Mérkőzés elemzés
2010-08-16 17:51 | Írta: dede1 | Kategória: Mérkőzések

Jó iramban indult a találkozó, Vermaelen  remek szabadrugását Reina öklözte ki. Több szabadrugás lehetőségünk volt de ezeket a sorfalba bombáztuk. Érdekes módon a Livepool hazai pályán is megerősített védelemmel játszott. Gerrard teljesen védekező felfogásban kezdett. Talán ennek köszönhetően 35 perc után fölénybe kerültünk a kp.-án, a Pool kontrákra játszott és a 45. percben Johnson lövését Clichy a gólvonalról vágta ki.

A 46. p-ben Joe Cole -t kiállítja a bíró mert páros lábbal rácsúszott Koscielny lábára.

A második félidő rosszul kezdődik : az indiszponált Arshavin eladja a labdát, Ngog lecsap rá és bevezeti a 16-oson belülre és kilövi a rövid felsőt. 1:0. Feljön a Pool és átveszi a játék irányítását.

60.p. Lejön Eboue és Wilshere, beáll Walcott és Rosicky. A cserék után feljövünk de sok a "tili-toli", nincs lendület, nincs egyéni betörés, kapuralövés csak szabadrugásból igy nem vagyunk veszélyesek. A Pool keményen és jól védekezik, vezetése birtokában kontrákra játszik.

A 72. p-ben Gerrard végre megkapja a sárgáját. /ez volt kb. a negyedik szándékos szabálytalansága/. Erőlködünk de nem tudunk igazi gólhelyzeteket kidolgozni.

76. p-ben Diaby helyett R.v.Persie a pályán. Nagyobb akarással játszunk de a 16-oson belül határozatlanok vagyunk. A 86.p-ben a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyjuk ki : Rosicky- Persie kényszerítő és a cseh fiú 14 méteres lövését Rena újjheggyel fölé tolja.

A 90. percben egyenlítünk: Rosicky beadása Chamakh-ról a kapufára pattant és a visszavetödő Reina saját kapujába tenyerelte a labdát. 1:1.

93.p-ben Koscielny megkapta második sárgáját a bíró kiállította. / nem volt szándékos kezezés ezért ez a kiállítás szerintem "gesztus volt" a hazai nézőknek Cole kiállítása miatt/

Összegzés: Wenger váratlan taktikai húzása miszerint Diaby és Wilshere felváltva védekezik és támad, valamint Nasri feltolása Chamakh mögé- nem jött be. Középen erőltettük ugy mint régen és ismét nem volt hatékony ez a taktika. Ezt a tulságosan is védekező Liverpool-t meg kellett volna verni, főleg egy félidő emberelőnyben !

Egyénileg : Almunia "hozta formáját" egy baki, egy bravúr.- a védelem jól játszott, nem ők tehetnek róla, hogy elmaradt a győzelem.- Diaby, Wilshere, Eboue annyit tud amennyit mutatott /keveset/. - Nasri jó formában van, rá nem lehet panasz.- Chamakh igyekezett, lesz Ő még jobb is.- Arshavin ezen a meccsen -talán- élete legrosszabb játékát mutatta, egyetlenegy labdát nem tudott megjátszani, szinte minden labdát elvesztett, rossz volt nézni az oroszt. A cserék jól mozogtak, ha Ők kezdenek -szerintem- valószinü a siker.

Reméljük, hogy szombaton egy jobb Arsenal-t látunk !



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-08-17 19:33
még jó hogy reina képes ilyen potyákra, a blackpoolt minimum egy ötössel haza kell vágni
 
Profil
Üzenet
fabregasfan véleménye:
2010-08-17 13:59
Esetleg Diaby hejett Song,de mondom csak esetleg.....
 
Profil
Üzenet
fabregasfan véleménye:
2010-08-17 13:58
Hat Fabre szerintem meg ez lenne a legjobb:Almunia,Sagna,Djouru,Vermaelen,Clichy,Fabregas,Nasri,Arshavin, Diaby,van Persie,Chamakh..GO GUNNERS
 
Profil
Üzenet
syddy1 véleménye:
2010-08-16 23:19
dede1: Én nem azt mondtam, hogy a kezdőben a helyük, még azt sem, hogyszívesen látnám őket legközelebb is így, csak annyit, hogy a tudásukra degradáló azt mondani, hogy kevés.
 
Profil
Üzenet
dede1 véleménye:
2010-08-16 22:09
syddy1 ! Egy fair fogadást ajánlok Neked, ez a következő : ha Eboue, Wilshere, Diaby a következő meccsen kezdő lesz, akkor Neked van igazad ! Viszont ha következő két fordulóban egyik sem lesz kezdő, akkor nekem lesz igazam ! Ez azt hiszem gáláns ajánlat ! Üdv.
 
Profil
Üzenet
Seriki véleménye:
2010-08-16 22:01
syddy1-nek igaza van. sztem eboue jó játékos megcsinálta a cseleit sok labdát szerzett dyabi is, csak wilshere volt egy kicsit gyengéb ami betudható a tapasztalatlanságának hisz csak 18 éves.go gunners!!!

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (11 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 36
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design