Játékosértékelő: Jay Simpson
2010-06-29 20:05 | Írta: boszibence | Kategória: Elemzések
Jay Simpson a 2009/2010-es szezont kölcsönben a QPR-nél töltötte, ahol a házi góllövőlista első helyén végzett. 

Remekül kezdte a szezont, és úgy tűnt hogy idén elérheti a 20 gólt, amit kitűzött magának.

De ahogy a QPR formája hanyatlott, úgy Simpson hatékonysága is, 2010-ben mindössze 3 gólt volt képes szerezni. 

5 különböző igazgató valószínűleg nem tett jót Simpsonnak, de az figyelemre méltó, hogy 21 évesen az első 15 mérkőzésén nyolcszor volt eredményes.

Hangok:

„Volt pár gond a klubnál, de mindig a pályára próbáltam koncentrálni, hogy minél több gólt tudjak szerezni. Élveztem, sok új barátot szereztem, és jó tapasztalat volt. Korábbi kölcsöneim idején sok pozícióban megfordultam, de a QPR-nél csak elől játszottam és csak a gólszerzés volt a feladatom.”

Legszebb momentuma:

A Cardiff City ellen idegenben szerzett az első félidőben egy duplát, és ekkor még ment a QPR szekere. Az első gólt a 19. minutumban szerezte, majd a 40. eprcb3en is eredményes volt, így csapata idegenben aratott fontos győzelmet.

Sorozat Meccsek száma Gólok Száma
Championship 34+5 12
FA Kupa 2 1
Liga Kupa 1 0
Összesen 37+5 13

1. rész: Sol Campbell
2. rész: Abou Diaby
3. rész: Benik Afobe
4. rész: Mikael Silvestre
5. rész: William Gallas
6. rész: Manuel Almunia
7. rész: Tomás Rosicky
8. rész: Jack Wilshere
9. rész: Conor Henderson

Forrás: Arsenal.com



Ha szeretnél többet tudni az angol fociról, akkor látogasd meg a PremierShip.hu-t!

HIRDETÉSEK:  


- Médiaajánlat -
HOZZÁSZÓLÁSOK:
 
Profil
Üzenet
Chimera véleménye:
2010-06-30 19:16
remélem a kövi szezonban nem fog kölcsönbe menni és sokszor fogja szerepeltetni wenger, mert ő egy nagy tehetség
 
Profil
Üzenet
Arsenal 7 véleménye:
2010-06-30 13:01
Tehetséges nagyon...
 
Profil
Üzenet
bendáj17 véleménye:
2010-06-30 09:41
nagyon ügyes csatár.
 
Profil
Üzenet
Fabre véleménye:
2010-06-30 09:26
egy fel evet menjen meg kolcsonbe es ha jol teljesit tavasztol bekerulhet a keretbe
 
Profil
Üzenet
Robin van Persie véleménye:
2010-06-30 00:09
Vagy Wenger elengedi ingyen, lásd Fran Merida, Vincent van den Berg, Rui Fonté, vagy még sorolhatnám. Mind hatalmas tehetségek voltak...
 
Profil
Üzenet
Donald véleménye:
2010-06-29 22:44
Szerintem semmi nem lesz belőle. Francis Jeffers sorsára fog jutni.

Véleményed van? Oszd meg a többiekkel! (9 felhasználó már megtette)



Belépés
NÉV:
JELSZÓ:
 Jegyezzen meg:


Meccs center
:: Előző mérkőzés
  - -  
West Bromwich Albion vs Arsenal
The Hawthorns, 2012/05/13, 16:00, Premier League
Gól: 10' Long, 15' Dorrans ill. 4' Benayoun, 28' Santos, 54' Koscielny
:: Következő meccs
:: Streamek
Streamek később...



Vélemény, Blog BLOG IRÁSOK
Véleményem a 2011/12-es szezonról.
2012-05-20 18:45 | GoldHand

Premier League Tabella Teljes lista
H
#
Csapat
M
+ / -
P
1.
Manchester United
34
82-28
82
2.
Manchester City
34
85-27
77
3.
Arsenal
34
67-43
64
4.
Tottenham
33
57-38
59
5.
Newcastle United
33
50-42
59
6.
Chelsea
33
56-38
57
7.
Everton
33
38-34
47

Menetrend Teljes lista
:: Következő mérkőzések
Stoke City
2012.04.28. / 16:00
Norwich
2012.05.05. / 13:45
W.B.A.
2012.05.13. / 16:00
Arsenal
2012.XX.XX. / XX:XX
:: Előző mérkőzések
Wolves
PL / Molineux / 3:0
Man. City
PL / Emirates / 1:0
QPR
PL / Loftus Road / 1:2
Aston Villa
PL / Emirates / 3:0

Házi Góllövőlista Premier League
- - - -
- - - -

Arsenal Gól Statisztika (Premier League - 34. hét)
Rúgott gól - 67   Kapott gól - 43
9 0' - 15' 4
10 15' - 30' 7
11 30' - 45' 9
9 45' - 60' 5
12 60' - 75' 9
15 75' - 90' 8
Rúgott gólátlag : 1.55 Kapott gólátlag: 1.26 / 3.23 gól / meccs

   
       
PARTNEREK
liverpool-fc.hu
 
 
 
STATISZTIKA
Regisztrált felhasználók: 2381
Hirek száma: 1944
Blog írások: 61
Összes hozzászólás: 79530
Top kommentelő: babe ( 4127 )
Online Regisztrált: 2
Vendég: 47
Eddigi rekord: 2423
Hirdetés: Chelsea ajándéktárgyak - MU ajándékok - Liverpool webáruház - Barcelona ajándéktárgyak
Copyright © FC-Arsenal.hu 2005 - 2010 - Légy naprakész! A legfrissebb infók RSS-ben! - Főoldal - Focilabdák - Focicipők - Tippjáték - Gunners TV - Sitemap - Created by: BeZi Design