„Túl idegesek voltunk az első félidőben’
2010-08-28 21:54 | Írta: boszibence | Kategória: Interjúk
A 2-1-es győzelemről…
„Mindig nehéz győzni itt, az Ewood Parkban, de szerintem jók kezdtünk, szereztünk egy szép gólt, és ezek után véleményem szerint túl idegesek voltunk, nem tudtunk megbirkózni a Blackburn játékával. A második félidőben nyugodtabbak voltunk, jól járattuk a labdát, jobban uraltuk a meccset és a csupán időre volt szükségünk a gólhoz. Természetesen 15-20 perccel a vége előtt mindig jobban nyomnak, egy kis szerencsére is szükséged van, de jó volt a hozzáállásunk, és amíg nem tudod megszerezni a harmadik gólt, addig mindig félned kell a Blackburntől.”

Miért gondolja azt, hogy a csapat ideges volt az első félidőben…
„Mert tavaly 2-1-re kikaptunk tőlük, és eszünkbe jutott a rossz emlék, mert tudtuk, hogy olyan stílusban játszanak, amit nem kedvelünk, így nem volt elég önbizalmunk, hogy megküzdjünk ezekkel. A második játékrészben sokkal jobbak voltunk.”

Walcott teljesítménye ma délután kiegészítette a Blackpool ellenit…
„Hát, múlt héten többet volt nála a labda, de természetesen ma jobban dominált. De amit vársz egy csatártól az ez, néha kevesebb lehetőséged van egy mérkőzésen, de veszélyesnek kell lenned, kegyetlennek és a Blackburn ellen Walcott kihasználta a helyzetét. Egy játékost a góljainak és a gólpasszainak számáról ítéled meg, ha az illető egy csatár, és ezek a mutatói nagyon jók. Úgy tűnik, hogy sokkal magabiztosabb és nagy lépést tett előre.”

Sam Allardyce ellen aratott első idegenbeli mérkőzésről 2002 óta…
„Számomra fontosabb, hogy a Blackburnt győzzük le egy idegenbeli meccsen, mint Sam Allerdyce csapatát. Ezek nem személyes harcok. Fontosnak tartom, hogy ha meg akarjuk nyerni a ligát, akkor győzni kell Blackburnben. Ha nem vered meg a Blackburnt, akkor az ambícióidat nem fogja elismerni a többi csapat. Így ez egy fontos teszt volt számunkra.”

Stresszelte-e a csapatot, hogy a mai egy fontos mérkőzés…
„Természetesen. Hűek a játékosok. Hiszek abban, hogy a tapasztaltság miatt nyugodtak leszünk a 16-os területén, mint védekezésben, mint támadásban, ezért kell még egy kis tapasztaltságra szert tennünk, még akkor is, ha ma egy-két esetben mázlisták voltunk. De ki nem lenne bizonytalan egy olyan mérkőzésen, mint a main?”

A bíró eléggé védte-e a védőket…
„Igen, az volt, amilyet igényelünk. Ma csak egy sárga volt, mikor Givet visszahúzta Walcottot.”

Cesc Fabregasról…
„Először volt kezdő. Megmutatta, hogy minsőgi játékos, de természetesen még nicns teljesen felkészülve. Úgy terveztem, hogy egy óráig játszatom, de tovább hagytam. 2 hét múlva teljesen készen fog állni.”

Van Persie sérüléséről…
„Kicsavarodott a bokája és az első hírek szerint 10 napot vesz igénybe. Ha holnap nincs semmi rossz, akkor 2 hét pihenő vár rá.”

Forrás: Arsenal.com



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  
computer konzol
- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Rezynegi véleménye:
2010-08-30 10:54
no ezért kell a hosszu minoségi pad ha kiesik nasri, persie v késobbiekben esetleg cesc song verma stb akkor mindig legyen ugyanolyan kvalitásu beugro,pedig reméltem h elkerulnek a séruléshullámok,de látom h ellenunk minden csapat ugy áll ki h no akkor csontozunk és egy szoglet utánni kavarodásbol ahol szintén használjuk testi eronket betalálunk utánna meg lekontrázzuk oket, erre kellene vmi meglepo huzást kitalálni...
 
Profil
Üzenet
cset véleménye:
2010-08-29 20:58
ezek a sérülések megint.nagyon ideges voltam abba a pillanatban
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-08-29 13:33
jo hogy nyertunk rvpt potolni tudja chamakh egy mecsig
 
Profil
Üzenet
DeltaForce2110 véleménye:
2010-08-29 11:21
ez télleg egy megható video.... szegény Dudu, sok szerencsét neki a Donyeck-ban
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-08-29 11:21
nagy kár a sérülésért, remélem nem súlyos.
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-08-29 09:52
rvp megint lesérült? már kezdődik, van egy olyan érzésem hogy ez a szezonja is erről fog szólni, a sérüléseiről, szerencsére csak két hét és két hét múlva lesz a következő meccs szal sokat nem hagy ki

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (29 felhasználó már megtette)
Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
Arsenal vs Blackburn Rovers
Emirates Stadium, 2012/02/04, 14:00, Premier League
Gól: 2' 38' 62' van Persie, 40' 54' Oxlade-Chamberlain, 51' Arteta, 90' Henry ill. 32' Pedersen
:: Következő meccs
  - -  
Sunderland vs Arsenal
Stadium of Light, 2012/02/11, 16:00, Premier League
:: Streamek
Streamek később...


Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Az FC-Arsenal kötelékében ez az első blogírásom, amelyben néhány aktuális dologról értekezem.
2012-02-07 15:48 | Matthew7

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester City
24
63-19
57
2.
Manchester United
24
59-24
55
3.
Tottenham
24
44-25
50
4.
Chelsea
24
44-29
43
5.
Newcastle United
24
36-31
42
6.
Arsenal
24
46-34
40
7.
Liverpool
24
28-21
39

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
AC Milan
2012.02.15 / 20:45
FA
2012.02.18. / 18:15
Tottenham
2012.02.26. / 14:30
Liverpool
2012.02.03. / 13:45
:: Előző mérkőzések
Bolton
PL / Reebok S. / 0:0
Aston Villa
FA / Emirates / 3:2
Man. Utd.
PL / Emirates / 1:2
Swansea
PL / Liberty S. / 2:3

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 24. hét)
Rúgott gól - 46   Kapott gól - 34
5 0' - 15' 1
7 15' - 30' 5
7 30' - 45' 8
8 45' - 60' 5
8 60' - 75' 7
10 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.91 Kapott gólátlag: 1.41 / 3.33 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 47
Eddigi rekord: 1298
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design