'Nem tudok ujjal mutogatni senkire'
2010-09-01 18:03 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk
Theo Walcott elmondása szerint nem érdemelte volna meg, hogy kiutazzon Dél-Afrikába. Most biztosra akar menni, hogy legközelebb ilyen nem fordul elő.

Az Arsenal támadója egy meglepetés-hiányzó volt Fabio Capello végső 23-mas keretéből, ironikus módon négy évvel előtte sokkszerűen került be a csapatba, amely Németországba utazott.

Walcott most ismét a válogatottban szerepel, és várhatóan kezdő lesz Anglia 2012-es EB-selejtező mérkőzésén Bulgária ellen pénteken. Ám most elmondta, nem haragszik Capellora a döntése miatt.

„Nem tudtam ujjal mutogatni Mr Capellora, vagy akárki másra.” Mondta Walcott.

„Magamat kellett okolnom, mert nem ütöttem meg a szintet a szezon végén, és biztosra akarok menni, hogy ez többet nem fordul elő.”

„Nem érdemeltem meg, hogy elmenjek a 2006-os VB-re. Nem játszottam a Premier Leagueben, és nem volt indokolt, hogy kivittek. Most a formám nem volt megfelelő. Ott akartam lenni, és volt egy olyan érzésem, hogy ott is lehetek, de magamba kellett néznek, és bizonyítanom az embereknek a pályán.”

„Nem volt életem szezonja – nagyon sok sérülésem volt. De most kicsit felnőttebb vagyok. Jobban vigyázok magamra és tovább maradok edzéseken, csak hogy fejlesszem magam.”

Ez a kemény munka gyümölcse most be is érik klubszinten – Walcott négy gólt szerzett a két kezdése alatt – és Anglia minden bizonnyal profitálhat abból, ha a válogatottba is át tudja ültetni remek formáját. A jó hír az Arsenal és Anglia számára is, hogy Theo még csak 21 éves, a legjobb évei pedig javában előtte állnak még.

„Mindig fejlődni akarok.” Mondta. „Még mindig csak 21 vagyok, és minden meccsen játszani akarok, ahol csak tudok, főleg a tavalyi, sérülésekkel sújtott szezon után. De 21 évesen az Arsenalnál játszok és az angol válogatottban, ami eddig nem rossz eredmény.”

„Keményen dolgozok és a megfelelő emberekre hallgatok. A menedzsereimre és a játékosokra. Ezekre az emberekre a legfontosabb hallgatni. Vannak emberek az oldalamon, és nem az oldalamon is. Van mindennek előnye és hátránya. Az számít, hogy hogyan reagálunk ezekre a dolgokra.”

Forrás: Arsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-09-04 16:08
ha így fog játszani az egész szezonban ahogy eddig és nem lesz semmilyen sérülése akkor biztos tagja lesz az angol nemzeti tizenegynek
 
Profil
Üzenet
rafanadal véleménye:
2010-09-02 17:07
Remélem megmarad a jó formája a továbbiakban is, és ott lesz az EBre utazó angol keretben.
 
Profil
Üzenet
fabregasfan véleménye:
2010-09-02 10:03
Nem is kell ide smmien Van der vart....itt van Theo es fabregas nameg nasri es arshavin akik klasszis jatekosok...szep nyilatkozat walcott....GO GO FABREGAS
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-09-02 08:58
szép nyilatkozat.
 
Profil
Üzenet
cescfabregas véleménye:
2010-09-01 21:51
[link] aki kételkedne az uj védőnkben :)
 
Profil
Üzenet
cset véleménye:
2010-09-01 21:32
szép nyilatkozat, és igaza is van, nem érdemelte volna meg akkori formája miatta VB szereplést,de a mostani alapján...(mondjuk abba az angol válogatottba befért vlna)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (25 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 4
Vendég: 28
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design