Az előző nap eseményei:Argentína – Németország 0-4Meglepő eredménnyel zárták a harmadik negyeddöntőt, de a játék képe alapján egyáltalán nem mondható érdemtelennek a németek nagyarányú sikere. Elég keményen estek egymásnak a fiúk, és ebből a németek jöttek ki jobban. Schweinsteiger ívelhetett be egy szabadrúgást, Müller jó ütemben érkezett, épp hogy csak megváltoztatta a feje a labda irányát, de ez elég volt ahhoz, hogy megzavarja Romero kapust, már a harmadik percben vezetéshez jutott az európai gárda. Az előnyös helyzetet kihasználva ezután visszaálltak, inkább a kontrajátékra rendezkedtek be, kiválóan védekeztek, Argentína nem tudott helyzetet kidolgozni. Higuain ugyan betalált a németek kapujába, de jó két-három méteres lesen voltak – négyen is, de láthattuk már a VB-n, hogy ilyenből is lehet megadott gól. Most nem volt. Argentína partra vetett halként vergődött, nem tudtak mit kezdeni a németekkel. A második félidőben aztán hiába nyomtak az argentinok egyre jobban, Németország egy támadása végén Müller estében passzolt Podolskihoz kiválóan, akár lőhetett is volna, ám önzetlenül Kloséhoz játszotta a labdát, aki az üres kapuba pofozta azt. Argentína szétesett, nem sokkal később Schweinsteiger az alapvonalig levezette a labdát, majd visszagurította, és a középhátvéd Arne Friedrich pöckölte az üresen előtte álló kapuba a Janulanit. Ám még mindig nem volt vége az argentin passiónak, Schweinsteiger Özilt indította, aki nagyon okosan emelt egyből az üresen érkező Klose felé, a veterán német pedig kapásból belsőzte el Romero mellett a labdát. Maradona könnybe lábadt szemmel várta a meccs végét, ami után nem sok jóra számíthat, valószínűleg vége az edzői karrierjének.
Paraguay –Spanyolország 0-1A meccs eleje nagyon meglepő volt, ugyanis Paraguay diktált az első játékrész első részében. Határozottan letámadtak, így a spanyoloknak nem sok esélyük volt építkezni, nem is volt sok helyzet. Aztán az Armada átvette a kontrollt, és a játékon látszott, mi a szándék - itt nyerni, és David Villából gólkirályt csinálni. Majd egy érdekes jelenetet láthattunk, ugyanis egy paraguayi ívelést Valdez szelídített meg, majd berúgta a tehetetlen Casillas mellett, ám les miatt érvénytelenítették a találatot. Tény és való, hogy a másik támadó lesen tartózkodott, és a játékba avatkozás egyértelmű jeleit mutatta, ez esetben pedig a játékvezetőktől a les a helyes ítélet. És így értünk el a meccs valószínűleg mindenki számára legemlékezetesebb részéhez. Pique nagyon látványosan rántotta le Cardosot a kapu előtt, amiért jogos tizenegyeshez jutott Paraguay. A sértett azonban nem tudott élni a lehetőséggel, Casillas könnyen hárította a lövést. Az indításból pedig Villához került a labda, aki meglépett védőjétől, aki később hátulról lökte fel, így egyből büntető következett, ezúttal a másik oldalon. Xabi Alonso állt a labda mögé, és elsőre be is vágta, ám a bíró újrarúgatta vele, amit már hárítani tudott Villar. A kipattanót Fabregas elhalászta az ismét kivetődő kapus elől, elsöpörte az Arsenal kapitányát, a labdához köze nem volt, de nem kapott újabb lehetőséget a spanyol csapat, ráadásul Fabregas meg is sérült. Érdekesség még, hogy az egyik oldalon újralövette a büntetőt, míg a másikon ugyanolyan körülmények mellett el sem gondolkozott rajta. Egy re izgalmasabbá vált a két csapat küzdése a vezetésért, a spanyolok egyre inkább megtalálták magukat, Iniesta egy kis szóló után találta meg Pedrot, aki kapufát talált csak, a kipattanót Villa a másik kapufára lőtte, amiről visszapattant az első kapufára, majd befelé a hálóba. Érdekes gól volt, meg kell hagyni. Ezután, ahogy arra számítani lehetett, Paraguay szinte ész nélkül kezdett el nyomulni előre, hogy az egyenlítés meglegyen, de ez nem sikerült, Spanyolország hozta a papírformát, így ők jutottak be az elődöntőbe.
A mai nap mérkőzései: Uruguay – HollandiaUruguay érdekes módon búcsúztatta az utolsó afrikai csapatot, Ghánát, aminek köszönhetően Suarez, az egyik meghatározó játékos (a kettőből) nem játszhat az elődöntőben, így Forlánon kétszer akkora teher lesz. Mellette Fucile kényszerül kihagyni az elődöntőt a sárgái miatt. A hollandoknak is lesznek hiányzói, első sorban a védelemben, de Jong és van der Wiel sárgultak ki a brazilok ellen,viszont jó hír, hogy van Persie – egyes források állításaival szemben – játékra alkalmas, hiszen a könyökével nincs akkora gond, mint azt előzetesen beharangozták, sőt Mathijsen is visszatérhet a gyepre a térdsérülése után. Érzésem szerint hiába van Uruguaynak két csillag a címere fölött, idén legfeljebb egy bronzéremért hajthatnak, a meccs favoritja egyértelműen Hollandia. A taktikákat tekintve pedig a dél-amerikaiaktól egy Forlánra épülő támadójátékot várhatunk, míg a hollandok nagy valószínűséggel Robbentől várják majd a csodát. A különbség az, hogy Forlán viszonylag egyedül lesz, hiszen minőségben a csapattársaitól messze elrugaszkodik, Robbennek viszont lesznek játszótársai a pályán.
Egyéb információk:Felkerültek a második meccsnap mérkőzései! A szokásos linkre kattintva érhetitek el: [
Link].
A tippjátékban minden új és régi regisztrált tag automatikusan résztv ehet, csak be kell jelentkezni, majd a linkre rákattintani és lehet is tippelni!
Aki nem tudja figyelemmel követni a meccseket válogathat a linkekre kattintva (melyek a www.mystream.hu-ra mutatnak) különböző streamek közül:
Uruguay – Hollandia
A tippjátékot támogatja:
Futball FanShop ~ szurkolói ajándéktárgyakMindenkinek jó tippelést és élvezetes meccsnézést kívánunk!
[16:00ig ez a cikk lesz legfelül (az edzőtáboros cikk után), ha felkerülne újabb cikk, azt a 3-es számtól tekinthetitek meg.]
Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a
PremierShip.hu-t!