Jagielkáért volt ajánlat
2010-08-31 08:20 | Írta: syddy1 | Kategória: Interjúk
Az Everton védője, Phil Jagielka olyan hírek középpontjában állt sokáig, melyek szerint az Arsenalban folytathatja a pályafutását, és az újságok szerint a liverpooli alakulat egy 10m fontos ajánlatot dobott vissza, ám eddig semmi konkrét bizonyítéka nem volt ennek.

Jagielka most elmondta, David Moyes megbeszélte vele az ajánlatot, de sosem érezte úgy, hogy kérnie kellene klubját, hogy távozhasson.

„Szeretném azt hinni, hogy stabil alapjaim vannak.” Mondta. „Imádok futballozni és imádok az Evertonnál lenni, nem fogom megpróbálni kirobbantani magamnak az utat egy átigazoláshoz.”

„Mindig is hűséges voltam. Nagyon nehéz volt a Sheffieldet is otthagyni. Itt esélyt kaptam egy nagy klubnál, és remélhetőleg az, hogy itt játszok, még több angol válogatott meccsre juttat el.

„A főnökkel megbeszéltük az Arsenal ajánlatát, és elmondta, mi a helyzet. Nagyon örültem, hogy elmondta, és szeretném úgy gondolni, hogy ahogy eddig játszottam az idényben, teljesen nyilvánvalóvá teszi mindenki számára, hogy nagyon örülök, hogy még itt vagyok.”

„Amikor megsérültem, az Everton megígérte, hogy új szerződést kapok, és az ilyen dolgokat nem felejti el az ember. Fantasztikus három évem volt itt, és a játékostársaim és én magam is remélem, hogy idén majd büszkélkedhetünk valamivel.”

Mindenesetre jó dolog egy hűséges játékost látni a mai (arab olajosok) világában.

Forrás: JustArsenal.com


Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-08-31 18:52
nagyon hűséges játékos. jöhetett volna.
 
Profil
Üzenet
Gunner18 véleménye:
2010-08-31 12:23
jöhetett volna
 
Profil
Üzenet
cset véleménye:
2010-08-31 12:06
legalább hűséges
 
Profil
Üzenet
Tomu89 véleménye:
2010-08-31 11:02
Ez azért elég nagy gesztus volt az Everton felé Jagielka-tól, meg hogy nem felejti el h sérülten is a kövi szerződésén dolgoztak, jó lenne ha minden játékos így gonolkodna, szimpatikus ember és jó játékos, kár hogy nem szerződik hozzánk, de sok sikert neki a cselzi mu man city tottenham és pool elleni meccseken neki:D
 
Profil
Üzenet
hobcsi véleménye:
2010-08-31 10:27
Jagielka jó védő, én kedvelem a játékát, így örültem volna, ha jön. Az Everton mindig is szimpi csapat volt, mert 0 pénzből is van egy eléggé ütőképes csapatuk. Nem hinném, hogy félnie kellett volna, hogy nálunk nem kerül be a csapatba, de így is jó. A nyilatkozata is szimpatikusá teszi. DonzZ: Nem hiszem, hogy igazolunk még alakit.
 
Profil
Üzenet
hakos007 véleménye:
2010-08-31 10:19
Fél nehogy úgy járjon mint Lescott a Mansour Fc-vel. Ha felgyógyul Bridge akkor Lescott-ot ki is rakják az első csapatból.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (10 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 45
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design