| |
|
"Újra vezére lesz a csapatnak!" |
|
|
|
|
2010-08-30 16:33 | Írta: Tmarci | Kategória: Interjúk
|
|
A spanyol kapitány 2008 novemberében kapta meg a fontos tisztséget és azóta Ő is az elsőszámú csapatkapitány. Cesc most is keményen dolgozik, hogy teljesen fitt legyen. A Blackburn ellen először kezdett a szezonban. Arséne Wenger szerint a kapitánya hamarosan teljesen magára ölti szerepét.
"Az a játékos lesz, aki volt, probléma nélkül, sőt talán még erősebb is lesz. Természetesen amint fitt, szerintem mentálisan is része lesz a csapatnak. Ő a vezetőnk, a vezetője a csapatnak, ez nagy felelősség. Meg vagyok győződve arról, hogy meg fog felelni."
A menedzser hozzátette, hogy Fabregas nem tudta, hogy csak 68 percet fog kapni a Blackburn ellen, azonban nagyobb szerepet szán az arsenal.com Év Játékosának, amikor visszatér a Premier League-be a nemzetközi meccsek után.
"Cesc imád játszani és ezért nem mondtam meg neki, hogy a meccs vége előtt lehozom," mondta Wenger. "Nem tudta, hogy le fog jönni."
"Nem játszott a VB döntő óta. Az július 11-én volt, most pedig augusztus végén járunk. Ez nehéz helyzet, de késznek kell lennie a következő meccsre."
Forrás: arsenal.com
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
fabregasfan
véleménye: |
2010-08-31 22:43 |
|
|
|
Jo lex csak varni kell meg ,de a Boltonnal mar jo lessz ,vagyis remenykedjunk:(GO GO FABREGAS
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Chimera
véleménye: |
2010-08-31 09:46 |
|
|
|
remélem hogy úgy lesz ahogy aw mondja, és kimagasló teljesítményt fog nyújtani a továbbiakban
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
Fabre
véleménye: |
2010-08-31 08:39 |
|
|
|
remelem hamar fortmaba lendul
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
bendáj17
véleménye: |
2010-08-30 22:27 |
|
|
|
remélem is hogy formában lesz.
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
RvP 19
véleménye: |
2010-08-30 20:34 |
|
|
|
nem hiszem hogy képes lenne a tavalyi sok gólját és gólpaszait ugy meg tudja ismételni hogy vágyik a Barcában és már 3 meccsen nem játszott ugy hogy azt értékelni lehet sérülései miatt csak egyszer volt eddig a szezonban pályán!
Átvette volna Nasri a helyét a góllövésben és a gólpasszokban de így már nem fogja mivel Ő is sérült de legyen igaza Wengernek!
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
hobcsi
véleménye: |
2010-08-30 19:16 |
|
|
|
Én attól félek, hogy ez a nem eladás kedvét szegi, s fele olyan jó sem lesz, mint eddig. Ha Rosiczky pótolja, akkor nekem az is jó. Meg ha Nasri is elővenné a tudását a fiókból, akkor talán (csak halkan mondom talán) mehetne is. Eddig a szezon eleje jónak tűnik, csak maradjon meg ez a forma később is, főleg a nagy ellenfelek ellen. Az idei évet még nem lehet előre látni. A MU, a Chelsea, mellett a M. City és akár sötét lóként a Liverpool is befuthat. Ők is kapnak egy szép arculatot Hodgsonnal.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
:: Előző mérkőzés
| |
 |
 |
 |
|
| Arsenal vs Blackburn Rovers |
| Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League |
| Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen |
|
:: Következő meccs
:: Streamek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem. |
|
|
2012-02-07 15:48 | Matthew7 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. |
|
Manchester City |
24 |
63-19 |
57 |
|
2. |
|
Manchester United |
24 |
59-24 |
55 |
|
4. |
|
Chelsea |
24 |
44-29 |
43 |
5. |
 |
Newcastle United |
24 |
36-31 |
42 |
|
6. |
|
Arsenal |
24 |
46-34 |
40 |
|
|
|
|
|
| Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét) |
|
|
|
|
|
| Rúgott gól - 46 |
|
Kapott gól - 34 |
5  |
0' - 15' |
1 |
7  |
15' - 30' |
5 |
7  |
30' - 45' |
8 |
8  |
45' - 60' |
5 |
8  |
60' - 75' |
7 |
10  |
75' - 90' |
8 |
|
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs
|
|
|
|
|
|
|
|
|