AW: Walcott sokkal felvillanyozottabb
2010-08-22 08:01 | Írta: slice | Kategória: Mérkőzések

Az Arsenal teljesítményéről
Úgy gondolom, hogy végig támadófocit játszottunk, és mikor az ellenfélnél is 11 játékos volt a pályán, azért ők is teremtettek maguknak pár helyzetet. Pozitív játékkal rukkoltak elő. Veszélyesek voltunk, amikor labdát szereztünk, és azt hiszem, hogy sikerült mégjobban felnőnünk a feladathoz, mert 3-0-nál sem álltunk le. Olyan játékstílusban játszottunk végig, amilyenben akartunk, és összességében egy sima győzelem lett a vége.

Theo Walcott felnőtt-e a feladathoz
Sokkal felvillanyozottabban játszott, mint eddig bármikor is, és elég okos játékos is. Jól passzolt, és jól is fejezte be az akcióit. Ez mindig egy jel arra, hogy a játékos nagyot fejlődik agyban. Ne felejtsük el, hogy rendkívüli sebesség mellett hoz döntéseket, ami nem mindig könnyű, de ma úgy gondolom, hogy a döntéseinek a nagy része jó volt.

A nyári szünet előnyeiről
Jó felkészülése volt, már jóideje a sérülések is elkerülik. Láthatták. Már 2-3 hete tudni véltük, hogy nagy formában lesz, mert egy remek felkészülés áll mögötte.

A VB keretből való kimaradásról
Nincs elszállva magától Walcott, mindig pozitívan gondolkodik. A poharat félig telinek mondja, nem pedig félig üresnek. Az számára egy nagy kihívást jelentett, és ez miatt is fantasztikus Theo. 21 éves, ebben a korban alakulnak ki a futballisták. Nem mondhatni, hogy élete legnagyobb meccse volt, mert még ennél is többre képes. Két dolog van: továbbra is jó hozzáállás kell a dolgokhoz, és legyen egy sérülésmentes szezonja, mert az is döntően befolyásol egy karriert.

Tomas Rosicky visszatéréséről, formájáról

Olyan jól van, mint egy játékos, aki egy tökéletes felkészülést tudhat maga mögött. 18 hónapot kényszerült kihagyni, és rengeteg időnek kell eltelnie, mire visszatérhetett, mert utána sok kisebb sérülése is volt. Amikor beállt a Pool ellen, akkor nagyot lendített a játékon, és mind fizikálisan, mind mentálisan készen áll.

A büntetőről és a piros lapról

Ahol én álltam, onnan úgy tűnt, hogy a 16-oson kívült történt az eset, de a partjelző beintette 11-esnek. A kispadról láttam. Jöjjenek le oda, nehéz megítélni, hogy bennt, vagy kinnt volt onnan. A sporinak nem volt más választása sajnos, mert utolsó emberként szabálytalankodott, viszont nem volt egy nagy szabálytalanság. Sokszor úgy érzem, hogy a sárga lap is elég lenne ilyen helyzetekben.

A Blackpoolról

Két idegenbeli meccsel kezdtek. Ha azt mondod nekik, hogy 3 ponttal fognak állni 2 meccs után, rögtön elfogadták volna az elején. Úgy gondolom, hogy ma is mindent megtettek azért, hogy jól játszanak.

Marouane Chamakh befolyásáról
Úgy gondolom, hogy ő olyan játékos, akinek még nemsikerült teljesen elsajátítani a játékstílusunkat, ám ha megnézzük, hogy mit is csinált a meccsen... összehozott egy 11-est, kiállíttatott egy embert, fejelt egy gólt, és múlt héten is benne volt a gólban. Egy elég hatékony játékosról van szó, de még mindig szoknia kell a stílusunkat. Abban viszont elég biztos vagyok, hogy a fejesei majd sokat fognak segíteni nekünk a nagy meccseken.

Arról, hogy Robin van Persie és Chamakh együtt hogyan játszanak majd
Tudnak együtt játszani, de az egy 4-4-2-es felállás lenne. Meglátjuk. Sok dologtól függ. Egyikük tud játszani a széleken, és bejönni középre, de jelenleg rengeteg variációs lehetőségünk van elől.

Az új igazolásokról
Bízok benne, hogy legalább egy játékos csatlakozni fog, sőt, rajta kívül még egy. Nehéz megjósolni bármit is, mert most nagyon csöndes a piac, de tudom, hogy az utolsó 5 napban felpörögnek az események és mindenki megőrül.

Mark Schwarzerről
Fontos, hogy ne mondjuk el azt, amit csinálunk, és lássuk, hogy a Fulham mit csinál. Úgy gondolom, hogy mindennek a lehető legcsöndesebbnek kéne lennie. Mi mindig elfogadjuk a klubok döntéseit, hogyha nem akarnak eladni valakit, akkor tiszteletben tartjük ezt. Nem kell a médiának erről tudnia. Ha nem akarják eladni őt, akkor mondják azt, és mi tiszteletben tartjuk majd ezt. Ez így van mindenhol.

Forrás: Arsenal.com



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
excess75 véleménye:
2010-08-22 19:00
Manutd mogottunk van vegre
 
Profil
Üzenet
Gunnersricsi véleménye:
2010-08-22 18:58
Áhh boldogság van...:)
 
Profil
Üzenet
Gunnersricsi véleménye:
2010-08-22 18:58
Man U. előtt vagyunk...(H)
 
Profil
Üzenet
Gunnersricsi véleménye:
2010-08-22 18:57
Fasszopóóó Manchester.:):) (L)Fulham.(L)
 
Profil
Üzenet
Adebayor25 véleménye:
2010-08-22 18:55
szép volt fulham
 
Profil
Üzenet
GunnerZ véleménye:
2010-08-22 18:54
Szép volt! (h5)

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (66 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 1
Vendég: 48
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design