Theo Walcott elmondása szerint nem érdemelte volna meg, hogy kiutazzon Dél-Afrikába. Most biztosra akar menni, hogy legközelebb ilyen nem fordul elő.
Az Arsenal támadója egy meglepetés-hiányzó volt Fabio Capello végső 23-mas keretéből, ironikus módon négy évvel előtte sokkszerűen került be a csapatba, amely Németországba utazott.
Walcott most ismét a válogatottban szerepel, és várhatóan kezdő lesz Anglia 2012-es EB-selejtező mérkőzésén Bulgária ellen pénteken. Ám most elmondta, nem haragszik Capellora a döntése miatt.
„Nem tudtam ujjal mutogatni Mr Capellora, vagy akárki másra.” Mondta Walcott.
„Magamat kellett okolnom, mert nem ütöttem meg a szintet a szezon végén, és biztosra akarok menni, hogy ez többet nem fordul elő.”
„Nem érdemeltem meg, hogy elmenjek a 2006-os VB-re. Nem játszottam a Premier Leagueben, és nem volt indokolt, hogy kivittek. Most a formám nem volt megfelelő. Ott akartam lenni, és volt egy olyan érzésem, hogy ott is lehetek, de magamba kellett néznek, és bizonyítanom az embereknek a pályán.”
„Nem volt életem szezonja – nagyon sok sérülésem volt. De most kicsit felnőttebb vagyok. Jobban vigyázok magamra és tovább maradok edzéseken, csak hogy fejlesszem magam.”
Ez a kemény munka gyümölcse most be is érik klubszinten – Walcott négy gólt szerzett a két kezdése alatt – és Anglia minden bizonnyal profitálhat abból, ha a válogatottba is át tudja ültetni remek formáját. A jó hír az Arsenal és Anglia számára is, hogy Theo még csak 21 éves, a legjobb évei pedig javában előtte állnak még.
„Mindig fejlődni akarok.” Mondta. „Még mindig csak 21 vagyok, és minden meccsen játszani akarok, ahol csak tudok, főleg a tavalyi, sérülésekkel sújtott szezon után. De 21 évesen az Arsenalnál játszok és az angol válogatottban, ami eddig nem rossz eredmény.”
„Keményen dolgozok és a megfelelő emberekre hallgatok. A menedzsereimre és a játékosokra. Ezekre az emberekre a legfontosabb hallgatni. Vannak emberek az oldalamon, és nem az oldalamon is. Van mindennek előnye és hátránya. Az számít, hogy hogyan reagálunk ezekre a dolgokra.”
Forrás: Arsenal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!