Wenger a Liverpool meccshez képest egy gyorsabb felfogásban játszó csapatot küldött pályára. Ezt szolgálta Song, Rosicky és Walcott beállítása a kezdőbe.
Közepes iramban indult a találkozó, jobbára mezőnyben folyt a játék, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. 12. percben egy gyors Arsenal támadás után a vendégek megfeledkeztek Walcott-ról és a szélső, Arshavin jó átadását a hosszúba passzolta 1:0.
Az első 20 perc után már kiderült: az Arsenal lényegesen kevesebb passzal, gyorsabban, főleg a széleken igyekezett a vendégek védelme mögé kerülni. Valószinüleg Wenger is rájött, hogy sokkal gyorsabban kell átjátszani a középpályát ahhoz, hogy eredményesek lehessünk. A vendégek szórványos támadásait könnyedén hárította a védelmünk és ezekből villámgyors kontrákkal veszélyeztettünk. Ami feltünő volt, hogy csatáraink már letámadtak a vendégek 16-osa előtt.
A 30. percben Chamack-ot szabálytalanul szerelték a 16-osnál gólhelyzetben, a játékvezető kiállította a Blackpool védőjét és 11-est itélt. A büntetőt Arshavin belőtte 2:0. Véleményem szerint a kiállítás jogos volt - utolsó ember -, de a szabálytalanság a 16-os előtt történt. Ezután 10 ember ellen sorozatosan alakítottuk ki a gólhelyzeteket, de ezeket kihagytuk.
A 38.percben Walcott a középcsatár helyén ügyesen lefordult a védőjéről és laposan a hálóba lőtte az Arsenal 3-ik gólját 3:0. Az első félidő utolsó szakaszában "egykapuztunk" a teljesen szétesett Blackpool-al szemben.
Remek kezdés a 2-ik félidőben: egy gyors felfutás a jobbszélen és Sagna beadását az érkező Diaby 12 méterről bevágta a vendégek hálójába 4:0.
Uraljuk a mérkőzést, remekül kihasználjuk a széleken Walcott és Arshavin gyorsaságát. Jól és főleg eredményesen focizik a csapat a 10 emberrel szemben. 58. percben egyéni betörés után Walcott ballal kilövi a sarkot 5:0. /Ezeket a betöréseket is hiányoltam az elmúlt idényben/.
62. percben Diaby és Arshavin helyett Fabregas és R.v.Persie a pályán. 66. percben Walcott-ot Vela váltja.
A második félidő hátralevő részében "iskolajátékot" játszik a csapatunk, nagy fölénybe kerülünk. A 83.percben "hab a tortán": R.v.Persie szögletéből Chamakh 7 méterről "felhőfejessel" megszerzi csapatunk 6-ik gólját 6:0.
Összegzés: végre valahára a csapat azt játszotta, amit minden mérkőzés előzetesben "könyörögve"kérek Wengertől: egy-két passzal átjátszani a középpályát, szöktetni a gyors szélsőket és a pontos beadás után erőteljes lövés vagy fejes! A futball ilyen egyszerű! A Blackpool ellen ezt játszotta a csapat és az eredmény 6 gól!
Számomra a Blackpool játéka - a 10 ember ellenére - is csalódás, többet vártam Tőlük, de ez legyen az Ő bajuk.
Egyénileg: mindenki nagy akarással és jól küzdött, de én külön kiemelném Walcott, Arshavin és Rosicky játékát. Ők vitték a "prímet", de ahogy mondtam, minden pályára lépő Arsenal játékos jól focizott ezen a napon!
SZÉP VOLT FIÚK !!!
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!