Walcott bekeményített
2010-09-01 17:47 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk
Az edzőpályán töltött túlórák és a konditeremben való dolgozás a két alappillére Theo Walcott idei fejlődésének.

Az angol válogatott játékos repülőrajtot vett, két kezdés alatt négy góllal büszkélkedhet, köztük egy mesterhármas a Blackpool ellen. A 21 éves játékos emellett számtalan helyzetet alakított ki az elfutásaival.

Walcottnak egyértelműen javára vált a teljes felkészülési időszak, amelyben tavaly sérülések és nemzetközi kötelezettségek miatt nem volt része. A csatár idén nyáron a London Colney-ben „gyúrt”, ami kifizetődőnek néz ki.

„Nagyon jól megy eddig, klub és válogatott szinten is.” Mondta Walcott. „Nagyon jó felkészülési időszakom volt, nincs sérülés, jó szünetem volt a nyáron, és minden jól megy ezidáig.”

„Tovább maradok, hogy tökéletesítsem az utolsó labdákat, befejezéseket, ilyesmik. Gyakorlom a beíveléseket, a befejezéseket és a büntetőket. Nem vagyok a legjobb büntetőlövő. Vito Mannone áll a kapuba és Bacary Sagnával dolgozok a jobb szélen, a kombinációkat gyakoroljuk, valamint a beíveléseket a csatároknak.”

„Ott van Maruan Samah, aki így megszokhatja, hogy hova mennek a beadások. Remélhetőleg ez kifizetődik a meccseken. Ha a test és az agy rááll erre, megtörténik.”

„Néha még most is szeretek betolódni, és remélhetőleg felkerülök a góllövőlistára az idén, de szélsőként fontos a szélen maradni és asszisztálni is. Meg akarjuk tartani a szélességet, főleg ilyen jó középső emberekkel. Arséne Wenger sokszor mondja nekem, hogy legyek agresszívebb, fussak rá az emberekre. Eddig ezt megcsináltam a szezonban.”

Walcott technikai és taktikai fejlődése egyértelműen meglátszott, de fizikálisan is erősebb lett. Két évvel ezelőtt a legnagyobb panasz az volt vele szemben, hogy túl könnyedén lehetett elválasztani a labdától, ám most mindent megtesz, hogy ezt helyrehozza.

„Idén többet jártam a konditerembe.” Mondta. „Nem akarom lelassítani magamat, de ha megrúgtak fiatalabb koromban, valószínűleg lentmaradtam volna.”

„Most már "feljebb" jutottam. Ilyenkor gondolja a szélső védő: Nehéz napom lesz!”

Forrás: Arsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Henry 3 véleménye:
2010-09-01 20:13
Már mióta mondja mindenki, hogy kellene rá egy kis izom! Most végre tett is érte és egyenlőre tényleg úgy néz ki, hogy meg lesz az eredménye az edzésnek! Amúgy ez általános gond igazából az Arsenalnál. Nagyon kevés olyan játékosunk van aki tényleg ott van fizikálisan a PL legjobbjai között. Vermaelen, Song és Diaby talán akik a legerősebbek a csapatból jelenleg. De Diaby is sokat köszönhet a tavaly nyári külön edzésének, mert azóta egyértelműen erősebb lett és nagyon nehéz elválasztani a labdától! Úgyhogy nem értem a többiek miért nem szánnak erre időt, mert a fizikai párharcok mindig is a gyengéink voltak.
 
Profil
Üzenet
RvP 19 véleménye:
2010-09-01 19:59
legyen középcsatár
 
Profil
Üzenet
klaudia84 véleménye:
2010-09-01 19:22
nagyon jo játékos:D
 
Profil
Üzenet
TitiCesc94 véleménye:
2010-09-01 19:16
van Persienek porcelán lábai vannak nem tudtad?
 
Profil
Üzenet
norbu véleménye:
2010-09-01 19:04
jólessz a csapat szerintem mert ha nem akkor nemtudom de GO GUNNERS!
 
Profil
Üzenet
RayPK véleménye:
2010-09-01 18:56
nagyon helyes h túlórázik :) Ashavinnak meg Clichynek is ezt kellene csinálnia :)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (21 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 47
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design