„A menedzser bízik bennünk, rajtunk áll vagy bukik, hogy bizonyítunk-e. Ismét a keretben vagyok, ami azt jelenti, hogy bízik bennem. Nyerni akarunk érte, mert ő az edzőnk és mindannyiunkba bizalmat fektetett.”

Forrás: Arsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (6 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 50
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design