Mérkőzés elemzés
2010-08-29 06:41 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Wenger meglepetéssel kezdte a mérkőzést mert megszegte a foci "örök szabályát" : a győztes csapaton ne változtass, ha nem muszáj ! Az eltiltás után visszatérő Koscielny beállítása még érthető, de a Blackpool ellen jól teljesítő Rosicky és Chamakh mellőzése a kezdőből számomra rejtély.

Ahogy az előzetesben vártam a hazaiak keményen letámadtak és minden helyzetből a kapunk elé ivelték a labdát, azután ezeket igyekeztek "begyötörni" a kapunkba. A két Diouf "rugott, vágott, harapott" a kapunk előtt. Az első negyedóra egyértelműen a Rovers-é volt.

Egy-egy ellentámadásunk azon akadt el, hogy minden labdát Fabregas akart megjátszani, de sokat cipelte a labdát és ezzel lelasította a támadásainkat.

Aztán a 20.-ik percben jön a számomra "kedves" jelenet: egy villámgyors kontra, Arshavin és R.v.Persie összjáték után Walcott jobbról kilövi a hosszút /még a háló is kiszakadt/ 0:1.

Ezután számomra "borzasztó" a játékunk : tili-toli, 8 passz a középpályán keresztbe és ahogy lenni szokott az ellenfél mindig közbelép és megszerzi a labdát. Igy történt a 27.-ik p.ben is.: A.H. Diouf elmegy a balszélen és a begurítását M.B. Diouf bepasszolja a kapunkba 1:1.

Fizikai fölényük birtokában lelkesen fociznak a hazaiak, mig nálunk Song, Diaby és Fabregas egymás után "szórja" el a labdákat.

A 34.-ik p.ben a sérült Persei-t Chamakh váltja. Ezekben a percekben "kétarcu" a csapatunk, mert amikor kontrázunk és gyorsan átjátszuk a középpályát, akkor veszélyesek vagyunk, de ha Fabregasra játszuk a labdát, hogy szervezzen, akkor lelassul és elakad a támadásunk. A félidő hátralévő részében a Blackburn felivelésekkel veszélyeztet.

A második félidőben változik a helyzet: nagyobb akarással játszik az Arsenal, lényegesen többet támadunk és meg is van az eredménye. Az 51.-ik p.ben egy gyors támadás a jobbszélen és Sagna beadását Fabregas rálövi, a védőkről lepattanó labdát Arshavin belövi 1:2.

Ami ezután történik az 55-68 perc között, az újra a "régi Arsenal": sokpasszos, tili-toli játék ami lehetőséget ad az ellenfélnek a közbelépésre és a labdaszerzésre.

A 68. p.ben Wenger észre veszi, hogy ez igy nem mehet tovább és a gyengén focizó Fabregas-t lehozza, Rosicky jön be helyette.

A Blackburn fárad, visszaesik a lendületük, az edzőjük cserékkel igyekszik frissiteni a hazai gárdát, de a feljavult Song, Diaby, Rosicky középpálya már uralja a pálya közepét.

A hátralévő időben nagy küzdelem folyik a pályán, de a Rovers játékában már nincs akkora agresszívítás mint az első félidőben.

Még egy taktikai csere nálunk: Arshavin helyett Wilshere a pályán, de az eredmény már nem változik, meg van a győzelem!

Összegzés: ez a győzelem inkább az akarásnak mint a jó játéknak köszönhető. A játék képe egyértelműen megmutatta, hogy amikor Walcott-ot és Arshavint egyből, gyorsan inditottuk, akkor veszélyesek voltunk, de amikor minden áron Fabregasra akartunk játszani, hogy Ő szervezze a játékot, akkot vége lett a lendületnek és akadozott a játékunk!

Egyénileg: Almunia és a védelem dicsérhető, jól játszottak. Song, Diaby játéka a második félidőre javult fel. Sajnos Fabregas 68 és Persie 34 perces játéka nagy csalódás, még nincsenek formában. Walcott és Arshavin jól játszott, nagyon akartak. Úgyan csak dicsérhető a három csere is, főleg Chamakh küzdött lelkesen, sokat dolgozott elől-hátul!

Meg van a három pont és most ez a legfontosabb!!!



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Koller véleménye:
2010-08-30 18:02
Az első bekezdéssel(többivel is amúgy) teljsen egyet értek! Miért nem kezdhetett volna Rosicky? Nem hiném hogy a teljesítménye alapján került be Fabregas. Sajnos rajta(és Diabyn) nagyon lelassulnak a támadások! Rosicky gyorsabb fejben, nem szórakozik, passzol! Én őt várom a kezdőbe(sajna hiába)
 
Profil
Üzenet
Rezynegi véleménye:
2010-08-30 11:12
igen chamakh kuzdése elott le a kalappal, mindekinek ilyen szívvel kéne játszania, nagyon tetszett ah áítvette sambát koscitol mert szegényke egyáltalán nem bírt azzal a doggel:D rosicky oriási formában játszik, nagyon ugyesen osztogat,kár h PLben mindig szétugják,de azért orulok h nálunk játszik, nekem a védok annyira nem tetszettek, egy kisebb nyomás alatt mint amilyet a blackburn tud bemutatni máris egy csomo bizonytalanságot éreztem és nem csak a vártnál gyengébben teljesíto songtol v diabytol(bár ot ritkán látom ugy játszani h jol passzol) de clichytol (úgy látszik csak nem novi ki a bamba korszakát) de még az egyébként meghatározo egyéniségu vermátol is, koscielnynek meg még van mit szoknia, mert komolyabb csapatokhoz mérva blacburn csak lofutty...de biztato teljesítmény, foleg h akartunk és kuzdottunk és wenger képes volt idoben cserélni
 
Profil
Üzenet
lesliek72 véleménye:
2010-08-29 23:02
Most látom, kikapott a M City a Sunderlandtől 1-0-ra!!!:-))))
 
Profil
Üzenet
Eduardo9 véleménye:
2010-08-29 21:17
Ha minden igaz valamiféle csetepatéba keveredett...
 
Profil
Üzenet
Wright véleménye:
2010-08-29 21:16
[link] Ő csak békíteni akart valami csetepatéban.
 
Profil
Üzenet
Donald véleménye:
2010-08-29 21:16
Ez egy veréb, azért csiripel itt....

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (61 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 92
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design