A mai napon az Arsenal bejelentette 3. idei igazolását: Sebastien Squillaci-t!
A 30 éves játékos a Sevilla csapatától igazolt Londonba, ahol honfitársa Arsene Wenger lesz a Főnöke. A játékos korábban elmondta, hogy lehetetlen visszautasítani egy olyan csapat hívását, mint milyen az Arsenal.
A játékos részt vett a 2010-es VB-n, de komolyabb sikerekben is aktívan vett részt. 2004-ben döntőt játszott a BL-ben, ahol a Monaco csapatát szolgálta, akik végül vereséget szenvedtek José Mourinho Portójával szemben. Azonban a játékos aktívan részt vett a Chelsea és a Real Madrid kiverésében. 2007-ben és 2008-ban is magasba emelhette a Ligue 1 trófeáját, igaz ekkor már a Lyon játékosa volt. ezután került a Sevillához, ahol mostanáig játszott. Hazája válogatottjában 36 alkalommal szerepelt.
A játékos nem győzőtt áradozni a csapatról, mikor első interjúját adta.
"Ez egy nagyon izgalmas váltás számomra. Arsene egy fantasztikus és nagyon megbecsült mester, akivel nagyon várom már a közös munkát. Szerencsére több játékost is ismerek a válogatottból, ezért nem hiszem, hogy baj lenne majd a beilleszkedéssel. Az Arsenal csodás játékkal szórakoztatja a közönségét, miközben mindig esélyes azokban a sorozatokban amikben elindulnak. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen csodás klubhoz csatlakoztam."
A Főnök sem maradt el a dicséretekben.
"Seb egy nagyon jó kvalitású jtékos akivel sokat erősödött a hátsó alakzatunk. Magas, mégis nagyon gyors, és intelligens játékos, akinek megvan a nemzetközi rutinja is. Azt hiszem hogy tud segíteni a fiatalabb játékosoknak is, miközben a legjobb évei még hátra vannak."
Sebastien aki a 18-as számot viseli majd a szezon során, a hétvégén még nem játszik.
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!