Az előző nap eseményei:Uruguay – Hollandia 2-3A meccs elején a vártakat láthattuk, Hollandia mezőnyfölényben, míg Uruguay letámad. A dél-amerikai csapat jól tartotta magát a megbeszélt taktikához, a hollandoknak komoly nehézséget okozott a védelem átjátszása, nem is csoda, hogy az első gól egy átlövésből született, nem is akármilyenből: a 18. percben a balhátvéd, van Bronckhorst 38 méterről lepte meg Muslerát, a labda pedig pontosabban nem is találhatta volna el a hosszú felső sarkot. Ezután kicsit visszaesett a hollandok támadójátéka, mint ha az egy gólos előny is megnyugtatta volna őket. A 41. percben meg is kapták érte a büntetést, Forlán egy ügyes lövőcsel után jó 26 méterről bombázott rá, igaz, Stekelenburg védhette volna, ha nem mozdul el a másik irányba, kicsit talán benne volt a gólban a kapus. Az első félidőben volt azonban két talán tévesen megítélt esete, van Bommel egyszer csúnyán faltolt, aztán abból az akcióból született a holland gól, egyszer pedig maga a kapitány, van Bronckhorst könyökölt a saját 16-osán belül, a bíró azonban mindkettőt elengedte. A második félidőben nem nagyon találtak fogást egymáson a csapatok, inkább taktikai focival nyitottak, míg nem Sneijder lövése valahogy megtalálta az utat a kapuba. Később erre azt nyilatkozta az uruguayi szövetségi kapitány, hogy lesgól volt. Akkor egy mondat erejéig álljunk meg: les akkor van, ha a támadó, aki a védelem háta mögött volt, beleér a labdába, vagy bele AKAR érni, márpedig az egyik kameraállásból jól látható volt, hogy van Persie elhúzta a lábát a labda elől, és nem is ért hozzá. Így lesről szó sincs. Ezután a hollandok teljesen átvették az irányítást, Uruguay kicsit leblokkolt, néhány perc múlva Kuyt futott el a szélen, majd egy ívelés után Robben mutatta meg, hogy nem csak a befelécsel-lövés kombinációból tud gólt szerezni, most fejjel szerzett találatot. Ekkor arra számított mindenki, hogy innentől kezdve Hollandia örömfocit játszik majd, és még akár 1-2 gólt is begyötörnek az uruk kapujába. Nem így történt. Az utolsó döntések mindig rosszul sikerültek, ami meg is bosszulta magát, a 91. percben Uruguay szépített, egy trükkös szabadrúgás-kombináció után Maxi Pereira lőtte ki a hosszú alsót. Stekelenburg ezt is védhette volna, de takarásból jött a lövés, nem volt hibás. Ezt követően hiába húzott rá Irmatov játékvezető az ígért 3 perc helyett 5-öt is, Uruguay nem tudott kiegyenlíteni, így Hollandia a döntő első résztvevője.
A mai nap mérkőzései: Németország – SpanyolországAz EB döntő visszavágója – így harangozza be a média ezt a mérkőzést. Ez azonban nagy butaság, mondom én. Hiszen ha megnézzük a németek keretét itt és ott, jelentős különbségeket láthatunk. Lehmann, Metzelder, Hitzlsperger, Ballack, Frings helyett most van egy Neuer, Boateng, Müller, Khedira, Özil a német csapatban, majdnem a fele kicserélődött, raáadásul a legutóbb győztes találatot szerző Torrestől ezt a jelenlegi formájában egyáltalán nem várhatjuk. Mindemellett a németek gyökereiben más focit játszanak, mint két éve. Németország simán veszi az akadályokat, Angliát 4-1-re, Argentínát 4-0-ra verte az egyenes kieséses szakaszban, míg Spanyolország Portugáliát és Paraguayt is csak 1 góllal tudta megverni. Személy szerint én úgy érzem, hogy ha a németek nem esnek vissza, és tartani tudják a formájukat, akkor Paul, a polip ismét elhibázta a spanyolok elleni meccs eredményét, hiszen az EB-döntőben a németeket „dobta ki” nyertesnek, most viszont Spanyolország mellett tette le a voksát.
Egyéb információk:Felkerültek a második meccsnap mérkőzései! A szokásos linkre kattintva érhetitek el: [
Link].
A tippjátékban minden új és régi regisztrált tag automatikusan résztv ehet, csak be kell jelentkezni, majd a linkre rákattintani és lehet is tippelni!
Aki nem tudja figyelemmel követni a meccseket válogathat a linkekre kattintva (melyek a www.mystream.hu-ra mutatnak) különböző streamek közül:
Németország – Spanyolország
A tippjátékot támogatja:
Futball FanShop ~ szurkolói ajándéktárgyakMindenkinek jó tippelést és élvezetes meccsnézést kívánunk!
[16:00ig ez a cikk lesz legfelül (az edzőtáboros cikk után), ha felkerülne újabb cikk, azt a 3-es számtól tekinthetitek meg.]
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!